2011. január 30., vasárnap

Éneklő koldus (Reviczky Gyula)

Reviczky Gyula (Vitkóc, 1855. április 9. – Budapest, 1889. július 11.) az 1870-es évektől kialakuló modern, nagyvárosi magyar líra előfutára, egyszersmind kiemelkedő alakja volt. Különös világnézetében a pozitivista determinizmus, a kereszténység és Schopenhauer eszméi ötvöződtek. Úgy vélte, hogy a világ nyomorán nem lehet változtatni, a szenvedésen csak a részvét, a megbocsájtás és a belátó humor enyhíthet. A fiatalon elhunyt költő a Kerepesi úti temetőben nyugszik, alig néhány méternyire Würtzler Arisztidtól.

Ebben a versében egy házról-házra járó vándorhárfás szomorú alakját idézi meg. Egy pillanatra feltűnik benne a gyorsan fejlődő, virágzó Budapest képe, de ennek egy kopottas szeglete is, tele magánnyal és szegénységgel. A vers külön érdekessége a nyelvújítás kori
nyelvezete és írásmódja, melyet az azóta eltelt idő hol lekoptatott, hol továbbcsiszolt.

Reviczky Gyula portréja
Éneklő koldus

Heverve púha pamlagon,
Az öreg koldust hallgatom.
Hárfája rozzant és kopott.
Sok húrja rég' lepattogott.

A vénségtül, vagy úgy lehet,
A nótazástul elrekedt;
S elnyűtt, unalmas dallama
Siralmasabb mint ő maga.

Népdal és dalmü-áriát
Penget zagyván; nem érzi át;
S ha ki egy krajczárt vet neki,
Illően megsüvegeli.

Szép úri lakba félve lép,
S ha itt rámordul a cseléd:
»Hordd el magad, dologtalan!
A koldulás itt tiltva van!« -

Az öreg hárfás szót fogad,
S az ernyedt, ócska húrokat,
Nem tudván másba kezdeni,
Egy házzal arrébb pengeti...

Heverve púha pamlagon,
Uj versemet simítgatom.
Nehéz egy sors a koldusé!...
De a költő más sorsu-é?...

Pályája - nem mondok sokat -
Még szomorúbb, még gyászosabb;
Mert énekét, óh jaj neki!
Átéli, át is szenvedi.

Vagy ő is elfásul talán,
Ha senki se hevül dalán;
S csak azért nem tud fogni másba,
Mert költőnek jött a világra?


(É. n., forrás: Reviczky, Wikiforrás)