2011. január 31., hétfő

Beat Wolf: Restaurált és hasonmás hárfa

Napjainkban a hangszergyártók millió és egy dologgal kísérleteznek, hogy még jobb hangzásra képes, még könnyebben használható hangszereket készítsenek. A tervezésben újfajta számítógépes modelleket alkalmaznak. A gyártásnál újszerű anyagokat próbálnak ki. A végső hangzáshoz pedig bonyolult elektronikus és számítógépes technológiákat használnak fel. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kialakult egy másik irányzat is.

A régi zene reneszánszát éli világszerte. Sokan törekednek arra, hogy autentikus, eredeti hangzást érjenek el a korabeli darabok játszásakor. Sőt a közönség is egyre inkább igényli ezt a varázslatos muzsikát.

A régi-új hangok megszólaltatásának látszólag az lenne a legegyszerűbb módja, ha a zenész egy abból az időből származó hangszert kapna a kezébe. Csakhogy egy kétszáz vagy még több éves zeneszerszám az anyag elfáradása vagy valamilyen sérülés miatt egyáltalán nem biztos, hogy alkalmas a muzsikálásra. Egyébként is, kevés hangszer maradt meg, tehát csak kevesek juthatnának ilyenekhez. Arról meg már nem is beszélve, ha a hangszer valamilyen történelmi értéket képvisel. Ebben az esetben nyilvánvalóan lehetetlen a hangszert rendszeres koncertezésre használni. Magyarországon ilyen ereklye például a Nemzeti Múzeumban őrzött Aranyhárfa és Beethoven-zongorák, vagy a Liszt Ferenc Emlékmúzeum birtokában lévő Liszt-zongorák. Mindettől függetlenül, ha nálunk nem is, de a nagyvilágban azért egyáltalán nem ritka, hogy időnként féltve őrzött, régi hangszereket szólaltatnak meg.

Beat Wolf hárfakészítő és restaurátor
A Svájcban élő Beat Wolf az egyik legismertebb hárfarestaurátor és hárfakészítő a világon. Sokan ismerik írásait, nézik meg DVD-it, illetve találkoznak a nevével valamilyen szakkönyvben. Ő a régi zene szerelmese, és a fenti problémákra két megoldást kínál. Az egyik, hogy a megrendelőinek restaurálással olyan állapotba hozza a hangszereit, hogy azon akár játszani is lehet. Ők általában neves múzeumok vagy magángyűjtemények. A másik megoldása, hogy a korabeli hangszerek mintájára új hárfákat épít. Ilyen hasonmás hangszereket elvileg bárki vásárolhat magának.

Természetesen a restaurált és a hasonmás hárfák között sok különbség van, függetlenül attól, hogy külsőre megtévesztésig hasonlók lehetnek. A legfőbb eltérés a hangzásban van: ez részben szándékolt, részben pedig a felhasznált új anyagok miatt van így. Másképp szól egy kevésbé megerősített, sok-sok éves szerkezet, és megint másképp egy sokéves tapasztalat alapján megépített, modern anyagokkal felhúrozott mai hárfa.

Szerencsénkre Beat szívesen teszi közkinccsé az eredményeit, így mi is képet kaphatunk a munkájáról. A Youtube-on több olyan videó is elérhető, ami a hangszereit és ezek hangzását, használatát mutatja be.

Ebben a videóban egy szólista szólaltja meg Beat egyik hasonmás hárfáját:



Ebben pedig zenekar mellett, énekkel együtt hallható a hangszer:


Gyorsan tegyük hozzá: a felvételeken a zene is csodálatos!