2011. február 28., hétfő

Dr. Géczy Károly: Vándorévek muzsikája (I.)

Dr. Géczy Károly bőgős és zenetörténész hosszú évekig élt az Egyesült Államokban. Würtzler Arisztidnek emigráns társa, barátja és munkatársa volt New Yorkban. A Debrecenbe visszatelepült idős mester megjelenés előtt álló önéletrajzi könyvét „Vándorévek muzsikája” címmel írta meg. Ebből közlünk részleteket, megköszönve neki az érdekes történeteket és emlékeket.



A Würtzler-testvérek


A New Jersey államban lévő Camp Kilmerben a diákok névsorát összeírták, hogy a Phoughkeepsie mellett fekvő Bard Collegeba néhány hónapos nyelvtanfolyamra menjünk. A Würtzler-testvérek, akiket Budapesten csak látásból ismertem, nem jöttek velünk, mivel már mindketten diplomás művészek voltak: Arisztid a Hangversenyzenekar hárfása, Béla pedig az Operaház nagybőgőse volt otthon, utóbbi a bukaresti Világifjúsági Találkozón mint szólista sikerrel szerepelt.

Mindketten könnyen bejutottak a Detroiti Szimfonikus Zenekarba is, ahol abban az időben a francia Paul Paray vezényelt. Béla öt évig játszott itt, mígnem Erich Leinsdorf át nem vette a Bostoni Szimfonikusok vezetését, és oda nem hívta. Harmincegy évi szolgálat után vonult nyugalomba. Előtte a budapesti Operaházban kilenc évet töltött.

Leonard Bernstein és Würtzler Arisztid
közös lemeze

Arisztid Detroitból a New York-i Filharmonikusokhoz került. Mivel állampolgársági státusának rendezése még folyamatban volt, ezért Moszkvába nem tudott Bernsteinékkel elutazni. Megvált az együttestől és különböző egyetemeken kezdett tanítani, majd 1970-ben megalapította a New York Hárfa Együttest. Jómagam még megalakulásuk előtt csatlakoztam hozzájuk, kis kamaraegyüttesünket Halász László is vezényelte. (Ő volt az, akit New York város polgármestere, La Guardia megbízott a Városi Opera megalapításával. Kitűnő korrepetitorként tartották számon, aki a MET-be felvételiző énekeseket készítette elő próbaéneklésre. Ezek rendszerint be is kerültek a zenei szentélybe, mint például a budapesti Schichtanz Judit, aki hosszú szolgálat után innen ment nyugdíjba. Halászt idős korában is hívta Peter Mennin, a Juilliard zeneakadémia akkori elnök-igazgatója egy-egy opera rendezésére és vezénylésére.)

*

Würtzler Arisztiddal való együttműködésem gyümölcsöző volt, mivel ő fáradtságot nem kímélve azon dolgozott, hogy a négy hárfásból álló együttesnek széles repertoárt teremtsen. Barokk, klasszikus, romantikus és modern műveket tűzött műsorra eredetiben és átiratokban úgy, hogy a hangszerében rejlő, addig ismeretlen zenei értékeket a felszínre hozza és népszerűsítse. Az együttes magyar szerzők, Bartók, Kodály, Serly, Durkó és mások műveit eredetiben vagy saját átiratában játszotta.

Kompozícióiban, mint a „Yesterday, Today, and Tomorrow” és a „Space Odyssey” címűekben, olyan eleddig ismeretlen hanghatásokat teremtett, amivel végleg bevonult a zeneirodalom nagy zeneszerző-hárfaművészeinek a táborába. Négy kontinens koncerttermeiben és elnöki palotáiban játszottak, a Fehér Házban ötször. Műsorukra tűztek magyar számokat is, nagyban hozzájárulva evvel hazánk zeneműveinek külföldi terjesztéséhez.

A New York Harp Ensemble
Hungaroton által kiadott egyik lemeze

A CBS-nek és a Musical Heritage Society-nek a sponzorálása révén, mint egy kis kamaraegyüttes nagybőgőse, a négy hárfással és Würtzler Arisztid dirigálásával karácsonyi lemezt csináltunk. Később 22 bakelitlemezre (LP) írtam zenetörténeti ismertetőt. Ezekből – a Hungaroton jóvoltából – hét CD meg is jelent, melyeket a hanglemez-boltokban most is forgalmaznak.

1997. november 30-án hunyt el, miután Debrecenbe érkezett egy koncertre, amit a hárfaegyüttes tagjával, Sylvia Kowalczukkal ő maga vezényelt volna. Würtzler feleségével, Barbara Pniewskával most is tartom a kapcsolatot. A Debreceni Orvosegyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján sikerült elintéznem, hogy földi maradványait tartsák, míg ő New Yorkból megérkezik. A Kerepesi úti temető művész-parcellájában temettük el az evangélikus egyház szertartása szerint néhány barát és ismerős részvételével.


2011. február 21., hétfő

Interjú Beat Wolf hárfakészítővel

Beat Wolf portréja
(Forrás: Beat Wolf)
Beat Wolf világhírű hárfakészítő és hárfarestaurátor. 1952-ben született egy svájci városban, amit az óragyártásról és Európa talán legszebb vízeséséről ismer a világ. Eredetileg építészetet tanult, autoditakta módon fordult a régi zene és a hangszerkészítés felé. Ő volt az, aki először kezdett Lajos-korabeli hasonmás hárfákat készíteni.

Bár mi, magyarok, elsősorban a dupla-pedálos koncerthangszerekről álmodozunk, kétségtelen, hogy a bájos hangú és pazar megjelenésű egyszeres mechanikájú hangszereknek is megvan a létjogosultságuk.

Beatnek nagy a szerepe abban, hogy az újra divatos régi zene a hárfa hangjával is gazdagabb lehet, régi, intim pillanatokat idézve a koncertlátogatók örömére.



– Érdekes neve van, a Beatlest és a beatnemzedéket juttatja az eszembe. Van ezeknek valami köze a nevéhez?

– Nos, bármennyire is szeretem a Beatlest, a keresztnevemnek semmi köze hozzájuk, ahogy a zenéhez sem. Szent Beátus után kaptam, aki egy svájci szent volt. Úgy tudom, a Beátus* csak nálunk elterjedt férfinév. De hadd mondjak valamit. Nagyon örülök, hogy egy magyarnak meg svájci neve van.

– Svájc több nemzetiségű és soknyelvű ország. Ön melyik kultúrát hozta a szülői házból?

– Svájci vagyok és Schaffhausenben születtem, ami a német ajkú részen található.

– 1976 óta foglalkozik régi hangszerekkel, hárfákkal 1980 óta. Mi vonzotta a régi zenéhez? Miért lett éppen hárfakészítő?

– Angol népzenei felvételek hallgatása közben fedeztem fel magamnak a régi hangszerek csodálatos világát. Ez a felhangokban, színekben, tónusokban gazdag hangzás egy új kaput nyitott meg előttem. Elkezdtem zenélni és tekerőlantokat készíteni, később el is adtam belőlük néhányat. Aztán más hangszerek következtek, amelyeket az 1978-ban alapított reneszánsz együttesünkben is nagy élvezettel használtunk. Még később, hogy bővítsük a hangzásunkat, készítettem egy gótikus hárfát, és megtanultam egy kicsit játszani rajta.

Hangszerkészítőként akkor úgy gondoltam, hogy a hárfával nagyobb lehetne a vevőköröm, mint a rebekkel, a citerával, a regállal vagy más efféle egzotikus hangszerekkel. Ehhez jött, hogy a hárfához, a szerkezetéhez és a formájához is vonzódni kezdtem. Hát valahogy így lettem hárfakészítő 1980-ban... Aztán 1992-ben, a korabeli pedálhárfák és a történetük alapos tanulmányozása után, végre megvalósíthattam a régi álmomat, építettem egy XVI. Lajos-korabeli pedálos hárfát. Úgy tudom, ez volt az első hasonmás hárfa a világon. Az a tudás, amit eközben szereztem, viszont már lehetővé tette, hogy a régi, gyönyörű hangszerek restaurálásához is hozzá merjek fogni.

A családunkban egyébként nincsenek zenei tradíciók, én sem tanultam zenésznek. Mindent, amit tudok, autodidaktaként szereztem. Múzeumlátogatással, könyvolvasással, nagy zenészek hallgatásával. Egyszer ugyan vettem valakitől hárfaleckéket egy éven át, de rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok polifonzenész. Maradtam inkább a tekerőlantnál és a fafúvósoknál.

A Tritonus együttes, balra Beat Wolf.
(Fotó: © Regina Kühne, St.Gallen)

– Ön reneszánsz, népi és barokk stílusú zenével, de pop- és dzsesszzenével is foglalkozik. Mi a közös ezekben, ami vonzza?

– A reneszánsz muzsika, a népzene, a dzsessz vagy a pop, akárcsak a barokk zene, ezek mind-mind olyan zenék, amelyek rendelkeznek valamilyen finom bensőségességgel, és persze mindegyiküknél fontos az improvizáció is. A stílusokat elválasztó falak napjainkban omlanak le. Mind a dzsessz, mind a régi zene képviselői egyre nyitottabbak mások felé. Csak a klasszikus zenét játszók gubóznak be, szigorúan csak a partitúra szerint játszanak. Úgyhogy őket nem igazán érinti a crossover-stílus**, kivéve, ha ezáltal új, fiatal közönséget nyerhetnek meg. Pedig sok minden olyat felhasználtak a klasszikus zenében, ami népi forrásokból eredt. Telemann zenéjét említhetem, de rengeteg egyéb más is van.

Régebben több amatőr zenekarban is játszottam, a stílusa mindnek különböző volt. Crossovert viszont egyikben sem csináltunk. Kivéve talán a Tritonus nevű svájci népzenét játszó együttesünket, mert ez kiváló dzsesszzenészekkel is együtt koncertezett. 2002-ben azonban a zenei pályafutásomat befejeztem, mivel minden időmet a hárfakészítésnek akartam szentelni.

– Említene néhány kedvencet?

– Kedvencek? Százával vannak... Mindazok a művészek, akiknek az interpretációiban az igaz érzések mély intenzitással jelennek meg... Janis Joplintól Glenn Gouldig, Rolf Lislevandtól Barbara Dennerleinig – ja igen, és persze a Beatles is.

– Érdeklik más művészeti ágak? Mi a véleménye az irodalomról és a festészetről? Vannak kedvencei, kedvenc művei?

– Nem olvasok sokat, az érdeklődésem inkább audiovizuális jellegű. A zene mellett nagyon érdekel az építészet, mind az ókori, mind a modern, az utóbbin belül az ötletes újításokkal születő hidak különösen. Nagyon szeretem a képzőművészetet is Boschtól Daliig, és az ún. alkalmazott művészetet, az iparművészetet is. Órákat tudok múzeumokban tölteni.

Én nem határolom el a régi művészetet az újtól, ellenben úgy gondolom, hogy egy műalkotás létrehozásánál figyelembe kell venni a művészet teljes történetét. Persze nem azért, hogy másoljuk az előzményeket, hanem azért, hogy a hibákat elkerüljük. A modern művészetre is áll, hogy egy mesterműnek megvannak a maga komplex szabályai. Ha valaki ezeket mélyen megérti, akkor már azt is el tudom fogadni tőle, hogy szándékosan túllép rajtuk. Ilyen mondjuk Picasso.

Gyönyörök kertje (részlet)
Olaj/vászon
220 cm × 389 cm
Hieronymus Bosch (kb. 1450–1516)
Madrid, Museo del Prado

– Egyik kedvenc íróm Dürenmatt. Ő meglehetősen más képet fest Svájcról, mint amit a Milka-reklámokból ismerünk. Mit gondol a tömegtermelésről, az ember és a munka viszonyáról a mai világban?

– Nagyon örülök, hogy Dürrenmattot jól ismerik Magyarországon. Ahogy a világon mindenütt, úgy nálunk is eltér a valóság az emberekben kialakult sztereotip képektől. Bárhol is járunk, ha jobban körülnézünk, a varázslatosan szép prospektusokhoz képest némi piszkot is láthatunk. Ez alól Svájc sem kivétel, és Dürrenmatt sohasem ámított.

A kézművesség egyre inkább eltűnik az életünkből, mert a kézműves munka időigényes, az idő pedig drága. Másfelől azt látom, hogy a tömegcikkek egyre olcsóbbak, és az emberek egyre inkább hozzászoknak a filléres dolgokhoz. Így hát igen gyakran egész egyszerűen nem értik, hogy egy kézműves termék ára miért magas. A tendencia miatt félek, hogy mit hoz a jövő.

– Vannak tanítványai?

– Nincsenek. Egyedül dolgozom, mert sem időm, sem elég megrendelésem nincs, hogy tanulókkal foglalkozzak. Azoknak a fiataloknak, akik a hangszerkészítés iránt érdeklődnek, azt javaslom, hogy tanuljanak orgonakészítést. Ezzel a készségek olyan széles körét sajátíthatják el, amelybe beletartozik az akusztika, a méréstan, az építészet, a famegmunkálás, a fémművesség és sok minden más. A megszerzett szaktudással aztán bármikor átválthatnak szinte bármilyen más hangszerre.

– Mi a restaurálás célja?

– Ennél a kérdésnél meg kell különböztetni, hogy a restaurálást egy múzeum vagy egy magánszemély kéri. A múzeumoknak nem az az elsődleges, hogy a hangszeren játszani lehessen, hanem a historikus állomány védelme, a hangszer életrajzának, illetve történelmileg minden fontos adatának a megismerése. A lényeg, hogy semmilyen információ ne vesszen el.

A zenésznek ezzel szemben az eredeti hangzás a legfontosabb. Mivel a felhangolt hárfa folyamatos erőknek van kitéve, ezért a régi hangszerekkel rendkívül óvatosan kell bánni. Könnyen előfordulhat, hogy egy szúrágta hárfa már nem képes tartani a húrozást, így azt javaslom a megrendelőnek, hogy csak konzerválást végezzünk. De ha a fa egészséges, akkor a hárfa újjáéleszthető, és egy csodálatos hangú hangszer lehet belőle ismét. Feltéve persze, hogy a húrozás gondosan kiszámított és jól kiegyensúlyozott. Az öreg fa az idők során ugyanis nagyon könnyű lesz és megkeményedik, ezért aztán sokkal kisebb tenzióra van szüksége a rezonálásához, mint amikor még új volt.

– Mi a különbség a restaurált és a modern hasonmás hárfák között?

– Először is, egy eredeti hárfának tényleg elbűvölő tud lenni a hangja. Ám kényes törődést igényel, nem hangolható például 415 Hz-nél nagyobb hangmagasságra, néha még 392 Hz-re sem. Aztán a zenésznek kifejezetten inspiráló lehet autentikus hangszeren autentikus zenét játszani. És végül még egy. A restaurált hárfa kevesebbe kerül, mint a hasonmás…

Egy hasonmás hárfa sokáig és megbízhatóan szól. Nagyobb erőhatást visel el, mint egy korabeli, és akár 430 Hz-esre is tervezhető. Sajnos ezt gyakran követelik meg manapság. Egy másolat egyébként majdnem úgy szól, mint az eredeti, hiszen kétszáz évvel ezelőtt az is új volt. Magyarán a zene ugyanolyan friss és üde lesz, mintha az akkoriakat hallanánk.

Számtalan profi hárfás használ eredeti hárfát is, kópiát is, felvételkészítéshez vagy koncertezésre.


- Historikus és modern hárfákról beszélünk. Melyik korból kell származzon egy hárfa, hogy réginek, historikusnak vagy eredetinek tekinthessük?

- „Régi hárfák” vagy „historikus hárfák” alatt egyrészt a középkori hárfákat értjük, másrészt a mai koncerthárfák ősét, ami jóval kisebb a modern hangszereknél és egyszeres pedálmechanizmussal rendelkezik.

– A restaurálást olyan munkának képzelem, mint a sebészi munkát. Érez valami feszültséget vagy izgalmat, amikor dolgozni kezd?

– Hű!, a restaurálás időnként tényleg csodálatos kihívás! Ha hoznak egy öreg hárfát, először is ki kell derítenem az életrajzát, a sajátos jegyeit, a hangzásbeli tulajdonságait, a korábbi változtatásokat, a sérüléseket, a szerkezet statikáját és a többi. Néhány művelet kifejezetten intenzív tanulmányozást követel. Bevallom, egy-egy kényes beavatkozás közben időnként nekem is hevesebben ver a szívem, különösen, ha gyorsan kell dolgoznom.

– Kreatív módon adja magát, hogy mit kell csinálnia, vagy vannak pontos leírások?

– Nincsenek leírások, kivéve a múzeumi jegyzékeket. De minden munka amúgy is más, hiszen a régi hárfáknak mindnek más és más a baja. Természetesen sokszor kreatívnak kell lennem, de persze vannak unalmas feladatok is. Például a tisztítási eljárások, egy gyenge mechanizmus beállítása, vagy a szúette, korhadt faanyag folytonos cseréje. Minden munkámról készítek leírásokat és fotókat, hogy évek múltán a hasonló megrendeléseknél már ne kelljen újratanulnom a bonyolult feladatokat.

– Van valamilyen szerepe az aranymetszésnek, a logaritmikus spirálnak és más hasonló érdekes geometriai formáknak a hárfaépítésben?

Beat rajza a Lajos-korabeli hárfák
arányrendszereiről és geometriájukról

– Igen, a geometriának fontos a szerepe a konstrukcióban, és a hangszereknek is meg kell felelniük az említett esztétikai szabályoknak. Az aranymetszés gyakran felbukkan, de a hangszertervezés olyan egyszerű arányokat is használ, mint a 3:4 vagy a 3:5, és akkor ez a szabályosság érvényesül is a hangszer minden fő részénél. Még egy 18. századi pedálhárfa is belerajzolható egy olyan egyszerű mértani alakzatba, amely két nagyobb négyzetből áll, és amelynél az egyikbe további kisebb négyzeteket szerkesztünk. A hárfáknál gyakran használják az olyan osztásokat, mint a harmad vagy az ötöd.

A hárfaépítésnek és az építészetnek még egy közös pontja van geometria mellett, ez pedig a statika. Az épületektől eltérően azonban a hárfa statikus szerkezete könnyebben alakítható és változtatható a briliáns hangszín érdekében, dacára a finom konstrukciónak. A statikus egyensúlynak mindazonáltal roppant fontos a szerepe a hárfaépítésben is.

– Én úgy látom, hogy a hárfa népszerűsége az 1980-as évektől nő, azonban az ára miatt korántsem olyan elterjedt, mint régen volt. Miért ilyen drága ez a hangszer?

– A pedálhárfa egy bonyolult, összetett hangszer, a versenyzongorához hasonlítani nagyon is helyénvaló. Úgyhogy az ára meglehetősen magas. A historikus hárfákat nem ipari módszerekkel építik, ezek kézzel készített egyedi mesterművek. És ne felejtsük el, hogy micsoda összetett mechanizmust rejtenek magukban a hárfák. A modern hárfa itt, Svájcban szerfölött népszerű. Ha igény van rá, akkor bármelyik vidéki iskola gondoskodik hárfaórák szervezéséről.

A historikus hárfák világa igazi különlegesség. Egész Európában csak néhány olyan zenész van, aki veszi magának a fáradtságot (és élvezi a lehetőséget!), hogy fejest ugorjon a dologba. Régi zenét játszani ugyanis sokat kíván a zenésztől. Tudományos kutatást, különböző játéktechnikák és interpretálási stílusok elsajátítását, vagy az improvizációs képességek fejlesztését.

– Mit gondol a modern, például a szénszálas anyagokról? Milyen lesz a hárfa a jövőben?

– A szénszálas és az egyéb modern anyagokat természetesen használják a modern hárfáknál, de nekünk a historikus hangszereknél sose lesznek a hasznunkra. A modern hárfa konstrukciója messze van már attól, mint amilyen régen volt, mint amit a történelemből ismerhetünk. A húrok hossza persze nem változott egy 1810-es hárfához képest, de a mechanizmus már kétszeres emelést tesz lehetővé, és a hangterjedelem meg a hangolás sokat változott. Alig maradt tehát hasonlóság a hangszerek között. De meg tudná magyarázni nekem, hogy mért vannak azok a nagy lyukak a modern hárfa hátoldalán? Elárulom. Valaha ezek a hangszín érdekében nyithatók-zárhatók voltak palettákkal, amiket egy nyolcadik pedál működtetett. Később a paletták eltűntek, a lyukak viszont megmaradtak.

– Mi Magyarországon büszkék vagyunk zenei hagyományainkra, jeles zeneszerzőinkre és zenészeinkre. Ön ismeri a magyar zenét? Tart valakivel kapcsolatot a magyar zenészek és zeneszerzők közül?

– Liszt és Lehár mellett Farkas és Ligeti neve nálunk is jól cseng. Bartók és Kodály a tradicionális népzene elkötelezett gyűjtőjeként szintén nem ismeretlenek. Én személy szerint inkább a tradicionális magyar paraszti zenét ismerem, a Téka, a Délibáb, a Vízöntő és a Kolinda együttesek sok jó koncertjét élvezhettem idehaza, Svájcban.

Igazából nincsenek kapcsolataim Magyarországgal, úgyhogy ezt az interjút egy biztató kezdetnek tekintem...

– Hívják Önt Magyarországra dolgozni? Ismeri a múzeumainkban őrzött régi hangszereinket?

– Sajnos, erre a kérdésre csak egy rövid nemmel tudok válaszolni.

– Van néhány jelentős zenei rendezvényünk, például a Gödöllői Hárfafesztivál vagy a Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny. Ismeri ezeket?

– Nem, Magyarországon eddig még egyetlen hárfás eseményen sem vettem részt.

– Mit tanácsol a fiatal hárfásoknak, hogyan tudnak érvényesülni ebben a sok pénzt igénylő szakmában?

– Az ún. klasszikus hárfásoknak nem tudok tanácsot adni. De azoknak, akik továbbhaladnának a történelmi hárfatechnikák felé, Milánót és Bázelt javasolom. Mindkét helyen remek tanárok működnek. Az éves fesztiválokon bele lehet kóstolni a dologba. Mesterkurzusokon lehet részt venni, de arra is mód van, hogy az ember vegyen néhány egyszerű leckét historikus hárfákon. Az interneten megtalálhatóak ezek a lehetőségek.

– Köszönöm az interjút!

– Én köszönöm az érdeklődést a munkám iránt és az izgalmas kérdéseket!

(Ammann Gyöngyi)

* A Beatus latin eredetű férfinév, jelentése boldog. Lásd még: Szt. Beátus a Katolikus Lexikonban.
** Crossover: egy zenei stílus olyan adaptációja, ahol többféle stílus vagy kategória elemeit keverik annak érdekében, hogy szélesebb közönséget nyerjenek meg.

2011. február 18., péntek

Szent Istvánosok hangversenye a MÜPÁ-ban

Szent István Szimfonikus Zenekar, Szent István Oratórium Kórus, Szent István Király Szakközépiskola vegyes kar, Szent István Gimnázium vegyes kar.

Művészetek Palotája
2011. február 16.
Nemzeti Hangverseny Terem

Beethoven: Coriolán - Nyitány, op. 62.
Mozart:  G-dúr Hegedűverseny, K. 216
Liszt mise: Missa solennis



2011. febr. 16-án a Zuglói Filharmónia a Müpában adott koncertet. Középen egy hárfás feje látható, lila masnival. A zene is jó!

-energetic-

Mericske Zoltán Hárfavesenyének ősbemutatója

2011. március 8-án, kedden este 6 órakor lesz Mericske Zoltán Hárfavesenyének ősbemutatója Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarának tavaszi koncertje keretében.

2011. február 17., csütörtök

Öreg hárfa (Po Csü-ji)

Po Csü-ji (más néven: Bái Jüyi, 白居易) a kínai Tang-dinasztia korának legnagyobb, legnépszerűbb, még Japánban is ismert költője volt. Hsziancseng városban született 772-ben és Lojangban halt meg 846-ban. Tudós, de szegény családba született, kiváló képességei miatt mégis tartományi kormányzóvá nevezték ki. Később száműzték, majd újra fontos állami megbízásokat kapott.

Mintegy 2800 verset írt, egy részük azonban csak átiratban ismert: az írnokok átjavították a számukra érthetetlen részeket. Szomorkás lírája igazán különleges, hiszen egy régen élt és nagyon távoli ember érzéseit tükrözi. Költészete középpontjában az erős társadalmi felelősségérzet áll. Úgy tartotta, hogy a vers a cselekvés egyedül lehetséges formája maradt a merev hivatalnokrendszer keretei között.

Legtöbb verse Weöres Sándor tolmácsolásában ismerhető meg, de fordította őt Bernáth István, Ecsedy Ildikó, Orbán Ottó és Szerdahelyi István is. Ezt a versét Kosztolányi Dezső fordította magyarra. Érdekesség, hogy a költemény nem jelent meg a híres Lyra Mundi-kötetben (Li Taj-po, Tu Fu, Po Csü-ji. Európa Kiadó, Budapest, 1976.).

Po Csü-ji
Öreg hárfa

Pár összeábdált fából áll a hárfám,
ódon dalok szunnyadnak benne árván,
öreg, szelíd és csöndeskés dalok,
nem kedvelik már a fiatalok.
Jáspis-nyergére festék kéne újra,
portól sötétlik rózsaszínű húrja.
Kiérdemült és rozzant, régi holmi,
de hangja tiszta, szépen tud dalolni.
El is játszunk mi - én s az ócska szerszám -
megpengetem, bár senki sem figyel rám
s a régi hárfást senki sem hivatja:
a csinnadrattának van ma divatja.

(Forrás: Po Csü-ji, Wikiforrás)

2011. február 14., hétfő

Elias Parish Alvars

Minden idők egyik legnevesebb hárfása és hárfás zeneszerzője. Berlioz és Liszt írt elismerő kritikát róla, kortársai rajongva „a hárfa Lisztjé”-nek nevezték, az osztrák császár pedig kitüntette. A romantika korának igazi fényes csillaga volt, mégis elszegényedve, mindössze 41 évesen halt meg.

Egy hárfás élete

Elias Paris Alvars 1842-ben hárfával
(Kriehuber rajza)
Elias Parish Alvars a devonshire-i Teignmouthban született 1808. február 28-án. Eredeti neve Eli Parish volt, és egy időben az Albert Alvars művésznevet is használta. A család idegen hangzású nevét egy Angliában élt spanyoltól, Diego Perristől (Perez) nyerte, aki 1590-ben telepedett le Plymouthban. Apja baptista templomi orgonista volt, emellett zenetanárként, kotta- és könyvkereskedőként is működött. Ő adta fiának az első zeneórákat.

Parish kimagasló korai tehetségét jelzi, hogy alig tízévesen, 1818-ban Totnes-ban már koncertezett. 1820-ban apja Londonba küldte, hogy ott Nicolas-Charles Bochsa-tól tanuljon. 1822-ben, miután Bochsa hárfatanári kinevezést kapott a Royal Academy of Music-ban, ő is kérte a felvételét. Elutasították, csődbe ment apja valószínűleg nem volt képes fizetni a tandíjat. Egy földbirtokos támogatásával azonban folytatta tanulmányait Bochsa-nál, sőt François-Joseph Dizi (1780-1840) és Théodor Labarre (1805-1870) hárfásoknál is tanult.

1828-ban befejezte hárfatanulmányait. Firenzébe utazott, s egy éven át élt itt. A Guglielmo családnál énekelni, Maximilian Leidesdorfnál pedig zeneszerzést tanult. 1829 végén visszatért Londonba és 1830 közepéig a Schweiso & Grosjean hárfakészítő cégnél dolgozott. Ezt követően rendszeresen utazott Európa szerte. Hangversenyezett Ausztriában, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, Olaszországban, és vissza-vissza tért Angliába is. Magyarországon 1833-ban járt. Amikor nem volt éppen úton, akkor Bécsben élt, szabadságait Nápolyban szerette tölteni. Feljegyezték, hogy 1844 végén egy kiránduláson a Vezúvnál baleset érte. Két hónapig maradt akkor a városban gyógyulni, közben zenét szerzett.

Melanie Lewy portréja 1840 körül
(Müller litográfiája)
1842 októberében házasságot kötött a prágai Melanie Lewy zongora- és hárfaművésszel. Két gyermekük született, Aloisia 1843-ban, Arthur 1846-ban. Ettől fogva feleségével és francia kürtön játszó sógorával gyakran együtt hangversenyezett.

A család rövid időre révbe ért. 1846-ban I. Ferdinánd osztrák császár Virtuoso címmel tüntette ki, és tanítani hívták a híres Musikvereinbe. Nem sokáig élvezhették azonban a sikert és a biztonságot. 1848. március 13-án kitört Bécsben a forradalom. Fizetését nem folyósították, koncerteket nem rendeztek, nemesi tanítványai pedig elhagyták a forrongó várost. Továbbutazni sem tudott, mert a harcok Európa szerte terjedtek. Bécs külvárosában talált menedéket, szorult helyzetében egy szerkesztő barátjától kért pénzt kölcsönbe. A tél folyamán súlyos tüdőgyulladást kapott, és 1849. január 25-én meghalt.

Parish Alvars kézirata

Bécsben temették el. A temetést felesége intézte, Mozart közelében nyugszik. Melaniet nem sokra rá a tartozások miatt bíróságra idézték. Nem tudni, hogy hogyan alakult a pere, de később Londonba utazott a gyerekekkel és itt telepedett le. Folytatta a zenei munkáját és kiadta a férje műveit.

...és halhatatlansága

Elias Parish Alvars a hárfajáték és a hárfazene megújítója volt. Az Érard-féle kromatikus dupla pedálhárfával csodát tett, bebizonyította, hogy a zongorához hasonló virtuóz hangszer. Különleges technikákat talált ki, neki tulajdonítják az akkord-glisszandó, az enharmonikus effekt, a többes üveghangok és több más technikák kifejlesztését. Hárfaiskolái és gyakorlatai ma is használatosak.


Sorsának és a kornak is érdekessége, hogy Sébastien Érardnak 1792-ben szintén menekülnie kellett egy forradalom elől, bár ő Londonban folytatni tudta a munkáját és sikeres hangszerkészítővé lett.

Liszt Ferenc egy németországi előadása után így írt róla: „A bárd kissé robusztus megjelenésű, hatalmas alakja és szögletes válla a hegyi pásztorokat idézi. Arcvonásai érettnek mutatják, azonban magas homloka és ábrándos tekintete leleplezi azt a tüzesen izzó képzeletet, amelyben művei születnek.” (Neue Zeitschrift für Musik, 1842. júniusa). Alvars is tisztelője volt Lisztnek, G-moll Concertoját neki ajánlotta. Egyik virtuóz darabjának a címe Magyar induló.

1843-ban Berlioz is írt róla: „Drezdában találkoztam a csodálatos angol hárfaművésszel, Elias Parish Alvars-szal, aki ma még nem annyira ismert, mint kellene. Ez az ember a hárfa Lisztje.” Még ugyanebben az évben újra írt róla: „Ismét találkoztam Parish Alvars-szal. Ez egy varázsló. A hárfa egy szirénné változik a kezei között, kecses nyakkal és vadul lobogó hajzuhataggal, amelyet szenvedélyes ölelése kuszál össze. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a zenéje egy másik világból való.” (Mémoires de Hector Berlioz, Párizs, 1903)

Fontosabb művei:
Parish Alvars portréja 1839-ből
(Kriehuber rajza)
  • Téma és Variációk, PA 1 (München, 1834)
  • Vágyakozás, avagy Melankolikus románc, op. 27 (Milánó, 1835; Albert Alvars néven jegyezte)
  • Téma és Variációk, op. 29 (Bécs, 1836)
  • A Szultán kedvelt indulója, op. 30 (1836)
  • Ifjúságom képei (Bécs, 1837, románcsorozat)
  • Grande Fantasia (Rossini: Mózes), op. 58 (Bécs, 1837)
  • Fantaisie (Weber: Oberon), op. 59 (Bécs, 1837)
  • C-dúr Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 60 (Bécs, 1837; Ricordi 1842-ben adta ki, a művet Viktória angol királynőnek ajánlotta)
  • Egy hárfás utazása az Orienten, op. 62 (1843-1846)
  • Gran Duo hárfára és zongorára (Donizetti: Linda di Chamounix), op. 65
  • Grande Fantaisie (Donizetti: Lucrezia Borgia), op. 78
  • G-moll Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 81 (1842)
  • Szerenád, op. 83 (Nápoly, 1843-1844)
  • Il Mandolino (Gran Studio mandolin imitációval), op. 84 (Nápoly, 1843-1844)
  • A papagáj, op. 85 (Nápoly, 1843-1844)
  • Nyitány a Teignmouth-legendához
    G-moll Concerto zongorára és zenekarra, op. 90 (Liszt Ferencnek ajánlotta)
  • D-moll Concertino két hárfára, vagy hárfára, zongorára és zenekarra, op. 91
  • E-moll Szimfónia, PA 1 (Nápoly, 1845-ben Lipcsében fejezte be)
  • Esz-dúr Concerto hárfára és zenekarra, op. 98 (Nápoly, 1845; 1846-ban Lipcsében fejezte be)
  • Nyitány (jelenet Byron: Child Harold zarándokútja c. költeményéből)
  • C-moll Gran hárfára és zenekarra, PA 2
  • Grande Fantasia (Bellini: Rómeó és Júlia, Rossini: Szemiramisz), PA 2
  • Magyar Induló, PA 10



    Forrás: Elias Parish Alvars

    2011. február 9., szerda

    Beszélgetés Barbara von Würtzler hárfaművésszel

    Barbara von Würtzler az egyik legismertebb hárfaművész a világon. Játszott Carter, Reagan, Bush és Clinton elnököknek, fellépett II. János Pál pápa előtt. Férjével, Aristid von Würzlerrel együtt megalapította és vezette a New York Harp Ensemble-t, ami 27 éven át működött, és több, mint félszáz országban fordult meg. Közben neves egyetemeken is tanítottak. Amerikában most kemény tél tombol, New York utcáin térdig ér a hó. Barbara humora azonban meleg derűvel tölti meg a beszélgetést...

    Barbara von Würtzler hárfaművész,
    a New York Harp Ensemble alapító tagja
    — Hogyan lett hárfás?

    — Hatéves voltam, amikor elkezdtem zongorázni, és hát nagyon utáltam. Csak a középiskolában sikerült váltani. Egyszer betévedtem a hárfások közé, és onnantól fogva senki sem tudott elcibálni a hangszertől. Később elvégeztem a Varsói Zeneakadémiát is cum laude minősítéssel.

    — A szülei zenészek, esetleg hárfások voltak?

    — Lengyelországban születettem és nőttem fel. Édesapám korának egyik legjobb brácsaművésze volt otthon. Játszott a Varsói Filharmonikusoknál, a Varsói Operában, a Lengyel Rádió Zenekarában, és volt egy vonósnégyese is, amit a Lengyel Rádió Quartetjének hívtak. E zenekarok egyszerre foglalkoztatták. Alig tudott próbákra járni, ami csak azért nem okozott problémát, mert úgy tudta a kottát olvasni, ahogyan mi olvassuk az újságot. De otthon volt a természettudományokban, matematikában és vegyészetben is, és minden elképzelhető módon segíteni tudott nekem az iskolai tanulásban. Ötvennyolc évesen halt meg. Fekély alakult ki nála, mert a túlhajszolt életmód miatt nem evett rendesen.

    — Hogyan jött el Lengyelországból?

    — Apám egy áprilisi napon halt meg. Szinte napra pontosan ezzel értesítést kaptam a Lengyel Kulturális Minisztériumból, hogy részt vehetek a genfi hárfaversenyen. Csak néhány hónapom volt felkészülni, alig volt esélyem a győzelemre. Nem beszélve arról, hogy a kommunista országokból érkező hárfások nemigen vihették magukkal a hangszereiket, így Genfben már nem tudtam gyakorolni. De valószínűleg mégiscsak jó benyomást tehettem, mert rögtön ösztöndíjat kaptam Aristid von Würtzler professzortól, aki akkor a Hartford Egyetem zenei tagozatán, a Hartt College of Music-ban tanított. Elfogadtam és megint csak cum laude minősítéssel végeztem, majd tanársegéd lettem.

    — Kik a kedvenc zeneszerzői?

    — Túl sok a kedvencem ahhoz, hogy itt fel tudjam sorolni őket.

    — Melyik koncertjére emlékszik a legszívesebben?

    — Erre szintén nem tudok válaszolni. Ötvenhat országban jártunk, számos helyen többször is megfordultunk. Nehéz visszaemlékezni, talán Aristid naptárait kellene előásni. Az Egyesült Államokban csak Alaszkában nem jártunk. Még Kanadában is játszottunk, azon a turnén Vancouvertől egész Monterey-ig mentünk. Persze autóval és télen...

    — Voltak kínos élményei a közönséggel?

    — Igen, egyszer. Kolumbiában játszottunk szabadtéren és a hárfákat semmi sem védte a párás, nyirkos levegőtől, ami szinte kopogott, mintha esne az eső. És akkor egyszer csak bekiabált valaki a közönségből, hogy olyanok vagyunk, mintha Wanda Landowskat* hallaná víz alatt. Jót nevettünk, mivel majd' mindig nagyon jó volt a hangzásunk. Aristid meg is ölt volna különben minket...

    II. János Pál pápa gratulál az együttesnek,
    középen Barbara

    — Aristid mennyire tudta megvédeni a napi gondoktól?

    — Aristid szinte soha semmi gondtól nem védett meg. Inkább ő okozta ezeket. Attól a naptól fogva, hogy összeházasodtunk, egészen a halála napjáig.

    — Khm... Milyen gyakran kellett cserélni a hangszereit? Melyik a kedvenc márkája?

    — Úgy tízévenként kellett cserélni a hárfákat. Nagyon sokat utaztunk, és ez elhasználta őket. Mi kizárólag Lyon & Healy Concert Grand hárfákon játszottunk. Kezdetben, amikor még várnunk kellett a megrendelt hangszerekre, azt kellett átvennünk, amit küldtek. Később már magunk utazhattunk Chicagóba, és olyat választhattam, amilyet csak akartam. Gyakran egy egész napba tellett, amíg döntöttem, merthogy meglehetősen válogatós vagyok. Aristid annyira bízott a hallásomban, hogy mindig rám bízta a döntést, sőt a négy hárfa hangolásáért is én voltam a felelős. Valószínűleg ki nem állhattak a gyárban... Most három Lyon & Healy hárfám van. Aristid hangszere Budapesten maradt a halála után.

    — Melyik felvétele az, amire a legbüszkébb?

    — Huszonhat nagylemezünk és hat CD-nk készült, vagy még több. Természetesen azt szeretem a legjobban, amelyiken én játszom szólistaként egy Vivaldi versenyművet! Van ugyanis egy ilyen LP-nk. Bár ki tudja ma már lejátszani ezeket? De komolyra fordítva a szót, azok a legjobb felvételeink, amelyiken mind a négy hárfás szólót tudott játszani. Ezekben van a legtöbb igyekezet és a legtöbb öröm.

    — Láttam egy fényképet, amelyiken II. János Pál pápával beszélgetnek. Miről volt szó Önök között?

    — Kaptunk egy meghívást, hogy játsszunk a pápa előtt. Miután befejeztünk egy turnét Egyiptomban, elutaztunk Rómába, és a Székesegyháznál vagy tízezer ember előtt játszottunk. A koncert után a pápa odajött hozzánk, hogy áldást adjon és gratuláljon. Viszont szabályosan megdöbbent, amikor váratlanul ketten is lengyelül köszöntöttük. Úgy tudta, hogy amerikai a zenekar.

    Az együttes a Fehér Házban Bush elnökkel és feleségével

    — Kik voltak a tanítványai? Kivel tartja ma is a kapcsolatot?

    — Sok hallgatónk volt a Hartford Egyetemen, ha jól számolom, legalább huszonnyolcan voltak. Aztán tanítottunk a Bridgeport Egyetemen és a Hofstra Egyetemen, sőt Aristid a New York-i Egyetemen és a Queens College of Music-ban is. Néhány tanítványom hivatásos hárfás lett, de csak kevesen tartják velem a kapcsolatot. Nincs rá idő. Aristid néhány növendéke tag lett az együttesünkben. Amikor elkezdtünk turnézni keresztül-kasul utazva Amerikán és a világban, ezt fel kellett adnunk. Úgy nem lehet tanítani, hogy nincs otthon az ember egyfolytában két-három hónapot.

    — Kapcsolatban van lengyel hárfásokkal vagy szakmai szervezetekkel?

    — Van néhány hárfaművész barátom Lengyelországban, de nem túl intenzív a kapcsolatom velük. Egy darabig tagja voltam a Zenész Szövetségnek is, de ma már nem, mert csak befizettetik a tagdíjat, munkát viszont nem hoznak...

    — Ön világsikereket ért el, elnököknek és egyszerű emberek ezreinek zenélt. Van még valami, amit nem sikerült elérnie?

    — Túl beteg vagyok már ahhoz, hogy sok célt tűzzek magam elé. A kinti 20 centis havat szeretném túlélni, megérni esetleg a tavaszt, vagy még egy kis időt.

    — Hogyan telik egy napja?

    — Az előző válaszaimból valószínűleg kikövetkeztethető. Egyébként mindig is többet vállaltam magamra a kelleténél. Aristid mondogatta is, hogy talán egy propeller van belém szerelve.

    — Véleménye szerint a mai elszegényedett Kelet-Európában mi az esély arra, hogy valaki az önéhez hasonló sikereket érjen el?

    — Arról kérdezel, hogy a mai viszonyok közt hogyan lehet sikert elérni, de nem világos, hogy az Egyesült Államokra vagy Európára gondolsz. Tudom, hogy rengeteg a mesés hárfás mind itt, mind nálatok. Hogy ki és mennyire lesz sikeres, az függhet a szerencsétől, kitartástól, akaraterőtől, szorgalomtól, és néha egy jó szponzorra is szükség lehet. Az is fontos, hogy az illető alkotó személyiség legyen. Van egy barátom, aki egykor tagja volt az együttesünknek. Személyes okokból visszament Lengyelországba, nehezen jött ki Aristiddel. Eleinte küszködött, de mostanra hárfaprofesszor lett, mesterkurzusokat vezet és koncerteket ad egész Lengyelországban.

    — Köszönöm az interjút!

    — Én is köszönöm.

    (dr. Ammann Gyöngyi)

    * Wanda Landowska (Varsó, 1879. július 5. – Lakeville, 1959. augusztus 16.) lengyel származású világhírű csembalóművész volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy a 20. század elején a csembaló újra népszerűségre tett szert világszerte.

    2011. február 7., hétfő

    Beat Wolf: A XVI. Lajos hárfa építése (dokumentumfilm)

    Beat Wolf svájci hangszerész és hangszer-restaurátor filmjében egy gyönyörű hárfa elkészítését mutatja be. A DVD-n hárfazene is hallható, az extrák között pedig Mária Antónia korabeli hárfák láthatók Holtzman, Naderman, Renault és Cousineau műhelyéből.

    A film elkészítésének ötlete Elizabeth Reta Svájcban élő festőművésztől származik még 2001-ből. A bemutatott hárfa a nevét XVI. Lajosról kapta, aki Mária Antónia férje volt. A hangszer egy 18. sz-i egyszeres pedálhárfa hasonmása, melyhez hasonlót már korábban bemutattunk. Rokokó stílusú, ám anyagában, technológiájában és hangzásában nagyon is modern. (A hangszerről itt lehet olvasni bővebben.)

    A bevezető képsorok a 2001. évi luzerni Nemzetközi Hárfakiállításon készültek. Ezt követően Beat hét lépésben mutatja be a hárfakészítést a kezdeti famunkáktól a hangolómechanizmuson át a hárfa összeszereléséig. A film alatt Mateo Albéniz (1755-1831) és Mihail Glinka (1804-1857) zenéje hallható Masumi Nagasawa és Masako Shinto előadásában, utóbbi fel is tűnik a befejező kockákon. Beat német nyelven beszél, de angol és francia nyelvű feliratozás is választható a DVD menüjében. Részlet a filmből:


    Tartalom:

    Idő: 30 perc
    Nyelvek: német, a feliratok francia és angol nyelven.
    Füzet: 12 oldal német, francia és angol nyelven
    Extra: eredeti hárfák Mária Antónia korából

    A DVD megrendelhető innen, ára 20 CHF + postaköltség.

    Érdemes megvásárolni, talán te is kapsz egy ilyet:

    2011. február 5., szombat

    Kovalcsik Katalin népzenekutató bemutatása

    Kovalcsik Katalin 1954-ben született Budapesten. Népzenekutató és zenetudós, az egyetem elvégzése óta az MTA Zenetudományi Intézetének a munkatársa. Már fiatal korában érdekelte a magyarországi szintók hárfazenéje és hárfakészítő mestersége. A cigányhárfások eltűnése óta leginkább csak Katalin és néhány tudóstársa gyűjtéseiből, fénykép- és hangfelvételeiből nyerhetünk képet arról, hogy kik is voltak a hárfás szintók, s milyen is volt az életük.

    Első diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1978-ban szerezte zeneiskolai szolfézs- és hárfatanár szakon. Második diplomáját az időközben egyetemi rangot kapott Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2004-ben. Ekkor muzikológiát hallgatott. 1979-ben lett az MTA Zenetudományi Intézetének a munkatársa. Az elmúlt évek alatt végigjárta a tudományos ranglétrát. Először tudományos segédmunkatárs volt, 1983-tól tudományos munkatárs, 2006-tól pedig tudományos főmunkatárs. 2006-ban Ph. D. tudományos fokozatot szerzett, dolgozatának címe A „cigány nótától” az „autentikus cigányzenéig” volt.

    A 2010-ben Szabolcsi Bence-díjjal kitüntetett tudós több egyetemen is megfordult mint oktató az évek során. Kisebb megszakításokkal 1994-től tanít cigány kultúrát és cigány zenekultúrát a Pécsi Tudományegyetemen. 2003-tól egy ideig az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékén románi és beás cigány nyelvet, illetve zenei antropológiát adott elő. Számos tudományos szervezet fogadta a tagjai közé, sőt a Gypsy Lore Society-nak 2003-tól a vezetőségi tagja is. Tagja még a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak, az European Seminar in Ethnomusicology-nak és az International Council of Traditional Music-nak is.

    Vezető szervezőként 1990-ben részt vett a Second International Meeting of the Section of Young Ethnomusicologists, International Council of Traditional Music című, Budapesten megrendezett konferencián, majd 1996-ban a Magyar Néprajzi Társaság Cigány Néprajzi Ülésszak című rendezvényén. Utóbbit szintén Budapesten tartották.

    A népzenetudományon, az etnomuzikológia keretében főképp a cigányok zenélésével és a cigányzenékkel foglalkozik. 1979-től végez terepmunkát magyar és külföldi közösségekben. A rendszerváltásig főképp a környező szocialista országokba (Csehszlovákiába, Bulgáriába, Jugoszláviába, Lengyelországba, Moldáviába, Romániába és Kárpátaljára) jutott el, de azóta távolabbi nyugati országokba is (pl. USA, Nagy-Britannia, Izrael, Németország, Törökország és Ausztria járt. Munkáját megkönnyíti, hogy románi és beás nyelven is beszél.

    Igen széles kutatási területe a következő fontosabb témákat foglalja magába:
    • a magyarországi beás cigányok népzenéje,
    • a határvidéki cigány népzenei dialektusok,
    • az északkelet-magyarországi oláh cigány közösség narratív hagyományai,
    • a magyar és román beás cigányok kultúráinak összehasonlító kutatása,
    • a cigány közösségi események zenéje,
    • a görögországi cigányzene és
    • a mai falusi zenélés.

    Ami hárfás szemmel igazán izgalmas és fontos, hogy a magyarországi szintókkal is behatóan foglalkozott. Gertner János (Mohács), Wuchinger Gáspár (Budapest, Kispest), Horváth János (Tamási) és Lehr József (Dunaújváros) hárfások ma már elsősorban csak Katalin írásaiból, fényképfelvételeiből és zenei gyűjtéseiből ismerhetők meg, a néhányuk által készített népi hárfákkal együtt.

    Katalin nyolc tudományos és pedagógiai könyv szerzője (részben szerzőtársakkal), hét tudományos és pedagógiai könyv, illetve folyóiratszám szerkesztője, s majd' 40 magyar és idegen nyelvű (angol, francia, német) tudományos cikk szerzője. Néhány jelentős publikáció ezek közül:
    • 2010: The Romani musicians on the stage of pluri-culturalism: the case of the Kalyi Jag group in Hungary. In: Michael Stewart and Márton Rövid eds. Multi-disciplinary approaches to Romany studies. 55-70. Budapest: Central European University Press. (eBook)
    • 2009: „A nótában benne van az igazság.” Dal, beszéd, kultúra és érzelem két falu idős lakói körében. In Szemerkényi Ágnes szerk. Folklór és zene. 312-323. Budapest: Akadémiai Kiadó. (Folklór a magyar művelődéstörténetben.)
    • 1996: Roma or Boyash Identity? The Music of the “Ard'elan” Boyashes in Hungary. Max Peter Baumann ed.: The World of Music 38 (1): 77-93.
    • 1987: Popular Dance Music Elements in the Folk Music of Gypsies in Hungary. Popular Music No 1. (Cambridge): 45-65.
    • 1980: Népi hárfák Magyarországon - Két hangszerkészítő mester. Zenetudományi dolgozatok: 115-130.

    Források:

    2011. február 3., csütörtök

    Hárfaoktatás Magyarországon

    Napjainkban tucatnyi zeneiskolában folyik hárfaoktatás kb. százötven hallgatóval. Az alábbi listában - ami minden bizonnyal nem teljes, illetve pontos - összegyűjtöttük az interneten megtalált hárfás iskolákat. Észrevételeket a Facebook oldalon szívesen fogadunk, előre is köszönve a segítséget.

    Felsőfok


    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
    1061 Budapest
    Liszt Ferenc tér 8.

    Tanár: Vigh Andrea, Peták Ágnes, Razvaljajeva Anasztázia (tanársegéd)

    Telefon: (1) 462-4600
    www.zeneakademia.hu

    *

    Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara

    6722 Szeged
    Tisza Lajos krt. 79-81.

    Tanár: Felletár Melinda

    Telefon: (62) 544-605
    Fax: (62) 544-600
    www.music.u-szeged.hu

    *

    További iskolák: Vienna Konervatorium, debreceni kezdeményezés

    Közép- és alsó fok


    Aelia Sabina Zene-, Képző- és Táncművészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    1033 Budapest
    Harrer Pál u. 7.

    Tanár: Szederkényiné Horváth Márta

    Telefon: (1) 388-8569
    Fax: (1) 388-8569
    aelia@enternet.hu, zene@kszki.obuda.hu
    www.aeliasabina.hu


    *

    Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
    1065 Budapest
    Nagymező u. 1.

    Tanár: Batta Andrásné

    Telefon: (1) 321 7513, (1) 321 7514
    Fax: (1) 375 0372
    bbzsz@lisztakademia.hu
    www.konzi.hu

    *

    Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthon
    8200 Veszprém
    Völgyhíd tér 2.

    Tanár: Gulyás Csilla

    Telefon: (88) 566 370
    Fax: (88) 566 381
    titkarsag@dez.sulinet.hu
    www.dez.sulinet.hu

    *

    Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium
    1211 Budapest
    II. Rákóczi Ferenc út 121.

    Tanár: Szilágyi Kinga Katinka

    Telefon/Fax: (1) 276 5774
    iskola@egressybeni.hu
    www.egressybeni.hu

    *

    Farkas Ferenc Zeneiskola
    1016 Budapest
    Dezső u. 8.

    Tanár: Batta Andrásné

    Telefon: (1) 225 1804, (1) 375 0372
    Fax: (1) 375 0372
    farkasferenc.zeneiskola@t-online.hu, titkarsag@farkasferenc-zeneiskola.hu
    www.farkasferenc-zeneiskola.hu

    *

    Király-Kőnig Péter Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    6722 Szeged
    Tábor u. 3.

    Tanár: Gorbunova Natália

    Telefon: (62) 547 085
    Fax: (62) 547 086
    kiralykonig@gmail.com
    www.kkpzi.hu

    *

    Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
    1015 Budapest
    Toldy F. u. 28-30.

    Tanár: Gulyás Csilla, Liebe Nóra

    Telefon: (1) 212 7782
    Fax: (1) 212 1369
    office@kzmk.sulinet.hu
    www.kzmk.hu

    *

    Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
    4024 Debrecen
    Vár u. 1.

    Tanár: Kocsis Ágnes

    Telefon: (52) 412 290
    Fax: (52) 532 856
    kodalydebr@gmail.com
    www.kodaly-debr.sulinet.hu

    *

    Molnár Antal Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    1073 Budapest
    Erzsébet krt. 32.

    Tanár: Kiss Tünde (igazgató), Haraszthy Márta

    Telefon: (1) 342 6128
    maz@mazene.hu
    www.mazene.hu

    *

    Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    2051 Biatorbágy
    Baross Gábor u. 1.

    Telefon/fax: (23) 312 833
    Mobiltelefon: (30) 337 4764
    pmami@biatorbagy.hu
    pmami.biatorbagy.hu

    *

    Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium
    9022 Győr
    Rákóczi F. u. 57.

    Tanár: Bélyei Adél, Dr. Bélyeiné Lajosné Gogolyák Mária

    Telefon/fax: (96) 329 742
    info@gyorikonzi.hu
    www.gyorikonzi.hu

    *

    Sándor Frigyes Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    2400 Dunaújváros
    Bartók Béla út 6/a.

    Tanár: Markovich Mónika

    Telefon/Fax: (25) 412 520
    duzenisk@invitel.hu
    www.sandorfrigyes.hu

    *

    Simonffy Emil Zeneiskola
    Debrecen

    Telefon: (52) 531 775
    Fax: (52) 531 772
    simonffy.zeneiskola@t-online.hu

    *

    Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    1145 Budapest
    Columbus u. 11.

    Tanár: Sipkay Deborah, Nagy Katalin

    Telefon: (1) 467 0788
    info@szentistvanzene.sulinet.hu
    www.szentistvanzene.hu

    *

    SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola
    6722 Szeged
    Tisza Lajos krt. 79-81.

    Telefon/fax: (62) 544 855
    iroda@konzi.u-szeged.hu
    www.konzi.u-szeged.hu

    *

    Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Intézmény
    3100 Salgótarján
    József Attila u. 2/A.

    Tanár: Dr. Bélyeiné Lajosné Gogolyák Mária

    Telefon: (32) 511 455
    Fax: (32) 511 455, 17-es mellék
    titkar_vaczi@starjan.hu
    www.vaczigyula.hu

    *

    Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola
    1112 Budapest,
    Neszmélyi u. 30.

    Tanár: Kiss Tünde

    Telefon: (1) 310 3815, (1) 248 0256
    Fax: (1) 310 3815
    E-mail: http://www.weinerleo.hu/Contact/
    www.weinerleo.hu

    2011. február 2., szerda

    Joanna Newsom Budapesten

    Aki először hallja, meglepődik, annyira nem szokványos és annyira nem besorolható. Zenéjében az avantgarde, a népzene és az indie rock keveredik - jelentsen ez akármit. Joanna Newsom Budapesten koncertezett.

    A különös hangjáról és előadásmódjáról elhíresült, az USA-ban egyre népszerűbb hárfás-énekes 2011. január 29-én lépett fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az alábbi videón egy nem túl régi felvétele hallgatható meg:



    A koncerten fellépő zenészek:

    Joanna Newsom – ének, hárfa, zongora
    Ryan Francesconi – gitár, tambura, banjo, fuvola
    Neal Morgan – ütőhangszerek
    Andrew Strain – harsona
    Mirabai Peart, Veronique Serret – hegedű

    2011. február 1., kedd

    Magyar hárfakészítők

    Napjainkban, amikor leginkább csak külföldről tudunk hárfát vásárolni, nem is gondolnánk, hogy nemrégen még itthon is készültek ilyen hangszerek. Tucatnyi hárfás járta az országot, és közülük többen is saját maguk készítették a hangszereiket.


    Kovalcsik Katalin népzenekutató és zenetudós eredetileg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-hárfatanár szakán végzett. Ő azonban a népzenekutatást választotta, és mára már se szeri, se száma azoknak a zenei, tárgyi és személyi emlékeknek, amelyeknek a gyűjtését, dokumentálását és feldolgozását elvégezte. Elsődleges szakterülete a magyarországi cigány kultúra, munkáját 2010-ben Szabolcsi Bence-díjjal ismerték el.

    „Népi hárfák Magyarországon” című, 1980-ban közölt dolgozatában két mestert mutat be az általuk készített hangszerekkel együtt. Mindketten szintó-zenész családból származtak. A cikk első része az életutakat és a személyi körülményeket ismerteti, ezt követi a hárfakészítés pontos leírása (fakeret összeállítása, húrozat, hangolási mechanika), zárásként pedig egy rajz és tucatnyi fénykép következik.

    Gertner János

    Gertner János (Herend, 1912) gyerekkora óta járta a Dunántúlt mint hárfás vándorzenész. A II. világháború után Mohácson telepedett le, ahol szegényes körülmények között élt. Saját elbeszélése szerint már az 1930-as években készített magának hárfát. Ennek azonban még nem volt hangoló-mechanikája, a szokásosnál kisebb volt és elsősorban gyakorlásra szolgált. Pedálhárfát a háború után készített először, 1980-ig kb. 15 darabot. Ezekből többet a Balaton körül zenélő testvéreinek adott el.

    Wuchinger Gáspár

    Wuchinger Gáspár (Bonyhád, 1911) fiatal kora óta budapesti szórakozóhelyeken zenélt, és ennek köszönhetően ismert és kedvelt alakja volt a fővárosi zenei életnek. Számos hárfaművésszel ismerkedett meg, általuk pedig külföldi, gyári hangszerekkel is. Vásárolt is magának néhány tönkrement hárfát. Ezeket szétszerelte és megjavította, s kitanulta közben a működésüket. Úgy sejthető, hogy a valamikori A Hárfa vendéglőben is ő zenélt.

    Szintók és romák egy magyar faluban (1928)

    Hárfakészítés

    Gertner János sokféle anyagot használt fel a hangszer elkészítéséhez, még régi zongorák faanyagát is. A rezonánslapot természeten fenyőből készítette. A lapot felül vékonyabbra, alul vastagabbra gyalulta, mivel úgy vélte, hogy ez jót tesz a hangzásnak. Úgy tartotta, hogy a hangszekrény alakja döntő a hang ereje és szépsége szempontjából, ezért „alul terjedelmes, öblös” testet szerkesztett. A még jobb hangzás érdekben a szekrény hátulján 3-3 ovális vagy négyzet alakú lyukat vágott.

    Bár a Gertner-hárfák zömökek voltak, ennek ellenére szerkezetük kevésbé volt erős. Nehezen bírták a terhelést, és előfordult, hogy a nyak a húrozás után „kifordult” a helyéről. A hibához hozzájárulhatott, hogy Gertner nem hagyományos bélhúrokat, hanem ezeknél keményebb, erősebb anyagokat (damilt, kábelt) használt.

    Gertner mechanikájának kezdetlegességét jelzi, hogy damilt, sőt kötőtűt is felhasznált különféle esztergált alkatrészek mellett. A mechanika 5 pedált tartalmazott, ezek félhangnyi hangolást tettek lehetővé. Azonban nehézkesen működött, és kevésbé precíz vagy gyors hangolást tett csak lehetővé. Sőt, mivel a pedálok nem voltak rögzíthetők, ezért a hangszeren mindössze három dúr és két moll hangnem volt beállítható. (Itt meghallgatható Gertner egy felvétele.)

    Főbb adatok:

    Húrok: 38
    Pedálok: 5 (D, G, B, F, C)
    Hangolás: F-dúr (általában, a keret teherbírásától függően)
    Hangterjedelem: kontra g-a’’’


    Wuchinger Gáspár karcsú, a tiroli népi hárfákkal nagy hasonlóságot mutató hangszereket készített. A készítéshez Gertnernél jobb minőségű anyagokat használt fel, és egyébként is igyekezett a sorozatban gyártott hárfákhoz jobban hasonlító alkatrészeket, illetve hangszereket készíteni. Ehhez a gyári hárfák alapos ismerete, a Gertnerénél színesebb tapasztalatai járulhattak hozzá.

    Wuchinger hangszekrénye keskeny és domború volt, de nem volt rajta hangzónyílás. A pedálok „beakaszthatók” voltak, vagyis rögzíteni lehetett a hangolást. Játék közben így nem volt szükség a pedál folyamatos nyomva tartására.

    Wuchinger nagyon ügyelt, hogy a hangolás precíz legyen, és ennek érdekében stabil és erős szerkezetet épített. Igényességét jelzi, hogy kizárólag gyári hárfahúrokat használt.

    Főbb adatok:

    Húrok: 39
    Pedálok: 5 (B, G, F, C, D)
    Hangolás: F-dúr
    Hangterjedelem: kontra g-c’’’


    Gertner János Kovalcsik Katalin felvételén

    Kovalcsik Katalin tanulmányát a következőkkel zárja: "E két hangszer a fentieken túlmenően ma is jól példázza azt a folyamatot, melynek révén a gyári hárfa jelenlegi formája kialakult. E népi hangszerek továbbfejlesztésének útja a kampók villákkal való felváltása lenne, ennek azonban ma már aligha van értelme. A két utolsó hazai mester működésével egy népi hangszer sajátos, gyári hangszert utánzó fejlődési folyamata zárult le."

    A szerző három évtizeddel ezelőtt nyilván a vándorzenész-életforma eltűnésére utalt, amikor a fejlődési folyamat lezárulásáról beszélt. Abban az időben amúgy is sokat beszéltek a hagyományos mesterségek eltűnéséről, amit a nagyipari termelés váltott föl. Napjainkban azonban a kézművesség, a régi zene és a népzene reneszánszát éljük. Sokan nemcsak hagyományőrzést látnak ezekben, de a globális tömegtermelés miatt bizonytalanná vált megélhetés biztosítását is. Ennek fényében jó lenne, ha újraéledne a cigányság körében a hárfaépítés szép mestersége, és vendéglőkben vagy másutt újra lehetne hallani a régi, dús improvizációkkal díszített dalokat. Kovalcsik Katalin munkáinak megismerése ebben is segít.

    Forrás:

    • Kovalcsik Katalin: Népi hárfák Magyarországon. Két hangszerkészítő mester. Zenetudományi dolgozatok, 115-130. o., Budapest, 1980 (fényképekkel illusztrálva).

    Frissítés:

    Időközben egy Youtube-on talált felvétel alapján kiderült, hogy a vendéglői hárfamuzsikálás még sem tűnt el teljesen. A Gerlóczy Kávéházban Budapesten meghallgatható Gertner Gergely hárfás. Köszönjük a rokonoknak és az olvasóknak is az érdekes észrevételeket!