2011. február 14., hétfő

Elias Parish Alvars

Minden idők egyik legnevesebb hárfása és hárfás zeneszerzője. Berlioz és Liszt írt elismerő kritikát róla, kortársai rajongva „a hárfa Lisztjé”-nek nevezték, az osztrák császár pedig kitüntette. A romantika korának igazi fényes csillaga volt, mégis elszegényedve, mindössze 41 évesen halt meg.

Egy hárfás élete

Elias Paris Alvars 1842-ben hárfával
(Kriehuber rajza)
Elias Parish Alvars a devonshire-i Teignmouthban született 1808. február 28-án. Eredeti neve Eli Parish volt, és egy időben az Albert Alvars művésznevet is használta. A család idegen hangzású nevét egy Angliában élt spanyoltól, Diego Perristől (Perez) nyerte, aki 1590-ben telepedett le Plymouthban. Apja baptista templomi orgonista volt, emellett zenetanárként, kotta- és könyvkereskedőként is működött. Ő adta fiának az első zeneórákat.

Parish kimagasló korai tehetségét jelzi, hogy alig tízévesen, 1818-ban Totnes-ban már koncertezett. 1820-ban apja Londonba küldte, hogy ott Nicolas-Charles Bochsa-tól tanuljon. 1822-ben, miután Bochsa hárfatanári kinevezést kapott a Royal Academy of Music-ban, ő is kérte a felvételét. Elutasították, csődbe ment apja valószínűleg nem volt képes fizetni a tandíjat. Egy földbirtokos támogatásával azonban folytatta tanulmányait Bochsa-nál, sőt François-Joseph Dizi (1780-1840) és Théodor Labarre (1805-1870) hárfásoknál is tanult.

1828-ban befejezte hárfatanulmányait. Firenzébe utazott, s egy éven át élt itt. A Guglielmo családnál énekelni, Maximilian Leidesdorfnál pedig zeneszerzést tanult. 1829 végén visszatért Londonba és 1830 közepéig a Schweiso & Grosjean hárfakészítő cégnél dolgozott. Ezt követően rendszeresen utazott Európa szerte. Hangversenyezett Ausztriában, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, Olaszországban, és vissza-vissza tért Angliába is. Magyarországon 1833-ban járt. Amikor nem volt éppen úton, akkor Bécsben élt, szabadságait Nápolyban szerette tölteni. Feljegyezték, hogy 1844 végén egy kiránduláson a Vezúvnál baleset érte. Két hónapig maradt akkor a városban gyógyulni, közben zenét szerzett.

Melanie Lewy portréja 1840 körül
(Müller litográfiája)
1842 októberében házasságot kötött a prágai Melanie Lewy zongora- és hárfaművésszel. Két gyermekük született, Aloisia 1843-ban, Arthur 1846-ban. Ettől fogva feleségével és francia kürtön játszó sógorával gyakran együtt hangversenyezett.

A család rövid időre révbe ért. 1846-ban I. Ferdinánd osztrák császár Virtuoso címmel tüntette ki, és tanítani hívták a híres Musikvereinbe. Nem sokáig élvezhették azonban a sikert és a biztonságot. 1848. március 13-án kitört Bécsben a forradalom. Fizetését nem folyósították, koncerteket nem rendeztek, nemesi tanítványai pedig elhagyták a forrongó várost. Továbbutazni sem tudott, mert a harcok Európa szerte terjedtek. Bécs külvárosában talált menedéket, szorult helyzetében egy szerkesztő barátjától kért pénzt kölcsönbe. A tél folyamán súlyos tüdőgyulladást kapott, és 1849. január 25-én meghalt.

Parish Alvars kézirata

Bécsben temették el. A temetést felesége intézte, Mozart közelében nyugszik. Melaniet nem sokra rá a tartozások miatt bíróságra idézték. Nem tudni, hogy hogyan alakult a pere, de később Londonba utazott a gyerekekkel és itt telepedett le. Folytatta a zenei munkáját és kiadta a férje műveit.

...és halhatatlansága

Elias Parish Alvars a hárfajáték és a hárfazene megújítója volt. Az Érard-féle kromatikus dupla pedálhárfával csodát tett, bebizonyította, hogy a zongorához hasonló virtuóz hangszer. Különleges technikákat talált ki, neki tulajdonítják az akkord-glisszandó, az enharmonikus effekt, a többes üveghangok és több más technikák kifejlesztését. Hárfaiskolái és gyakorlatai ma is használatosak.


Sorsának és a kornak is érdekessége, hogy Sébastien Érardnak 1792-ben szintén menekülnie kellett egy forradalom elől, bár ő Londonban folytatni tudta a munkáját és sikeres hangszerkészítővé lett.

Liszt Ferenc egy németországi előadása után így írt róla: „A bárd kissé robusztus megjelenésű, hatalmas alakja és szögletes válla a hegyi pásztorokat idézi. Arcvonásai érettnek mutatják, azonban magas homloka és ábrándos tekintete leleplezi azt a tüzesen izzó képzeletet, amelyben művei születnek.” (Neue Zeitschrift für Musik, 1842. júniusa). Alvars is tisztelője volt Lisztnek, G-moll Concertoját neki ajánlotta. Egyik virtuóz darabjának a címe Magyar induló.

1843-ban Berlioz is írt róla: „Drezdában találkoztam a csodálatos angol hárfaművésszel, Elias Parish Alvars-szal, aki ma még nem annyira ismert, mint kellene. Ez az ember a hárfa Lisztje.” Még ugyanebben az évben újra írt róla: „Ismét találkoztam Parish Alvars-szal. Ez egy varázsló. A hárfa egy szirénné változik a kezei között, kecses nyakkal és vadul lobogó hajzuhataggal, amelyet szenvedélyes ölelése kuszál össze. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a zenéje egy másik világból való.” (Mémoires de Hector Berlioz, Párizs, 1903)

Fontosabb művei:
Parish Alvars portréja 1839-ből
(Kriehuber rajza)
  • Téma és Variációk, PA 1 (München, 1834)
  • Vágyakozás, avagy Melankolikus románc, op. 27 (Milánó, 1835; Albert Alvars néven jegyezte)
  • Téma és Variációk, op. 29 (Bécs, 1836)
  • A Szultán kedvelt indulója, op. 30 (1836)
  • Ifjúságom képei (Bécs, 1837, románcsorozat)
  • Grande Fantasia (Rossini: Mózes), op. 58 (Bécs, 1837)
  • Fantaisie (Weber: Oberon), op. 59 (Bécs, 1837)
  • C-dúr Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 60 (Bécs, 1837; Ricordi 1842-ben adta ki, a művet Viktória angol királynőnek ajánlotta)
  • Egy hárfás utazása az Orienten, op. 62 (1843-1846)
  • Gran Duo hárfára és zongorára (Donizetti: Linda di Chamounix), op. 65
  • Grande Fantaisie (Donizetti: Lucrezia Borgia), op. 78
  • G-moll Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 81 (1842)
  • Szerenád, op. 83 (Nápoly, 1843-1844)
  • Il Mandolino (Gran Studio mandolin imitációval), op. 84 (Nápoly, 1843-1844)
  • A papagáj, op. 85 (Nápoly, 1843-1844)
  • Nyitány a Teignmouth-legendához
    G-moll Concerto zongorára és zenekarra, op. 90 (Liszt Ferencnek ajánlotta)
  • D-moll Concertino két hárfára, vagy hárfára, zongorára és zenekarra, op. 91
  • E-moll Szimfónia, PA 1 (Nápoly, 1845-ben Lipcsében fejezte be)
  • Esz-dúr Concerto hárfára és zenekarra, op. 98 (Nápoly, 1845; 1846-ban Lipcsében fejezte be)
  • Nyitány (jelenet Byron: Child Harold zarándokútja c. költeményéből)
  • C-moll Gran hárfára és zenekarra, PA 2
  • Grande Fantasia (Bellini: Rómeó és Júlia, Rossini: Szemiramisz), PA 2
  • Magyar Induló, PA 10



    Forrás: Elias Parish Alvars