2011. január 9., vasárnap

IV. György utolsó (hárfás) szeretője

Számos festményt ismerünk, amelyen különféle korokban élt nők és férfiak láthatók hárfájukkal. Csodáljuk a képen láthatók szépségét, gyönyörködünk a képek harmóniájában, és megfigyeljük a szereplők hangszereit. Érdekes módon a régen élt emberek igazi történetébe azonban csak ritkán gondolunk.

Egy ilyen kép Sir Thomas Lawrence festménye is, amely egy fiatal nőt ábrázol. Az asszony egy hagyományos, szépen díszített ír hárfát tart a kezében. A festmény 1821-24 körül készült, napjainkban Lisszabonban, a Calouste Gulbenkian Múzeumban őrzik. Vászonra festett olaj technikával készült, mérete 91 x 71 cm. A festő, Lawrence korának legjelesebb angol portrékészítője, egyben a Royal Academy elnöke volt. Többek között patrónusáról, IV. Györgyről is ő készített egy ismert képmást.

A festmény Lady Elisabeth Conynghamot, Conyngham márkinét ábrázolja, aki 1769. július 31-én született és 1861. október 11-én halt meg. Matuzsálemi kort, 92 évet élt meg. Apja, bár nemes volt, vagyonát azonban inkább sikeres és szerencsés banki üzleteknek köszönhette. Azt nem tudni, hogy  a márkiné mikor házasodott össze a férjével, mindenesetre ír hangzású nevét tőle nyerte. Henry Conyngham főnemes volt és számos fontos politikai tisztséget töltött be az angol udvari életben. 1829-32 között például a Windsori Kastély kormányzója volt.

Az asszony ragyogó szépségű volt, erről a festmény alapján magunk is meggyőződhetünk. Az arisztokrácia mégis közönségesnek tartotta, amiben nyilván nem a megjelenésének vagy a terített asztal melletti viselkedésének, hanem inkább a szeretői számának lehetett nagy a szerepe. Kapcsolatai között tartották számon a cárevicset, a későbbi I. Miklós cárt, továbbá a walesi herceget is, aki 1820-ban IV. György néven lépett a brit trónra.

A lady és a herceg szerelme minden bizonnyal igaz szerelem volt. Erről tanúskodik, hogy sok-sok éven át álltak meghitt kapcsolatban. Mentségükre legyen mondva, hogy a koronázás után ugyan megszakadt közöttük a bűnös, törvénytelen kötelék, ám érzelmeik egymás iránt továbbra is változatlanok maradtak. Erről a fennmaradt leveleikből lehet következtetni.

Lady Elizabeth Conyngham portréja
1821-24
Olaj és vászon, 91 x 71 cm
Museu Calouste Gulbenkian,
Lisszabon (Portugália)

A szentimentális festmény neoklasszicista stílusban mutatja Lady Conynghamot és környezetét. Az asszony dús, buja kertben zenéléssel szórakoztatja magát. Pompás selyemruha és arany ékszerek díszítik, kezében hangolókulcsot tart. Ujjain több ékköves gyűrű látható. A hangszer, ami egyértelműen utal a férj származására, társadalmi státuszára és politikai tisztségeire, dúsan faragott és festett, és két óriási skarlátvörös virág - talán amarilliszek - is ékesíti. A hárfa, a kőpad és a kert elégikus hangulata ragyogóan ellensúlyozza az asszony kihívó tekintetét és érzéki száját. Bár a látvány szigorú kompozíciós szabályoknak van alávetve, amelyben a formák és színek pontos egyensúlyt képeznek, az egész képet mégis valami álomszerű, légies könnyedség hatja át.

Ki tudja? Talán tényleg ilyen volt a Lady élete!

*

Források:

További érdekes, angol vonatkozású írásaink a korszakból: