2011. január 28., péntek

Sébastien Érard

Kétségtelen, hogy a valaha élt legismertebb hangszerészek közé tartozik. Megítélése ugyanakkor nem egyértelmű. Vannak, akik szabadalommal igazolt találmányait vonják kétségbe. Mások a francia elittel való kapcsolata miatt bírálják. Egy biztos. Kiváló üzletember volt, aki irányt tudott szabni a modern zongora és hárfa fejlődésének, és akinek ezzel óriási hatása volt a XIX. és XX. századi zene alakulására is.

Egy hárfaépítő élete

Sébastien Érard (eredeti nevén: Sébastien Erhard) Strasbourgban született 1752. április 5-én. Apja német kárpitos mester volt. A család műhelyébe gyermekkorától besegített, és a geometria, a műszaki rajz és a kézműves munka területén már ekkor nagy tehetséget mutatott.

1769-ben, apja korai halála után Párizsba ment és egy csembalókészítő mesternél kezdett dolgozni. Még huszonöt éves sem volt, amikor testvérével, Jean-Baptiste Érard-dal megalapította a saját műhelyét. Ebben az sem tudta megakadályozni, hogy  mestere és a többi féltékeny párizsi hangszerkészítő XVI. Lajos királynál tiltakoztak ellene. Első zongoráját 1777-ben, első zongoraalakú csembalóját pedig 1790-ben építette meg. A legelső hárfáiról nem maradt fenn adat. A szokásoknak megfelelően cége nemcsak hangszerkészítéssel, de zeneműkiadással is foglalkozott.

Sébastien Érard

1792-ben Mária Antónia királynővel való jó kapcsolata miatt menekülni kényszerült a francia forradalom elől. Gyárát Londonba telepítette. A hárfáin olvasható felirat szerint üzlete ekkor a Great Marlborough Street 18. szám alatt működött.

Párizsba csak 1796-ban tért vissza, ahol a Rue de Flandres 112-ben új céget alapított. Innentől kezdve sokat utazott a két város között, idejének java részét azonban Londonban a dupla pedálhárfa fejlesztésével töltötte. A munkával 1801. június 18-án készült el, ám még évekig további találmányokon kellett dolgoznia, hogy a hangszer sikeres lehessen.

Az első működőképes, piaci forgalmazásra is alkalmas dupla pedálhárfát 1810-ben Londonban készítette el. A Francia Akadémia tagjainak 1815-ben mutatta be az újszerű, teljesen kromatikus hangszert, akik elfogadták. A találmány rendkívüli hírnevet szerzett neki és a piac jó részét innentől fogva az ő hárfái uralták. Egyes adatok szerint a kifejlesztésére az évek során 8000 fontot áldozott, de már az első évben 25000 font bevételt szerzett vele. Az ő hangszerein játszott a korszak talán két legnagyobb hárfása, Elias Parish Alvars és Nicolas-Charles Bochsa is.

1813-ban Párizsban csődhullám következett be. Érard cége csak a londoni vállalat segítségével tudta a bukást elkerülni. Ebben nagy hasznára volt Jean-Baptiste fia, Pierre Érard (1796-1855), aki 1814-ben állt munkába a londoni üzletben.


Érard La Muette bei Passy-ban, 1831. augusztus 5-én hunyt el. Élete utolsó évtizedében főképp a zongora tökéletesítésén dolgozott, amivel szintén maradandót alkotott.

Halála után Pierre vette át a cég irányítását, és nagybátyjához hasonlóan sikeres üzletemberré vált. A hangszer árát magasan tartotta, azon igyekezett, hogy a legjobb zenészek és a leggazdagabbak vevők vásárolják az Érard-hangszereket.

Találmányai, fejlesztései

Sébastien Érard két fontos találmánnyal járult hozzá a mai pedálos (koncert-) hárfák kialakulásához. Az egyik a dupla pedálmechanizmus, a másik a tárcsákra szerelt hangolóvillák továbbfejlesztése volt. Persze kisebb újításai is fontosak. Ő volt például az első, aki a hárfa nyakát fémlapokkal erősítette meg, és aki ezáltal a hangterjedelmet hat és féloktávra tudta növelni. A hárfa neki köszönhetően ma az egyik legnagyobb hangterjedelmű hangszer.

Bejegyzett szabadalmai azt tanúsítják, hogy a hárfa a zongoránál talán jobban érdekelte. Pierre szabadalmai pedig azt, hogy ő is kiváló konstruktőr volt, aki főképp zongorákkal foglalkozott. Sébastien 1794 és 1814 között Angliában hat szabadalmat jegyeztetett be. Pierre 1821-től 1851-ig kilencet.

Kettős, kromatikus pedálhárfa

A hárfa a középkor végétől háttérbe szorult Európában, bár sokáig a legnépszerűbb hangszerek közé tartozott. Ennek oka az volt, hogy a diatonikus hangszer már nem felelt meg a zenészek és a közönség által támasztott követelményeknek.

A 18. század elején több kísérlet is történt, hogy a hárfát szabadon hangolható, kromatikus hangszerré tegyék. Ilyen volt a dupla- és a triplahárfa, a tiroli parasztok által kifejlesztett népi- (kampós) hárfa, valamint Hochbucker 1720-ban megalkotott egyszeres pedálhárfája.

A főképp Spanyolországban és Olaszországban elterjedt többsoros hárfák hátránya az, hogy túl sok a húr, a hárfás nehezen éri el a messzebb lévő húrokat. A német népi hárfák esetében a bal kéz foglalt a hangolás számára, és a játéknak csak a jobb kéz marad. Az egyszeres pedálhárfák hátránya pedig az, hogy nem teljesen kromatikusak, mivel egy-egy húr hangja csupán félhanggal emelhető.

Érard dupla mechanikája ezeket a hátrányokat szünteti meg, mert kétszeres hangemelést tesz lehetővé egy húron (pl. Cesz, C, Cisz). A hárfa ezáltal teljesen kromatikus hangszerré vált, és a játékos ezt követően bármely hangnemben szabadon játszhatott.

Hangoló villák

A pedál önmagában még nem oldja meg a hangolás problémáját. Ehhez egy másik találmány is kellett, amelyet hangolótárcsának neveznek. Ez húronként két tüske (villa), amelyeket egy tárcsára szerelnek. Amikor a játékos a pedálra lép, a tárcsa elfordul, és egyik vagy a másik tüske hozzáér a húrhoz. Ezáltal megváltozik annak a hossza – akár a gitár esetében, amikor a bundhoz nyomják a húrt - és áthangolódik. Érard húronként két tárcsát alkalmazott.

Zongorák

Érard találmányának lényege, hogy a zongorista gyorsabb leütésekre képes, mint amit a korábbi mechanikák megengedtek (double échappement). Ezáltal pedig virtuózabb játékra nyílt lehetőség a zongorán is.


Érard-zongorán számos művész játszott, például Beethoven, Chopin, Fauré, Haydn, Herz, Liszt, Mendelssohn és Verdi. Érard és Liszt kapcsolata rendkívüli volt. 1824-1825-ben támogatta a fiatal Lisztet, aki londoni koncertjein Érard-zongorákkal szerepelt. Liszt nemcsak arra volt alkalmas, hogy Európának bemutassa az Érard-zongorák képességeit, de ő volt az, aki elsőként írt nagyzenekari művet hárfára.

Emlékezete

Érard időskori arcmása
(Charles Achille rajza)
Az Érard cég a XX. század elején vesztett a jelentőségéből, többek között egyesülések és felvásárlások miatt. Azonban még ma is számos régi Érard-márkájú hárfa és van kereskedelmi forgalomban használt hangszerként.

Beat Wolf szerint a dupla pedálrendszert nem Érard találta fel. Csupán tökéletesítette azt, illetve ő szerzett rá szabadalmat és ő hasznosította a kereskedelemben a legsikeresebben. A francia Wikipédia szerint a zongora tökéletesítése valószínűleg inkább Pierre érdeme.

1864-ben utcát neveztek el róla Párizs 12. kerületében.

Források: