2011. február 21., hétfő

Interjú Beat Wolf hárfakészítővel

Beat Wolf portréja
(Forrás: Beat Wolf)
Beat Wolf világhírű hárfakészítő és hárfarestaurátor. 1952-ben született egy svájci városban, amit az óragyártásról és Európa talán legszebb vízeséséről ismer a világ. Eredetileg építészetet tanult, autoditakta módon fordult a régi zene és a hangszerkészítés felé. Ő volt az, aki először kezdett Lajos-korabeli hasonmás hárfákat készíteni.

Bár mi, magyarok, elsősorban a dupla-pedálos koncerthangszerekről álmodozunk, kétségtelen, hogy a bájos hangú és pazar megjelenésű egyszeres mechanikájú hangszereknek is megvan a létjogosultságuk.

Beatnek nagy a szerepe abban, hogy az újra divatos régi zene a hárfa hangjával is gazdagabb lehet, régi, intim pillanatokat idézve a koncertlátogatók örömére.



– Érdekes neve van, a Beatlest és a beatnemzedéket juttatja az eszembe. Van ezeknek valami köze a nevéhez?

– Nos, bármennyire is szeretem a Beatlest, a keresztnevemnek semmi köze hozzájuk, ahogy a zenéhez sem. Szent Beátus után kaptam, aki egy svájci szent volt. Úgy tudom, a Beátus* csak nálunk elterjedt férfinév. De hadd mondjak valamit. Nagyon örülök, hogy egy magyarnak meg svájci neve van.

– Svájc több nemzetiségű és soknyelvű ország. Ön melyik kultúrát hozta a szülői házból?

– Svájci vagyok és Schaffhausenben születtem, ami a német ajkú részen található.

– 1976 óta foglalkozik régi hangszerekkel, hárfákkal 1980 óta. Mi vonzotta a régi zenéhez? Miért lett éppen hárfakészítő?

– Angol népzenei felvételek hallgatása közben fedeztem fel magamnak a régi hangszerek csodálatos világát. Ez a felhangokban, színekben, tónusokban gazdag hangzás egy új kaput nyitott meg előttem. Elkezdtem zenélni és tekerőlantokat készíteni, később el is adtam belőlük néhányat. Aztán más hangszerek következtek, amelyeket az 1978-ban alapított reneszánsz együttesünkben is nagy élvezettel használtunk. Még később, hogy bővítsük a hangzásunkat, készítettem egy gótikus hárfát, és megtanultam egy kicsit játszani rajta.

Hangszerkészítőként akkor úgy gondoltam, hogy a hárfával nagyobb lehetne a vevőköröm, mint a rebekkel, a citerával, a regállal vagy más efféle egzotikus hangszerekkel. Ehhez jött, hogy a hárfához, a szerkezetéhez és a formájához is vonzódni kezdtem. Hát valahogy így lettem hárfakészítő 1980-ban... Aztán 1992-ben, a korabeli pedálhárfák és a történetük alapos tanulmányozása után, végre megvalósíthattam a régi álmomat, építettem egy XVI. Lajos-korabeli pedálos hárfát. Úgy tudom, ez volt az első hasonmás hárfa a világon. Az a tudás, amit eközben szereztem, viszont már lehetővé tette, hogy a régi, gyönyörű hangszerek restaurálásához is hozzá merjek fogni.

A családunkban egyébként nincsenek zenei tradíciók, én sem tanultam zenésznek. Mindent, amit tudok, autodidaktaként szereztem. Múzeumlátogatással, könyvolvasással, nagy zenészek hallgatásával. Egyszer ugyan vettem valakitől hárfaleckéket egy éven át, de rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok polifonzenész. Maradtam inkább a tekerőlantnál és a fafúvósoknál.

A Tritonus együttes, balra Beat Wolf.
(Fotó: © Regina Kühne, St.Gallen)

– Ön reneszánsz, népi és barokk stílusú zenével, de pop- és dzsesszzenével is foglalkozik. Mi a közös ezekben, ami vonzza?

– A reneszánsz muzsika, a népzene, a dzsessz vagy a pop, akárcsak a barokk zene, ezek mind-mind olyan zenék, amelyek rendelkeznek valamilyen finom bensőségességgel, és persze mindegyiküknél fontos az improvizáció is. A stílusokat elválasztó falak napjainkban omlanak le. Mind a dzsessz, mind a régi zene képviselői egyre nyitottabbak mások felé. Csak a klasszikus zenét játszók gubóznak be, szigorúan csak a partitúra szerint játszanak. Úgyhogy őket nem igazán érinti a crossover-stílus**, kivéve, ha ezáltal új, fiatal közönséget nyerhetnek meg. Pedig sok minden olyat felhasználtak a klasszikus zenében, ami népi forrásokból eredt. Telemann zenéjét említhetem, de rengeteg egyéb más is van.

Régebben több amatőr zenekarban is játszottam, a stílusa mindnek különböző volt. Crossovert viszont egyikben sem csináltunk. Kivéve talán a Tritonus nevű svájci népzenét játszó együttesünket, mert ez kiváló dzsesszzenészekkel is együtt koncertezett. 2002-ben azonban a zenei pályafutásomat befejeztem, mivel minden időmet a hárfakészítésnek akartam szentelni.

– Említene néhány kedvencet?

– Kedvencek? Százával vannak... Mindazok a művészek, akiknek az interpretációiban az igaz érzések mély intenzitással jelennek meg... Janis Joplintól Glenn Gouldig, Rolf Lislevandtól Barbara Dennerleinig – ja igen, és persze a Beatles is.

– Érdeklik más művészeti ágak? Mi a véleménye az irodalomról és a festészetről? Vannak kedvencei, kedvenc művei?

– Nem olvasok sokat, az érdeklődésem inkább audiovizuális jellegű. A zene mellett nagyon érdekel az építészet, mind az ókori, mind a modern, az utóbbin belül az ötletes újításokkal születő hidak különösen. Nagyon szeretem a képzőművészetet is Boschtól Daliig, és az ún. alkalmazott művészetet, az iparművészetet is. Órákat tudok múzeumokban tölteni.

Én nem határolom el a régi művészetet az újtól, ellenben úgy gondolom, hogy egy műalkotás létrehozásánál figyelembe kell venni a művészet teljes történetét. Persze nem azért, hogy másoljuk az előzményeket, hanem azért, hogy a hibákat elkerüljük. A modern művészetre is áll, hogy egy mesterműnek megvannak a maga komplex szabályai. Ha valaki ezeket mélyen megérti, akkor már azt is el tudom fogadni tőle, hogy szándékosan túllép rajtuk. Ilyen mondjuk Picasso.

Gyönyörök kertje (részlet)
Olaj/vászon
220 cm × 389 cm
Hieronymus Bosch (kb. 1450–1516)
Madrid, Museo del Prado

– Egyik kedvenc íróm Dürenmatt. Ő meglehetősen más képet fest Svájcról, mint amit a Milka-reklámokból ismerünk. Mit gondol a tömegtermelésről, az ember és a munka viszonyáról a mai világban?

– Nagyon örülök, hogy Dürrenmattot jól ismerik Magyarországon. Ahogy a világon mindenütt, úgy nálunk is eltér a valóság az emberekben kialakult sztereotip képektől. Bárhol is járunk, ha jobban körülnézünk, a varázslatosan szép prospektusokhoz képest némi piszkot is láthatunk. Ez alól Svájc sem kivétel, és Dürrenmatt sohasem ámított.

A kézművesség egyre inkább eltűnik az életünkből, mert a kézműves munka időigényes, az idő pedig drága. Másfelől azt látom, hogy a tömegcikkek egyre olcsóbbak, és az emberek egyre inkább hozzászoknak a filléres dolgokhoz. Így hát igen gyakran egész egyszerűen nem értik, hogy egy kézműves termék ára miért magas. A tendencia miatt félek, hogy mit hoz a jövő.

– Vannak tanítványai?

– Nincsenek. Egyedül dolgozom, mert sem időm, sem elég megrendelésem nincs, hogy tanulókkal foglalkozzak. Azoknak a fiataloknak, akik a hangszerkészítés iránt érdeklődnek, azt javaslom, hogy tanuljanak orgonakészítést. Ezzel a készségek olyan széles körét sajátíthatják el, amelybe beletartozik az akusztika, a méréstan, az építészet, a famegmunkálás, a fémművesség és sok minden más. A megszerzett szaktudással aztán bármikor átválthatnak szinte bármilyen más hangszerre.

– Mi a restaurálás célja?

– Ennél a kérdésnél meg kell különböztetni, hogy a restaurálást egy múzeum vagy egy magánszemély kéri. A múzeumoknak nem az az elsődleges, hogy a hangszeren játszani lehessen, hanem a historikus állomány védelme, a hangszer életrajzának, illetve történelmileg minden fontos adatának a megismerése. A lényeg, hogy semmilyen információ ne vesszen el.

A zenésznek ezzel szemben az eredeti hangzás a legfontosabb. Mivel a felhangolt hárfa folyamatos erőknek van kitéve, ezért a régi hangszerekkel rendkívül óvatosan kell bánni. Könnyen előfordulhat, hogy egy szúrágta hárfa már nem képes tartani a húrozást, így azt javaslom a megrendelőnek, hogy csak konzerválást végezzünk. De ha a fa egészséges, akkor a hárfa újjáéleszthető, és egy csodálatos hangú hangszer lehet belőle ismét. Feltéve persze, hogy a húrozás gondosan kiszámított és jól kiegyensúlyozott. Az öreg fa az idők során ugyanis nagyon könnyű lesz és megkeményedik, ezért aztán sokkal kisebb tenzióra van szüksége a rezonálásához, mint amikor még új volt.

– Mi a különbség a restaurált és a modern hasonmás hárfák között?

– Először is, egy eredeti hárfának tényleg elbűvölő tud lenni a hangja. Ám kényes törődést igényel, nem hangolható például 415 Hz-nél nagyobb hangmagasságra, néha még 392 Hz-re sem. Aztán a zenésznek kifejezetten inspiráló lehet autentikus hangszeren autentikus zenét játszani. És végül még egy. A restaurált hárfa kevesebbe kerül, mint a hasonmás…

Egy hasonmás hárfa sokáig és megbízhatóan szól. Nagyobb erőhatást visel el, mint egy korabeli, és akár 430 Hz-esre is tervezhető. Sajnos ezt gyakran követelik meg manapság. Egy másolat egyébként majdnem úgy szól, mint az eredeti, hiszen kétszáz évvel ezelőtt az is új volt. Magyarán a zene ugyanolyan friss és üde lesz, mintha az akkoriakat hallanánk.

Számtalan profi hárfás használ eredeti hárfát is, kópiát is, felvételkészítéshez vagy koncertezésre.


- Historikus és modern hárfákról beszélünk. Melyik korból kell származzon egy hárfa, hogy réginek, historikusnak vagy eredetinek tekinthessük?

- „Régi hárfák” vagy „historikus hárfák” alatt egyrészt a középkori hárfákat értjük, másrészt a mai koncerthárfák ősét, ami jóval kisebb a modern hangszereknél és egyszeres pedálmechanizmussal rendelkezik.

– A restaurálást olyan munkának képzelem, mint a sebészi munkát. Érez valami feszültséget vagy izgalmat, amikor dolgozni kezd?

– Hű!, a restaurálás időnként tényleg csodálatos kihívás! Ha hoznak egy öreg hárfát, először is ki kell derítenem az életrajzát, a sajátos jegyeit, a hangzásbeli tulajdonságait, a korábbi változtatásokat, a sérüléseket, a szerkezet statikáját és a többi. Néhány művelet kifejezetten intenzív tanulmányozást követel. Bevallom, egy-egy kényes beavatkozás közben időnként nekem is hevesebben ver a szívem, különösen, ha gyorsan kell dolgoznom.

– Kreatív módon adja magát, hogy mit kell csinálnia, vagy vannak pontos leírások?

– Nincsenek leírások, kivéve a múzeumi jegyzékeket. De minden munka amúgy is más, hiszen a régi hárfáknak mindnek más és más a baja. Természetesen sokszor kreatívnak kell lennem, de persze vannak unalmas feladatok is. Például a tisztítási eljárások, egy gyenge mechanizmus beállítása, vagy a szúette, korhadt faanyag folytonos cseréje. Minden munkámról készítek leírásokat és fotókat, hogy évek múltán a hasonló megrendeléseknél már ne kelljen újratanulnom a bonyolult feladatokat.

– Van valamilyen szerepe az aranymetszésnek, a logaritmikus spirálnak és más hasonló érdekes geometriai formáknak a hárfaépítésben?

Beat rajza a Lajos-korabeli hárfák
arányrendszereiről és geometriájukról

– Igen, a geometriának fontos a szerepe a konstrukcióban, és a hangszereknek is meg kell felelniük az említett esztétikai szabályoknak. Az aranymetszés gyakran felbukkan, de a hangszertervezés olyan egyszerű arányokat is használ, mint a 3:4 vagy a 3:5, és akkor ez a szabályosság érvényesül is a hangszer minden fő részénél. Még egy 18. századi pedálhárfa is belerajzolható egy olyan egyszerű mértani alakzatba, amely két nagyobb négyzetből áll, és amelynél az egyikbe további kisebb négyzeteket szerkesztünk. A hárfáknál gyakran használják az olyan osztásokat, mint a harmad vagy az ötöd.

A hárfaépítésnek és az építészetnek még egy közös pontja van geometria mellett, ez pedig a statika. Az épületektől eltérően azonban a hárfa statikus szerkezete könnyebben alakítható és változtatható a briliáns hangszín érdekében, dacára a finom konstrukciónak. A statikus egyensúlynak mindazonáltal roppant fontos a szerepe a hárfaépítésben is.

– Én úgy látom, hogy a hárfa népszerűsége az 1980-as évektől nő, azonban az ára miatt korántsem olyan elterjedt, mint régen volt. Miért ilyen drága ez a hangszer?

– A pedálhárfa egy bonyolult, összetett hangszer, a versenyzongorához hasonlítani nagyon is helyénvaló. Úgyhogy az ára meglehetősen magas. A historikus hárfákat nem ipari módszerekkel építik, ezek kézzel készített egyedi mesterművek. És ne felejtsük el, hogy micsoda összetett mechanizmust rejtenek magukban a hárfák. A modern hárfa itt, Svájcban szerfölött népszerű. Ha igény van rá, akkor bármelyik vidéki iskola gondoskodik hárfaórák szervezéséről.

A historikus hárfák világa igazi különlegesség. Egész Európában csak néhány olyan zenész van, aki veszi magának a fáradtságot (és élvezi a lehetőséget!), hogy fejest ugorjon a dologba. Régi zenét játszani ugyanis sokat kíván a zenésztől. Tudományos kutatást, különböző játéktechnikák és interpretálási stílusok elsajátítását, vagy az improvizációs képességek fejlesztését.

– Mit gondol a modern, például a szénszálas anyagokról? Milyen lesz a hárfa a jövőben?

– A szénszálas és az egyéb modern anyagokat természetesen használják a modern hárfáknál, de nekünk a historikus hangszereknél sose lesznek a hasznunkra. A modern hárfa konstrukciója messze van már attól, mint amilyen régen volt, mint amit a történelemből ismerhetünk. A húrok hossza persze nem változott egy 1810-es hárfához képest, de a mechanizmus már kétszeres emelést tesz lehetővé, és a hangterjedelem meg a hangolás sokat változott. Alig maradt tehát hasonlóság a hangszerek között. De meg tudná magyarázni nekem, hogy mért vannak azok a nagy lyukak a modern hárfa hátoldalán? Elárulom. Valaha ezek a hangszín érdekében nyithatók-zárhatók voltak palettákkal, amiket egy nyolcadik pedál működtetett. Később a paletták eltűntek, a lyukak viszont megmaradtak.

– Mi Magyarországon büszkék vagyunk zenei hagyományainkra, jeles zeneszerzőinkre és zenészeinkre. Ön ismeri a magyar zenét? Tart valakivel kapcsolatot a magyar zenészek és zeneszerzők közül?

– Liszt és Lehár mellett Farkas és Ligeti neve nálunk is jól cseng. Bartók és Kodály a tradicionális népzene elkötelezett gyűjtőjeként szintén nem ismeretlenek. Én személy szerint inkább a tradicionális magyar paraszti zenét ismerem, a Téka, a Délibáb, a Vízöntő és a Kolinda együttesek sok jó koncertjét élvezhettem idehaza, Svájcban.

Igazából nincsenek kapcsolataim Magyarországgal, úgyhogy ezt az interjút egy biztató kezdetnek tekintem...

– Hívják Önt Magyarországra dolgozni? Ismeri a múzeumainkban őrzött régi hangszereinket?

– Sajnos, erre a kérdésre csak egy rövid nemmel tudok válaszolni.

– Van néhány jelentős zenei rendezvényünk, például a Gödöllői Hárfafesztivál vagy a Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny. Ismeri ezeket?

– Nem, Magyarországon eddig még egyetlen hárfás eseményen sem vettem részt.

– Mit tanácsol a fiatal hárfásoknak, hogyan tudnak érvényesülni ebben a sok pénzt igénylő szakmában?

– Az ún. klasszikus hárfásoknak nem tudok tanácsot adni. De azoknak, akik továbbhaladnának a történelmi hárfatechnikák felé, Milánót és Bázelt javasolom. Mindkét helyen remek tanárok működnek. Az éves fesztiválokon bele lehet kóstolni a dologba. Mesterkurzusokon lehet részt venni, de arra is mód van, hogy az ember vegyen néhány egyszerű leckét historikus hárfákon. Az interneten megtalálhatóak ezek a lehetőségek.

– Köszönöm az interjút!

– Én köszönöm az érdeklődést a munkám iránt és az izgalmas kérdéseket!

(Ammann Gyöngyi)

* A Beatus latin eredetű férfinév, jelentése boldog. Lásd még: Szt. Beátus a Katolikus Lexikonban.
** Crossover: egy zenei stílus olyan adaptációja, ahol többféle stílus vagy kategória elemeit keverik annak érdekében, hogy szélesebb közönséget nyerjenek meg.