2011. március 28., hétfő

Würtzler és a Fehér Ház

Würtzler Arisztid ötször lépett fel az amerikai elnökök hivatalának és lakóhelyének is helyet adó washingtoni Fehér Házban együttesével, a New York Harp Ensemble-vel. Bár nem ezeket a koncerteket tartotta élete csúcspontjainak, mégis nagyon büszke volt ezekre is. Úgy tartják, a Fehér Házban fellépni olyan, mint Magyarországon Kossuth-díjat kapni - persze a nálunk szokásos pénzjutalom és más hasonló anyagi előnyök juttatása nélkül.

Arisztid hagyatékában több levél és fénykép is található a nevezetes alkalmakról, melyeken Jimmy Carter, Ronald Reagan, George H. W. Bush és Bill Clinton voltak a meghívói. Ezekből mutatunk be most kettőt.

*

Az első kép Carter elnökkel és II. Albert belga királlyal ábrázolja a hárfást a koncert utáni bemutatkozáskor. Carter 1977 és 1981 között volt amerikai elnök, és a magyar nép jótéteményeseként tartjuk számon, hiszen ő szolgáltatta vissza a Szent Koronát.

Jó tudni, hogy hivatalos fotósa 600 ezer képet készített róla a hivatali években. Ez napi átlagban 400-nál is több. Hogy hogyan lehet elmélyülten dolgozni úgy, hogy közben állandóan kattog a fényképezőgép az ember feje mellett, ez legyen az amerikai választók gondja. A lényeg, hogy ebből a tengernyi vizuális információból itt van nekünk is egy parányi cseppecske:

Würtzler bemutatkozása a koncert után.
Balra II. Albert és Jimmy Carter, jobbra: Würtzler Arisztid.
A kép hátulján kézírásos jegyzet: Carter, King of Belgians.
9 x 13 cm
(FUJICOLOR PAPER: gyári sokszorosítás)


Az eseményhez egy írásos dokumentum is tartozik, Jimmy Carter köszönőlevele írógéppel készítve:



A levél angol nyelvű szövege:


THE WHITE HOUSE
WASHINGTON
April 23, 1980

To Aristid Von Wurtzler

Thank you very much for your outstanding performance at our luncheon for Their Majesties, the King and Queen of the Belgians.

The visit of the King and Queen was a very special one for us, and your playing with the New York Harp Ensemble made it even more so. Rosalynn and I are grateful for your contribution.

Sincerely,

Mr. Aristid Von Wurtzler
New York Harp Ensemble
New York University
140 West End Avenue
New York, New York 10023


*

Az „első” után jöjjön most az „utolsó” elnök, már ami a New York Harp Ensemble három évtizedes karrierjét és Fehér Ház-i szerepléseit illeti. Bill Clinton és felesége, Hillary üdvözlőkártyáját mutatja a kép.


Ugyan az egyszerű halandó nem sokszor láthatja egy amerikai elnök kézírását, de a kép érdekességét nem is igazán ez adja. A díszes nyomtatvány fejlécén a Fehér Ház látható. 16-17 évvel ezelőtt, amikor Clinton engedélyt adott az internet bárki általi való használatára, sokszor néztük ezt a logót a Fehér Ház honlapján. No, nem az amerikai politikai élet iránti érdeklődésből. Egyszerűen alig-alig voltak még akkoriban weblapok az interneten, úgyhogy jobb híján nézegettük ezt.

*

Arisztid életéről Barbara küldte nekünk ezt az értékes anyagot. Korábban Kodály amerikai útjáról volt szó, ahol egyik vendéglátója Arisztid volt.

2011. március 26., szombat

Mericske Nikoletta hárfázik a tihanyi táborban

A Szent István Zeneiskola Tihanyban tartja nyári táborait, ahol befejezésként nagyszerű koncerteket adnak az iskola hallgatói. Az alábbi felvételen Mericske Nikoletta játszik 2010. augusztusában a Rege udvar színpadán. Az elhangzó darab Alphonse Hasselmans: Reverie (Álmodozás).

2011. március 25., péntek

Az Aoyama hárfagyár - földrengés, cunami és atomkatasztrófa után

Nyilván sokakat izgat a kérdés, hogy a világ egyik legrégibb, 1897 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal üzemelő hárfagyára hogyan vészelte át a katasztrófasorozatot. A múlt héten érdeklődtünk náluk, most pedig megérkezett a gyár igazgatójának, Toshi Togami úrnak a levele. Mint írja, néhány hárfa a tokiói bemutatóteremben ugyan megsérült, és nem kevés gondjuk van a menekült honfitársaik megsegítésével, de egyébként működni, dolgozni tudnak. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az elektronikus levél három napig bolyongott az interneten.

2011. március 22. 16:32
Dear friend harpists,

Thank you for your sympathetic message for us Aoyama.

Fortunately we Aoyama are all safe out of reach from the big earthquake, its aftershocks and the following high rise tsumani attack. A few harps on display at the Tokyo showroom fell over and got damaged. We are now working all right.

There are still many refugees in trouble with daily supply. Japan is receiving supports and encouraging messages, including yours, from many countries for which we all thank them very much.

Many thanks again for your consideration.

Toshi Togami
Director


*

Aoyama Princess Sakura
hárfa
Itt a tavasz és a cseresznyefák hamarosan virágba borulnak, mint sok száz év óta mindig. Minden jót kívánunk az Aoyama hárfagyár munkatársainak és a bajbajutottaknak!

Aki adakozni kíván, ezeken az oldalon megteheti:

www.baptistasegely.hu
www.maltai.hu
www.segelyszervezet.hu
www.voroskereszt.hu

2011. március 23., szerda

Gelléri Andor Endre: A hárfás

Gelléri Andor Endre
portréja
Gelléri Andor Endrének szűken mérte a teremtője a földi időt. A Budapesten 1906. március 30-án született író és novellista alig negyvenévesen, 1945. május 6–20. között halt meg flekktífuszban Wels-ben, egy Ausztriában felállított amerikai kórházban. Első novelláját 1928-ban közölte a Nyugat,  és 1940-ig több, mint harmincat írt. Alább egyik olyan írása következik, amelyben a történelem egyik leghíresebb hárfását, Dávid királyt (kb. Kr. e. 1010 – Kr. e. 970) szerepelteti.

A HÁRFÁS

Már fázott Dávid király és máglyák lobogtak minden szobában, ahova csak ment. A szekere, amin a templomba hajtatott: lángokkal volt teli. Egy szerecsen futott utána és folyton fát dobált a szekér parazsaira. De Dávidnak mégis vacogtak a fogai s a nép azt mondogatta: - Fázik a király.

A király lehorgasztott fejjel ült a szekéren, amely égő napsütésben haladt a templom felé. Hallotta, hogy ropog ülése alatt a libánoni fa; de ugyanekkor egy ősz ember repült vele szembe és szárnyaival hideg szelet vert a király felé. Majd eltünt ez: és sűrű hóhullás között haladt Dávid képzelete és vacogva felsóhajtott: - Téli hónap lenne a halál, ahol mindig csak havazik, mindig csak fuj a szél? az Úr árnyéka lenne a halál és én magam is csak árnyék? - révületében ijedten kapott a melléhez. És mintha ujjai a vízbe süppedtek volna. Alig találta már meg a testét.

A lovak éppen megtorpantak. Itt volt a templom. A nagy, hüvös templom, ahol a csöndesség az árnyékokra támaszkodott; ahol a papok már nyugtalanul sugdolództak régóta: - Mikor hal meg végre a mi Dávidunk? meddig húzza még?

A király elé kijött Ebjatár, a főpap. Hidegek, homályosak voltak a szemei, mint a szürke kő. Dávid hátrafordult előle s a szerecsent nézte: a fiú lihegett s a népet bámulta, a lázas nap ellen szeméhez emelve a kezét. A homloka az erős munkától nedves és verítékes volt.

Ebjatár közben egyre hajlongott a király előtt. Dávid azt akarta néki mondani: - Gyujtass tüzet az egész templomban... akkor bemegyek. De ezek a szavak csak belül reszkettek el az öregemberben. Fölemelte a fejét és Ebjatárra nézett: - Azért jöttem hozzád, hogy üzenj Salamonért.

Körülpillantott s mégjobban elszomorodott: mindenki a homlokát s az orrát törülgette, úgy izzadt. Ő pedig vacogott még a szőrmék között is.

- Egy kis verejték kellene Ebjatár - suttogta a főpapnak.

A főpap már kiáltani akart, hogy hozzanak a királynak verítéket a homlokokról. De Dávid odaszólt a kocsisának: - Hajts inkább haza fiú, - és a főpapnak: - Hát küldj el Salamonért, hogy átadjam neki a királyságot.

Otthon a kedves Abiság várta a királyt. Szapora légzésű volt a lány, barna bőre fénylett, csillogott és forrónak mutatta. Sajnálta a királyt; ő, aki vele feküdt, hogy takargassa az éjszaka ellen: hallotta, hogyan kopognak egyre Dávid fogai; s hallotta, hogyan beszélgetnek nyikorogva, csikordulva a király csontjai - mint öreg bútor - mint vén szekér. Ilyenkor, néha éjidőben is megfürdették a királyt forró állatvérben. Behozták a palotába a nagyfejű, patás barmokat. Odavezették a kád széléig s ott metszette el vastag torkukat Bichász, az udvari hentes. Dávid kuporogva ült a kád alján: dideregve várta, míg Bichász kése megvillant a fáklyafényben, a barom elbődült és panaszos bőgése utat nyitott a vérsugárnak, amely a királyra zúdult.

Aztán - a szerecsenek elcipelték az eldőlt barmokat. Néha, egy egész csorda vágatott le ilyenkor. Dávid már derékig kuksolt a vérben - s mindene vörös volt. Kint pedig az ország vándorai és szegényei áldották benne a jó királyt, mert a húst ingyen osztották szét közöttük. A nép amúgy is jóságosnak hívta Dávidot és mindenütt lángot gyujtott, hogy melegebb legyen ezáltal Izraelben.

Mikor Salamon eljött Dávidhoz, éppen a kádban melengette magát. Mellette Abiság tündökölt pirosan s a terem minden sarkában ropogott a tűz.

Salamon odament a véres Dávidhoz s mikor meglátta a Góliátot verő hős vékonyka tagjait: felsóhajtott. Arra gondolt, mit kell szenvednie a bűnösnek, ha Dávid, akit jónak mondtak - így távozik el a földről.

Dávid kicipeltette magát a fürdőből. Csak a piros, bevérzett arca látszott ki a sok szőrme közül. Sírt amikor a fiát üdvözölte. Keservesen, összetörten zokogott. Mintha látta volna önmagát. A lány is sírni kezdett s nemsokára az egész palota visszhangzott a zokogástól.

Salamon azt hitte, hogy apja már a halálnak rímánkodik. Körülnézett, nem láthatja-e valahol s intett az íjászának, hogy lesse az eget s ha sötét madarat lát, lőjje le. A halál szárnyakon halad. S letérdelt Dávid elé; áldását kérte s azt, hogy kenje fel királlyá.

De Dávid előbb odavonta maga mellé a fiát. S megragadta a karját:

- Nézz rám Salamon. Jó voltam, jobb nem volt nálam senki. Mert a máchnájimi domboknál nem dobált-e meg Simeon, Géra fia kővel és szeméttel? Megöltem? Nem! él, tovább fog élni mint én! Ebjatár hányszor árult el? és Joáb mennyiszer pártolt át elleneimhez, ha azok többet igértek nékik mint én? S ezek, mégis, mind élni fognak; nem fáznak. De te, bánj velük bölcseséged szerint s ne engedd, hogy ősz fejük békésen szálljon a sírba.

Aztán kiküldött mindenkit a szobából s csak Salamon maradt nála:

- Hányszor meggyaláztak engem Izraelben! Joáb azt mondta: - Fogd a híres citerádat s pengesd el Jeruzsálem elől az ellenséget. A szemembe nevetett akkor s megrángatta a szakállamat s kivette a kardját, hogy levágja a fejem. És én sírva könyörögtem néki az életemért. Megesküdtetett, hogy soha nem bántom ezért amíg él. És a kődobáló is megesküdtetett. De téged nem köt az én esküm; add a kezembe fogadalmadat, hogy megölöd őket.

- Megölöd, megölöd őket, rángatta Dávid Salamont.

És Salamon megesküdött neki erre. Aztán - felkenten - mint ifjú király eltávozott atyjától s tünődve ment a szekere felé.

Nemsokára utána, Abiság kifutott a horkoló szolgák közé; felrázta őket: - Meghalt, meghalt, mondogatta nékik. Betódultak hozzá s látták Dávidot összehúzódva, hideg orral, kimultan.

S szaladt a híre: el lehet már oltani a tüzeket Izraelben. S a lángok kialudtak s az éjben felkelt a Hold. Dávidról az öregasszonyok lemosták a barmok vérét s vászonba göngyölték szomorú kis testét.

Az éjjel hideg volt s mondták is Izraelben: - Milyen szerencse, hogy nem él már a mi királyunk, Dávid. Fázna ma éjjel nagyon.


Forrás: Nyugat, 1935/10. szám.

2011. március 22., kedd

Würtzler és Kodály

Pontosabban Kodály és Würtzler, és nemcsak az ábécérend miatt, hiszen köztudomású, hogy Würtzler nemcsak a tanítványa volt a Mesternek, de az egyik legnagyobb tisztelője is. Halála napjáig büszkén emlegette a Magyarországon és az USA-ban együtt megélt, közös munkával töltött időket.


Würtzler Arisztid hagyatékában számos eredeti fotó maradt fenn, amelyek Kodályt ábrázolják amerikai útján, és több egyéb dokumentum is, ami vele kapcsolatos. Csodálatos rátekinteni vagy beleolvasni ezekbe, hiszen egy darabka múltat őriznek. Ha hagyjuk magunkat elragadni, olyan, mintha mi magunk is ott állnánk a fotós mellett, vagy mi magunk bontanánk fel a leveleket. Alább néhány érdekesség következik, jó utazást!

Az első kép Erdei Péter levelét tartalmazza, melyet Würtzler Arisztidnek címzett. Abból az alkalomból írta, hogy megérkeztek hozzá Würtzler Kodályról készített fényképei. Érdemes utánaszámolni: Kodály 1967-ben hunyt el; amerikai útja során Würtzlernél 1965-ben tett látogatást; Würtzler mint emigráns 1974 óta próbált kapcsolatba kerülni az óhazával; a levél 1979-ből datátódik.

Vajon a közben eltelt időben hány kérés-ajándékozás, csel és trükk juthatott a hárfás eszébe, hogy végre a hazában is koncertezhessen?



Erdei Péter 1979-es köszönőlevele Würtzler Arisztidnek


A levél szövege:


KODÁLY ZOLTÁN ZENEPEDAGÓGIAI INTÉZET
ZOLTÁN KODÁLY PEDAGOGICAL INSTITUTE OF MUSIC
6000 Kecskemét
Kéttemplom köz 1. Hungary
Postacím: H-6000 Kecskemét, Pf.: 188

ARISTID VON WÜRTZLER művész úr
West End Avenue
New York, N.Y. 10023
U.S. A.

Kedves Művész úr, tisztelt Barátom!

Hálásan köszönöm gyors válaszát és a valóban értékes és szép fényképeket. Szerencsére hibátlanul és törésmentesen érkeztek meg. Így kétségtelenül gazdagítani fogják Intézetünk dokumentációját. Nagyon köszönöm javaslatát Juhász Elődre vonatkozólag, feltétlenül beszélni fogok vele, hiszen igen jól ismerem.

A Suriname-i címre már írtam is, de még válasz nem érkezett. Remélem azonban, hogy hamarosan hallani fogunk róluk.

Még egyszer hálásan köszönöm kedves ajándékát és egyben ne vegye rossznéven, ha megkérem, hogy ha bármilyen további dokumentumra akadna utazásai és művészi munkája során Kodályról, ne feledkezzen meg rólunk.

Jó egészséget kivan és

szívélyes üdvözletét küldi:

Erdei Péter igazgató

Kecskemét, 1979. okt. 9.



A következő képen a levélhez tartozó postai boríték látható. Legfőbb érdekessége, hogy abban az időben 9 Ft-ért szállított New Yorkba a légiposta.


*

Kodályról amerikai útja során számos fénykép készült, és természetes, hogy sokan akarták megörökíttetni magukat az idős mesterrel. Az alábbi kép érdekessége, hogy minden bizonnyal nem profi fotós készítette, mint ahogy az előhívást sem. Ettől azonban a kép igazán bensőségessé vált, amit felerősít Kodály suta bemozdulása és Kodályné fiatalos, üde szépsége. Tényleg olyan, mintha magunk is ott állnánk, s szinte halljuk is a zeneszerző - talán kérdő - szavait.


Kodály Zoltán, Kodály Zoltánné és Würtzler Arisztid
Amatőr felvétel Würtzler hagyatékából,
a kép hátulján felirat: Zoltán Kodaly & wife.
18 x 24 cm

*

Ezen a képen egy tipikus 60-as évekbeli amerikai parti látható, és a néző elsőre úgy képzeli, hogy a lemezjátszón Elvis Presley bakelit szól. Biztos nem így volt, mint ahogy a szokásos koktélok is hiányoznak a kezekből. Mindazonáltal a résztvevők jól érezték magukat, a hölgyek csinosak, és az urak sem kevésbé.


Würtzler Arisztid, Kodály Zoltánné, Kodály Zoltán,
Patricia Würtzler és George Vetessy zeneszerző.
Amatőr felvétel, a fénykép bal oldalán
beégetett felirat: FEB - 67
9 x 13 cm


A kép hátulján kézzel írt jegyzet látható: „Aristid, Kodaly & wife, Patricia Würtzler, George Vetessy composer”



*

Az anyagokat Barbara Würtzler küldte New Yorkból, köszönjük neki!

2011. március 21., hétfő

Henrik Rohmann

Henrik Rohmann (4 August 1910, Bátaapáti – 13 October 1978, Budapest) was a Hungarian harpist and harp teacher.

He was born in Bátaapáti, in Tolna county, which was mainly inhabited by Germans. This may have had an effect on his choice of musical instruments as the harp was very popular with the German people in his community. Many wanderer harpists lived in the counties south of Lake Balaton.

Between 1926-34 Rohmann studied at the Academy of Music in Budapest as a student of Otto Mosshammer. In 1938, he was a scholar of the Hungarian Opera House. After the war, in 1945 he became a professional musician with the Opera House and remained the harpist of this institution until his retirement in 1971.

From 1948 he was a harp teacher at the Béla Bartók Conservatory of Music in Budapest. He had many disciples who became famous later; for example, Elizabeth Gaál, Andrea Kocsis, Anna Lelkes, Éva Maros, Andrea Vigh and Aristid von Würtzler.

Rohmann was also involved in the international music scene. Würtzler invited him to the USA repeatedly, where he gave master classes at the University of Hartford in 1964 and 1969. There he met the French professor, Pierre Jamet, founder of the first World Harp Congress. He attended several international harp competitions as a member of the jury. He was a friend of Jakob Müller the Russian violinist, with whom he toured in 1958. Also in 1958 he gave a concert with contrabassist Zoltán Tibay, which was recorded for television in Paris.

In 1965 Rohmann performed at the Hungarian premiere of Ernő Dohnányi’s ‘Harp competition’, conducted by Pál Varga. He played this composition again with the
Saint Stephen Symphony Orchestra at the Academy of Music on 10 November 1975. In 1962, as a member of the Hungarian quintet with János Szebenyi, Zoltán Dőry, József Iványi and Eszter Isépy he presented László Lajtha’s composition, which was written for flute, violin, viola, cello and harp and marked II. Quintet, Op. 46.

Harold Schiffman, an American composer and former pupil of Dohnányi, dedicated his composition called ‘Suite for Two Harps’ to Henrik Rohmann. This piece was composed in 2005, at the request of the Hungarian Harp Duo (Adél Bélyei and Mária Gogolyák). The parts of the eight minute piece are: 1. Moto Perpetuo, 2. Dialogue, 3. Scherzino, 4. Canonic Intermezzo, 5. Toccata. In 2006 Schiffman prepared a transcript for Imre Rohmann and Tünde Kurucz, titled ’Suite for Two Pianos’.

An in depth study of Henrik Rohmann can be found here:

Rohmann Henrik: The Harp. In: Parlando: Music Pedagogic Journal, ISSN 0133-2767, 1973 (vol. 15) no. 2, p.16-18.

2011. március 18., péntek

Dr. Géczy Károly: Vándorévek muzsikája (II.)

Dr. Géczy Károly bőgős és zenetörténész hosszú évekig élt az Egyesült Államokban. Würtzler Arisztidnek emigráns társa, barátja és munkatársa volt New Yorkban. A Debrecenbe visszatelepült idős mester megjelenés előtt álló önéletrajzi könyvét „Vándorévek muzsikája” címmel írta meg. Ebből közlünk részleteket, megköszönve neki az érdekes történeteket és emlékeket.


Egy „Beszélő hárfa” Debrecenben örökre elhallgatott


Milyen nagy lelkesedéssel készült magyarországi útjára! Még az elnöki meghívás Jimmy Carter-től vagy a vatikáni szereplés sem hozta úgy lázba. Mintha érezte volna, hogy ez lesz az utolsó útja szeretett hazájába, ahol hangszerének egyre növekedő táborát szerette volna eredeti kompozícióival és átirataival megajándékozni.

Nagy sikerű szolnoki, majd pécsi szereplése után, mint mindig, saját maga pakolta be a hangszerét a kocsiba, és elindult az Együttes első hárfásával, Sylvia Kowalczukkal Debrecen felé, hogy a december 2-i koncert próbáira még idejében elérjen. A Cívis Hotelban szálltak meg, mikor november 30-án éjfél után szívfájdalomról panaszkodott. Mentő vitte ki az I. számú Belklinikára, ahol az orvosok minden igyekezete hiábavalónak bizonyult: hajnali három óra tájban elhunyt Würtzler Arisztid, a világhírű hárfaművész!

Néhány nappal e koncert időpontja előtt dr. Vajda Máriával, a Déri Múzeum kurátorával tervezgettük, hogy milyen szép gesztus lenne a művész részéről, ha Debrecen zeneértő és múzeumpártoló közönségét megajándékozná egy jótékonysági koncerttel. Munkácsy Trilógiája – ami magába foglalja az Ecce Homo, a Jézus Pilátus előtt és a Golgota c. festményeket –, milyen ideális háttér lenne a hárfazenéhez, de egyúttal kegyelettel adózhatna elhunyt barátja, Serly Tibor emlékének is. Együtt dolgoztak Würtzler Lincoln Towers-i lakásán, néhány száz méterre attól az épülettől, ahol a háború idején keserű emigrációs napjait töltötte Bartók.

Géczy Károly Bartók-előadása a new york-i
Magyar Házban. Az első sorban Serly Tibor és felesége,
Elaine ül, mögötte Würtzler Arisztid.

Serly Tibornak Bartókkal való barátsága közismert, és emiatt szívébe zárta nemcsak a magyarság, hanem az egész zeneszerető világ. Ami kevésbé köztudott, hogy édesapja, Lajos, aki családjával 1905-ben Amerikába vándorolt, még párizsi tartózkodása idején jó barátságba került a nagy festővel. Gyakran megjelent annak rezidenciáján, hogy zongora mellé ülve eljátssza az akkori időkben divatos, népszínművekhez készült dallamokat. A Világszép asszony Marica című három-felvonásos bemutatójára a feleségével még fővárosunkba is eljött Munkácsy.

Ilyen különleges élményt jelentett volna, ha a Bartók-darabok mellett a Kék nefelejcs szerzőjének, Serly Lajosnak, valamint kortárs-szerző fiának, Tibornak az ízig-vérig magyar zenéjét játszhatta volna Würtzler az együttessel. Ezt megtagadta tőlünk a sors.

Olyan váratlanul érte Kowalczukot e haláleset, hogy a sokkhatás következtében a debreceni, meg a hátralévő miskolci koncert elhalasztásán gondolkozott. A közeli barátok érvelése, meg az a tudat, hogy a halott művész is a koncertek megtartását és az általa megkezdett munka folytatását óhajtaná, adott erőt a szólistának. Így becsülettel eleget tett feladatának és megtartotta a Kossuth Egyetem Aulájában Kollár Imre vezetésével, a Debreceni Filharmonikusok kíséretével sikeres koncertjét.

Csoportkép a New York Harp Ensemble jótékonysági koncertjén
a Southern Connecticut College-ban. Balról jobbra: Géczy Károly,
Dannis Bacon, a The Kodály Center of America igazgatója,
Párkai István karmester és Würtzler Arisztid

Nagy feladat vár a jövő zenetörténészeire, mert túl kevés idő telt el még ahhoz, hogy értékelni tudjuk Würtzler és a New York Hárfa Együttes művészi eredményeit. Eddig elért munkássága talán mégis három részre osztható: Előadói, Zeneszerzői és Pedagógiai. Korai halála ellenére nyomot hagyott a világ zenei palettáján. Mint:

ELŐADÓMŰVÉSZ

bejárta a világ zenei központjait. Előbb szólistaként, majd mint az általa megalakított New York Hárfa Együttes vezetője. Játszott a columbiai, hondurasi és fülöp-szigeteki elnöki palotában, valamint a washingtoni Fehér Házban is Carter, Reagan, Bush és Clinton elnököknek. 1985-ben II. János Pál pápától kapott meghívásnak tett eleget az Együttes, nagyszámú közönség tetszését kiérdemelve. Hangszeres művészként a legjobbak közé tartozott. Rövid cselló és zongora tanulmányok után a hárfa olyan kiváló pedagógusai tanították, mint Rohmann Henrik és Rékai Miklós.

Játékát franciás könnyedség, kifinomult, árnyalt frazírozási képesség, kiváló ritmus és agogikai biztonságérzék, magas fokú virtuozitás és muzikalitás jellemezte. A páratlan „Würtzler Touch”-ból áramló férfias, dús hangzás, valamint egy fejlett stílusérzék képessé tették a különböző zenei korok hű megszólaltatására.

Emlékszem az első fontos amerikai bemutatkozó szólóestjére, amit a new york-i Town Hallban adott. Nagy izgalommal várta a lapok megjelenését, de a szigorú The New York Times kritikusa „hangszere mesterének” nevezte, kiemelve saját műveinek újszerű hanghatásokra épített, a magyar népdalkincsből táplálkozó világát. Ugyanúgy nagy elismeréssel írtak játékáról és az együttes előadói stílusáról a világ nagy zenei központjainak kritikusai is.

Csak hazájában nem akarták sokáig elfogadni. Az akkori centralizált művészetpolitika kirekesztette még a magyar zenei élet perifériájáról is. 1973-ban a budapesti MÁV Szimfonikusoktól érkezett meghívását minden előzetes értesítés és magyarázat nélkül elhalasztották.

Nyolcévi várakozás és állandó visszautasítások után végre 1974-ben a Liszt Akadémián koncertet adhatott. 1987-ben a Kongresszusi Központban hetekkel az előadás előtt elkapkodták a jegyeket, olyan nagy volt az érdeklődés az együttes iránt. Ezt később több hangverseny követte. Ezután már szívesen látott vendégei lettek nemcsak a koncerttermeknek, hanem a hanglemezstúdióknak is.

Korábban olyan hanglemezvállalatok rögzítették játékukat, mint a Hispavox, a Golden-Crest, a Musical Heritage Society, a Musicmasters és az Orfeo. 1985-től pedig már a Hungaroton is megkezdte a lemezkiadások sorozatát. Ma már 22 bakelitlemezből hetet átjátszott CD-re a Hungaroton és a Hungaroton Classic is. Olyan kiváló művészekkel szerepeltek itthon, mint Marton Éva és a Magyar Virtuózok Szenthelyi Miklós vezényletével.

ZENESZERZŐI

tevékenysége főleg átiratokból áll, de írt eredeti műveket is, amiben a hárfa mint szóló hangszer és mint kvartett új, eddig még nem ismert hangeffektusokkal gazdagodott. Ilyen irányú hozzájárulása a hangszerirodalomhoz ma már doktori disszertációk témáit képezik. Átiratainak száma meghaladja a kétszázat.



Kínai fiatalok által aláírt Würtzler-kotta
(Géczy Károly tulajdona)

Napjainkban az úgynevezett „zenekari hangszerek” is kiléptek szűk szerepkörükből és szólóinstrumentumokká váltak a fejlődés folyamán: hála az olyan művészeknek, mint Segovia-Williams (gitár), Koussewitzky-Karr (nagybőgő), Rampal-Galway (fuvola), Andre-Marsalis (trombita) stb., akik nemcsak saját átiratokat készítettek, de nagy zenei tekintélyükkel fontos kortársszerzőket is új művek megírására ösztönöztek. Olyan komponisták írtak az együttes számára, mint Ligeti, Hovhaness, Saygun, Bernstein, Takemitsu, Damase, Maros, Durkó, Serly és Stockhausen.

*

Ez utóbbi szerzővel szinte vérontásig menő vitába keveredett a nekik írt darab időtartamát illetően. Annak ellenére, hogy ismerte és nagyra tartotta a szóban forgó alkotóművész tehetségét, mégis szent meggyőződése volt, hogy – amint ő azt kifejezte –, csak „kávés kanállal” lehet a közönségnek adagolni a kortárs zenét, mert különben megcsömörlik, és örökre elidegenedik tőle. Nem járult hozzá Stockhausen, hogy darabját lerövidítse Würtzler. Később aztán mégis belátta, hogy egy negyvenöt perces darabot, még ha az csak teljes terjedelmében előadva válik remekművé, egy kétórás koncerten nem lehet előadni, mert a közönség zenei nevelése bizony egy hosszabb, lassúbb folyamat. E vitában Würtzler végül is győzött, mert később megjelent a mű abban a lerövidített formában, csak más hangszeres összeállításban.

A művész és közönsége közötti kapcsolatnak mindig nagy jelentőséget tulajdonított. Nagy segítséget jelentett ebben program-összeállító képessége. „Minden közönségnek más zenei felkészültsége, igénye van” – szokta volt mondani: és ezt mindig szem előtt tartotta.

Manapság, a tv és videó korában megnőtt a Hárfa Együttes vizuális jelentősége. Igyekezett is nemcsak a lehető legjobb előadó hárfás lányokat, hanem a legszebbeket is kiválogatni: az öltözködésben a divattervező művészet esztétikai lehetőségeit fontosnak tartotta.

Legutóbbi próbálkozása a zenei humor területén nem jártak igazi sikerrel, de a „Yankee Doodle Variációk”, ahol az egyszerű melódiából Bach, Beethoven, Chopin, Debussy, Gershwin és Würtzler zenei stílusában készített invenciózus variációi gyakran megnevettették a közönséget. Az angol Ann Russel páratlan Wagner-paródiáit, Benny Hill zseniális komédiázását nagyon szerette. Az amerikai Peter Shickelét még a Juilliard Zeneakadémiai kezdetek óta figyelemmel kísérte, és P. D. Q. Bach zenei műhelyébe mindig szeretett volna betekintést nyerni. Victor Borge lemezeit is gyakran hallgatta. Ez csodálattal töltötte el, de mindig elismerte, hogy ez egy kivételes talentum és csak keveseknek adatik meg. A „zenei humor területén az istenek nagyon szűkmarkúak voltak a kiosztásnál” – szokta volt mondani.

Született

PEDAGÓGUS

volt. Ösztönösen megérezte a növendékekben rejlő tehetséget, azok korlátait és lehetőségeit: hogy mit lehet abból kihozni csiszolással, anélkül, hogy saját elgondolásait ráerőszakolná. Órákon saját maga játszotta el az összes interpretációs lehetőségeket, és példákkal illusztrálva mutatta meg, hogy az adott növendék művészi alkatát figyelembe véve hogyan kell kihozni a maximumot a darabból szerzőjének intencióit szem előtt tartva.

Mindig nyitott volt növendékei véleménye iránt. Hisz nagyon jól emlékezett arra az incidensre, mikor a Liszt Akadémián a kiváló előadóművész és tanár, Rékai Miklós Kadosával egyetemben vizsgáztatta. Tournier „Téma és Variációk” című művét tanította be neki, de neoromantikus felfogásban. Ő viszont úgy érezte, hogy a mű szerkezete, összhangzattani felépítése, tempó és dinamikai jelzései jogán modernebb felfogást igényel.

A zsűri dermedten hallgatta azt a hatalommal szemben álló kihívást, amikor tanára zenei utasítása ellenére saját interpretációjában adta elő a vizsgadarabot. Játék után bátran megvédte álláspontját. Nem buktatták meg emiatt, és a zsűritagok látszólag Rékai mellett voksoltak, de ezzel szerzett magának egy halálos ellenséget a tanárában. Ez volt művészi életének első nagy tekintélyromboló ellenállása: ezután mindig saját zenei felfogását követte.

Serly Tibor levele Géczy Károlyhoz.
(A szerző tulajdona)

Az amerikai főiskolákon vagy külföldi mesterkurzusokon mindig nyitott volt a különböző pedagógiai irányzatok felé. Annak ellenére, hogy a sok növendék sikeres karrierének megvalósításában saját jól bevált módszerét már kamatoztatva látta, hogy a világon gyakorolt különböző hárfatanítási módszereket közelebb hozza és egyesítse, 1969-ben megrendezte az Első Nemzetközi Hárfaversenyt Amerikában. Meghívást kaptak erre a legnagyobb élő hárfaművészek. Francia, orosz, német, osztrák, japán és magyar művészek vettek részt a nagy seregszemlén.

Még a híres szovjet Dulovát is sikerült nagy nehezen, diplomáciai úton kicsempészni. Minden irányzat képviselve volt itt és a növendékek nagyban profitáltak a különböző munkacsoportok művésztanári előadásaiból. A találkozó átütő sikerét a kerékkötők sem tudták megakadályozni, s azóta már tradíciókká váltak ezek a rendezvények.

Gertner Gergely hárfázik a Gerlóczy Kávéházban

Többször is írtunk már Gertner Jánosról, az egykori híres baranyai hárfaépítőről és hárfásról. Családja, úgy tűnik, nem szakadt el sem a zenétől, sem a hárfázástól...

Nemrég a Youtube-on érdekes felvételt találtunk. Kiderült belőle, hogy a "vándorhárfázás" még sem szűnt meg teljesen Magyarországon, vendéglőkben, esküvőkön nagy divatja van még.

Az alábbi felvételen Gertner Gergely hárfázik, és talán nem tévedünk nagyot, ha úgy tippelünk, hogy ugyanarról a híres famíliáról van szó. Gertner a Gerlóczy Kávéházban hallgatható meg:

2011. március 17., csütörtök

Első Hárfás Tábor Magyarországon!

Egyre pezsgőbb a magyar hárfás élet, s úgy tűnik, hogy a hárfaoktatásnak is egy nagyon új fejezete kezdődik hazánkban. Alább Gulyás Csilla hárfaművész és hárfatanár levelét közöljük, megköszönve a tanároknak, az iskoláknak és minden támogatónak a nagyszerű kezdeményezést! Reméljük, minél többen részt vesznek a programban!


Camac Bardic
hárfák
Kedves Hárfások: Hárfatanárok és Diákok!


Szeretettel várunk minden kicsi és nagy, kezdő és haladó hárfást és hárfabarátot az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Hárfás Táborba!

Év közben sokszor-sokféle eseményen találkozunk, de kevés alkalom van a vizsgák és fellépések biztos távolában kötetlenül beszélgetni, diákként és tanárként egymástól tanulni. Ezzel az egyhetes együttléttel ezt a hiányt szeretnénk pótolni, az újabb hárfás generációknak pedig, reméljük, alkalmat adunk nemcsak a tanulásra, hanem az immár évről-évre egyre nagyobb hárfás közösségünk megismerésére.


Időpont és helyszín

2011. június 27. - július 1. (hétfőtől péntekig)
naponta 9.00-18.00-ig

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
Budapest
Toldy Ferenc u. 28-30.
1015


Program

Hétfőtől péntekig minden délelőtt nyilvános tanítás és kurzus az iskola előadótermében. Délutánonként hárfaegyüttes, igény szerint a délelőtti tanár négyszemközti órákat tart.

Péntek este koncert zárja a Tábort, valószínűleg a Batthyányi téri Szent Anna templomban.

Tervezett napi program részletesebben

  8 -  9   Gyülekezés, gyakorlás
  9 - 12  Nyilvános kurzus
12 - 14  Ebédszünet, gyakorlás
14 - 16  Hárfaegyüttes, illetve igény esetén tanítás négyszemközt
16 - 17  Gyakorlás


Kurzust tartó / óraadó tanárok

Batta Judit, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Farkas Ferenc Zeneiskola tanára

Kiss Tünde, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola és a Molnár Antal Zeneiskola tanára, az iskola igazgatója

Nagy Katalin, a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára

Peták Ágnes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, a Magyar Állami Operaház hárfaművésze

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense és rektorhelyettese, a Gödöllői Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője


Tanítás és kurzus menete, jelentkezés

Délelőttönként nap mint nap más tanár tart kurzust, azaz nyilvános tanítást. Délutánonként - igény szerint - a tanítás négyszemközt folytatódhat. Első körben minden diák fejenként 3 tanárhoz, egyenként 30 perces hárfa órákra iratkozhat fel.

A jelentkezéseket a csilla@gulyascsilla.hu email címen gyűjtöm május hónapban, a jelentkezési lapot áprilisban küldöm el minden általam ismert tanárnak és diáknak.

A jelentkezések összesítésekor - a tanárokkal való egyeztetés után - lesz lehetőség további feliratkozásra.


Gyakorlás, hárfák

Az I. Hárfás Tábor egyik legfontosabb támogatója a Camac Harps: kb. 10-15 kelta hárfát küld a gyakorláshoz és a hárfaegyütteshez.

Emellett 5-6 különböző méretű pedálos hárfát tudunk biztosítani, valamint természetesen saját hangszert is lehet hozni.

Gyakorolni - előzetes feliratkozás alapján - a kijelölt tantermekben napközben bármikor lehet.

Részvételi díj: nincs!

A tábor célja, hogy minél több gyerek és felnőtt hárfás növendék lehetőséget kapjon a tanulásra és egymás megismerésére, így minden óraadó tanár, a rendező iskola, a szervezők, valamint a gyakorló hárfákat biztosító hárfagyártó is ingyen bocsátja a résztvevők rendelkezésére a tudását, idejét, figyelmét és a nélkülözhetetlen tárgyi feltételeket.

Jelképes hozzájárulást kérünk csupán az elkerülhetetlen kiadásokra (hárfaszállítás, portaszolgálat stb.), mely

gyerekeknek: 1000 Ft
felnőtteknek:  2000 Ft

Remélem, érdekel benneteket a felvázolt program és minél többen találkozunk június végén!


Üdvözlettel:

Gulyás Csilla

a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, hárfaművész

2011. március 16.



Nagyobb térképre váltás

2011. március 13., vasárnap

Kassák Lajos legeslegutolsó levele

Kassák Lajos: Kompozíció
28 x 22,5 cm
Olaj, vászon
Szerencse, hogy a Hárfák és Hárfások blog közvetlen kapcsolatban áll Kassák Lajos szellemével, így első kézből tudjuk adni az üzenetét. Alább legeslegutolsó levele olvasható március 15-e, március 21-e és annak alkalmából, hogy április 19-én a Kassák Emlékmúzeumban a hihetetlenül gazdag életművet bemutató (valamilyen) új kiállítás nyílik.




Kedveseim,

nemsokára március 21-e lesz. A szülinapom. Jó, jó, tudom, hogy bizonyos okokból ez egy meglehetősen gyűlölt nap nektek a magyar történelemben. Azt nem mondom, hogy semmi közöm nem volt hozzájuk, csupán megjegyzem, hogy azért ők is fenékbe billentettek egyszer-egyszer.

Rendben van, tévedtem. Az Embernek tényleg semmi szüksége sincs a Szabadságra, erre a Ti világotokra Vezetők és Vezetettek kellenek. Maholnap 15-e van. Menjetek, és egyik vagy másik oldalon lengessétek csak a kalapjaitokat.

Volna azért egy kérésem. Nézzetek már rá erre a Wikipédia-szócikkre. Láthatjátok, nagyjából ugyanolyan szürke és sivár, örömtelen és nyomorúságos, mint maga az emlékmúzeumom. A több ezres gyűjteményről, a múzeum három és fél évtizedes működéséről nagyjából ennyit tudott összehozni a magyar művészettörténészek, műértők és műtanulók színe-virága, köztük a múzeum egynéhány gyakran-kinevezett-és-leváltott igazgatója.

De most akkor tényleg. Hát komolyan gondoljátok, hogy ez rólam, és nem rólatok szól?


Kevesen tartják számon, hogy a hárfa a kortárs zenének (is) az egyik legfontosabb szóló- és kamarazenei hangszere. Pedig (például Würtzler felkérésére) Leonard Bernsteintől Stockhausen és Ligeti Györgyön át Kurtágig sok mindenki írt rá zenét. Köztük Sáry László Kassák-, Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas kortárs zeneszerző is.

2003-ban a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum nagy szabású művészeti fesztivált rendezett Érsekújváron, Budapesten és Győrben Kassák Lajos születésének 115. évfordulója alkalmából. Az alkalomra Sáry László és fia, Sáry Bánk számos kompozíciót szerzett, melyeket a MADI Múzeum 2005-ben CD-lemezen is kiadott. Az érdekes és szép művek - köztük az Hommage à Kassák című - Sáry László honlapjáról letölthetők és meghallgathatók. A CD címe Kassák és a MADI.

Kassák Lajos
Kassák Lajos nemigen használta a hárfaszimbólumot sem a költészetében, sem a regényeiben és a novelláiban, sem a festészetében. A sziklaszilárd ember talán túlságosan is nőiesnek találta a hangszert. Ismert ugyanakkor egy 1916-os korai írása, amelyben mégiscsak szóba kerül: „Ha szép igazság volt eddig, hogy a művész hárfa, amelyen az élet játssza ki szeszélyes danáit, most legyen kemény igazság, hogy az élet csak nyers, alárendelt anyag a művész formáló zsenijének.” (1916). Ebben az A Tett című folyóiratában közölt szövegben fogalmazta meg tehát aktivista programját, amit a Monarchia aztán rögtön be is tiltott...

*

Ha már szóba került az 1848-as márciusi forradalom, feltétlenül meg kell említeni Elias Paris Alvars-t, minden idők egyik legnagyobb hárfás virtuózát. Az ő személyes sorsa épp a forradalmak miatt került válságba, talán a nagyon korai halála is a bécsi forradalom miatt következett be. Alvars nagy tisztelője volt Lisztnek, írt egy magyaros zenét, és az 1830-as évek elején koncertezett is Magyarországon.

2011. március 10., csütörtök

Készül a Hárfázó nő

„Kapuvár, 1963. június 12. Hárfás nőt ábrázoló szobrot készít Kamotsay István szobrászművész a kapuvári művelődési otthon elé. MTI Fotó.”

A hárfa az egyik legősibb hangszer, melynek a legkülönfélébb helyeken és korokon átívelő sok ezer éves múltja mély nyomokat hagyott az irodalomban és a képzőművészetben, de még az építészetben is. Az interneten rengeteg mai szobor, híd és épület képe található, ami valamiképpen a hárfával kapcsolatos.

Nálunk, ki tudja, miért, napjainkban kevésbé ismert és használt szimbólum, szemben mondjuk a 19. sz-i költészetünkkel. Ezt a legjobban az jelzi, hogy utcáinkon alig-alig találni hárfás köztéri szobrokat.

A ritka kivételek közé tartozik Kamotsay Kapuváron található alkotása. Az alábbi képen ő látható munka közben:

Fotós neve: Bojár Sándor
Jogtulajdonos: MTI Zrt.

Izgalmas fotó, hiszen egy csaknem fél évszázaddal ezelőtti pillanatot ragadott meg. Tudjuk, hogy az egyik szereplő, a művész már nem él. Ő hetvenegy éves korában, 1994-ben hunyt el. Nem tudjuk viszont, ki lehetett a modell, és mi lett a sorsa. Talán gyermekei születtek s ma boldog nagymama. Mindenesetre azon kevesek közé tartozik, akiknek alakját szobor őrzi.

Hogy a művészet milyen különös dolog, azt az is jelzi, hogy a hárfás alak ruhát visel, a modell viszont nem. A szobrász részéről nyilván nem kevés fantázia és erőfeszítés kellett, hogy a csinos nőre odaképzelje a korszak által jogilag is megkövetelt, lágyan omló ruharedőket...

A szobor napjainkban a SzoborLap.hu oldalon.

Maga a szobor egy meglehetősen furcsa alkotás. Sokan az ilyen egyszerű, letisztult korabeli alkotásokat nemes egyszerűséggel csak „szocreálnak” nevezik. Megfeledkeznek róla, hogy a 20. sz-i képzőművészet tudatosan fordult részben a primitív népek és gyermekek művészete, részben a meseszerű formák felé. De a furcsaságot nem is a stílus adja. Természetellenes módon a hárfa láb nélkül önmaga is megáll, a játékos nem ad a vállán támasztékot neki. Maga a hárfás is lehetetlen pózban látható. Szinte elbújik a hangszer mögé, kinyújtott keze és lába a játékot lehetetlenné teszi.

Persze az is lehet, hogy csak egy utolsó pillanatot kívánt megörökíteni a szobrász. Befejeződött a darab, a zenész éppen tompítja az utolsó akkordokat, teste pedig lassan elernyed.

Ki tudja? Mindenesetre szerencsés, hogy a fémből készült mű még ma is a helyén található!

2011. március 6., vasárnap

Karácsony a Szent István konziban

A Szent István konziban az iskola színjátszó köre előadást tartott Karácsony első napja címmel. A videóért köszönet Ducza Áginak. Igaz, a minősége nem a legjobb, de a hangulatot tökéletesen átadja.


2011. március 4., péntek

Pedál, pedálhárfa

A pedálhárfa konstrukciós értelemben a hárfa legfejlettebb fajtája. Gyakran nevezik koncerthárfának is, mivel a pedálok alkalmassá tették arra, hogy a modern zenében igazi koncertáló hangszerként használják. A pedálrendszer kifejlesztéséhez az a kényszer vezetett, hogy megoldják a hárfa kromatikusságának a problémáját. Ebben az írásban a pedálhárfáról és kifejlesztésének a történetéről lehet olvasni.

Tény, hogy a legtöbb zenehallgató és koncertlátogató igencsak meglepődik, amikor megtudja, hogy a hárfajátékos a lábait is használja játék közben. Úgy tűnik, hogy a kecses hölgyek (finom urak) megjelenése és a gyönyörű zene igencsak elvonja a nagyérdemű figyelmét erről a körülményről: a zenélés már önmagában is rejtélyes, a hárfázás azonban még ezen is túl tesz.

Korabeli rajz a dupla pedálhárfa szerkezetéről.
Látható a nyak keresztmetszete és benne
a mechanika (1); a pedálok alulnézetben (2);
a lábazat metszete egy pedállal és az oszlopban futó,
a hangolótárcsákhoz kapcsolódó fémkábelek (3)

A pedálos hárfák tulajdonságai

A mai teljesen kromatikus pedálhárfákon hét pedál található. A bal oldaliak a DCH, a jobb oldaliak az EFGA hangokat változtatják meg.

Egy pedálnak három állása van (lent, középen, fent). A három állás lehetővé teszi, hogy a muzsikus egyetlen húrral három hangot képezzen, pl. Cesz-t, C-t, Cisz-t. Mivel a húr hangja így kétszer is emelhető egy-egy félhanggal, a hangszert ezért dupla pedálhárfának (double action pedal harp) is nevezik. Ezzel szemben a legkorábbi pedálhárfák csak egyetlen félhangnyi emelést tettek lehetővé, ezért ezeket egyszeres vagy egyszerű pedálhárfának (single action pedal harp) hívják. Napjainkban például a svájci Beat Wolf készít ilyeneket.

A koncerteken használt hárfa hangterjedelme hat és fél oktáv. Ez az egyik legnagyobb a hangszerek között, és a hárfát a zongorához teszi hasonlatossá. Összehasonlításul, a gitár ennél két-három oktávval kevesebbel rendelkezik.

A játékos hangot vált. A lépcsőzetesen kivágott fa a
pedál három lehetséges állását mutatja

Amikor a hárfás pedálozik, akkor valamennyi oktáv hangja megváltozik, pl. a C pedál használatakor az összes C húr hangja. A pedálhárfáknál egyszerűbb kampós népi hárfákon viszont egyszerre csak egy hangot képes a játékos áthangolni, azt, amelyiknek a kapcsolóját az egyik kezével éppen állítja. A pedálhárfák legnagyobb előnye ezért a népi hárfákkal szemben az, hogy a játékos mindkét keze szabad a játék számára, hiszen a hangolás lábbal történik.

A pedálokat fémlapokból, huzalokból, tengelyekből álló bonyolult mechanizmus köti össze a nyakon található hangolótárcsákkal. E tárcsákon két tüske (villa) található. Pedálozáskor a tárcsa elfordul, és egyik vagy másik tüske hozzáér a húrhoz. A húr ekkor áthangolódik. A legfontosabb elvárás a mechanizmussal szemben az, hogy gyors és könnyű váltásokra adjon lehetőséget különösebb zajok és zörejek nélkül. A mechanizmus tervezése és a gyártása ezért nagyfokú precizitást követel a gyártótól.

A hangolótárcsák a 2-2 tüskével (villákkal)
a hárfa nyakán. A nyakat erősítő aranyszínű fémlap látható

Napjaink számos mechanikai-szerkezeti újítása kapcsolatos a pedálmechanizmussal. Csökkenteni igyekeznek a szerkezet súlyát, és a kopásnak, valamint a környezeti hatásoknak jobban ellenálló modern anyagokat próbálnak ki. Ilyenek például a szénszálas műanyagok.

A hárfa más hangszerekhez képest magas árát főképp a mechanikai szerkezet bonyolultsága indokolja és az, hogy a gyártás és az összeszerelés aprólékos kézi munkát igényel. De hasonló a helyzet karbantartással is, mert a hangszert néhány évente szakszerű átvizsgálásnak kell alávetni. Magyarországon jelenleg teljességgel hiányzik a gyárak által szervezett hiteles szervizelés, ezt külföldön kell megoldani. Ha valaki eladáskor nem tudja megfelelően igazolni a szakszerű karbantartást, akkor alacsonyabb eladási árral számolhat.

A pedál kifejlesztésnek története

A hárfa évezredeken át népszerű, sokféle formában és sokfelé elterjedt hangszer volt. Európában a középkor végétől több kísérlet is született, hogy biztosítsák a zenésznek a hangnemek közötti szabadabb váltást, más szavakkal, hogy a diatonikus hangszert kromatikussá tegyék.

Egy ilyen kísérlet volt, hogy a kromatikus félhangok számára további húrokat szereltek a hárfára. A megoldás lényege az volt, hogy minden egyes hangnak külön húr felelt meg. Ennek viszont volt egy jelentős hátránya. A sok húr sok helyet igényelt, és a távolabbi húrokat a zenész már nehezen érte el.

A probléma megoldására előbb két-, majd háromsoros hárfákat építettek. Ezeknél meg bizonyos húrokhoz csak az egyik, más húrokhoz pedig csak a másik kéz fért hozzá, ami megint csak korlátozta a játékost.

Egy másik – a népi hangszereknél máig alkalmazott - fontos újítás a hangoló kapcsolók bevezetése volt. Tiroli parasztok a 17. század elejétől olyan hárfákat építettek, amelyeknél a hárfás játék közben egy kapcsolóval átállíthatta egy adott húr hangját. Ahogy fentebb már szó volt róla, a kapcsolók nem biztosítanak teljes kromatikát, hiszen csak egyetlen félhanggal emelhető velük a hang. A népi hangszerek legnagyobb hátránya mégis nem ez, hanem az, hogy a hárfás bal keze foglalt a hangolás számára, és csak a jobb keze szabad a játéknak.

18. századi egyszeres pedálhárfák
dús rokokó díszítéssel


A legtöbb forrás szerint a pedálrendszert a bajorországi Donauwörthben Jacob Hochbucker (kb. 1673-1763) fejlesztette ki 1720 körül, de egyes más források Johann Paul Vetter nürnbergi és Johann Hausen weimari mestereket is megemlítik.

Az 1720-as évszám körül is bizonytalanság van. Hochbucker fia, Simon az Ariettes című dátum nélküli gyűjteményes művének bevezetőjében kijelentette, hogy a pedálhárfát apja 1697-ben találta fel. Egyéb írásos vagy tárgyi emlék híján nyilván ezt az adatot volna helyes elfogadni, nem kétségbe vonva Hochbucker szerzőségét a találmánnyal kapcsolatban.

Az első pedálos hárfákon 2-5 darab pedál volt (CDFGH). Nem tudni, hogy kinek sikerült először a számukat hétre növelni, mint ahogy azt sem, hogy kinek az ötlete volt a mechanizmust az üreges oszlopban elrejteni, ami először a hangszekrényben és a hangszeren kívül kapott helyet. Tény, hogy a 18. századi francia udvarban már ezek a típusok terjedtek el.

A pedálhárfa népszerűsítésében és a mechanizmus tökéletesítésében több hangszerész is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ma Louvet, Lang, Lepin, Salomon, Holtzmann, Renault, Chatelain, Nadermann, Cousineau és Érard nevét tartjuk számon az akkoriak közül. Szinte mindegyikük a 18. századi Franciaországban, a hárfás élet akkori központjában működött. Nadermann, Cousineau és Érard kiváló hangszerészekből, hárfásokból és zeneszerzőkből álló dinasztiák megalapítói is voltak, melyek generációkon át jeleskedtek a hárfás életben.

Jean Henri Nadermann (1734-1799) különös találmánya volt a nyolc-, illetve a kilencpedálos hárfa. Előbbi egy tompító-, utóbbi pedig egy hangzást javító pedált is tartalmazott: a pedálhoz egy palettarendszer kapcsolódott, amely a hangszer hátulján vágott lyukakon kiáramló hang minőségét volt hívatva javítani. Bár Nadermannék sok szép pedálos hárfát építettek, ezek a találmányaik nem terjedtek el szélesebb körben. Igaz, a mai hárfák testének hátulján máig ott vannak a lyukak.

Georges Cousineau (1733-1800) és fia, Jacques Georges Cousineau (1760-1836) nevéhez egy nagyon fontos találmány kapcsolódik. Ők alkalmaztak a kampók és kapcsolók helyett először hangoló tüskéket (bequielles). Megpróbálkoztak a teljes kromatikussággal is, méghozzá úgy, hogy a hárfához két sorban elhelyezett 14 pedált terveztek. Ezt végül nem építették meg, viszont 1782-ben ők hangolták az első hárfát Cesz-dúrra, ami a maiak hangolásával egyező. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Aranyhárfát is ők készítették. A hangszer a hagyomány és néhány írásos emlék szerint Mária Antóniának, majd ajándékozás révén Benyovszky Móric feleségének volt a tulajdona.

Mind a Nadermann, mind a Cousineau család szorosan együttműködött a kor neves hárfásaival, például Krumpholz-cal vagy mde Genlis-szel. Utóbbi hölgy a Cousineau-hangszerekről megjegyezte, hogy mechanikájuk rendkívül gyenge, már 5-6 éves használat után is tönkremennek.

A mai duplapedál-rendszert Sébastien Érard (1752-1831) találta fel Párizsban, a források szerint 1801. június 18-án készült el vele. A mechanika egészének tökéletlensége miatt szabadalmát azonban csak 1810-ben jegyeztette be Londonban. A piaci sikerhez ugyanis az is kellett, hogy a Cousineau-féle tüskéket mozgó tárcsákra szerelje, amivel a szerkezet egyszerűbb, a hangolás viszont még tökéletesebb lett.

De Érard-nak ezeken felül is voltak még fontos újításai. Ilyen volt például, hogy a hangszertestben merevítő bordázatot alakított ki, vagy hogy a hárfa nyakát fémlapokkal erősítette meg. Ezekkel az újításokkal a konstrukció alkalmassá vált arra, hogy a húrok számát jelentősen növelje. Ő volt az első, aki a mai hangszerekkel egyezően hat és fél oktáv hangterjedelmű hárfákat épített. A merevítő fémlapok egyébként nemcsak konstrukciós szempontból elengedhetetlenek, de a mai hárfák ragyogó szépségéhez is nagyban hozzájárulnak.

Mindent összevetve, mindezen találmányok miatt ma Érard-ot tartják a modern hárfa atyjának, aki igazi üzletemberhez méltóan nagyon jó kapcsolatokat ápolt a zenészekkel is. Az 1820-as évek közepén például ő szponzorálta a fiatal Lisztet. Érard ugyanis a zongoramechanika tökéletesítésében is korszakos eredményeket ért el, s az ifjú virtuóz épp kapóra jött neki, hogy Európában igazolja a zongoráinak a képességeit. De Lisztre is erősen hatott a hárfa, hiszen ő volt az a zeneszerző, aki először írt rá nagyzenekari zenét. S hogy a történet még bonyolultabb legyen, Liszt igen erősen hatott a kor legnagyobb hárfására, az Érard-szponzorálta Elias Parish Alvars-ra.

"Hárfagitár" - egy mai japán mester,
Michihiro Matsuda munkája

Napjainkban az olasz Salvi, a chicagói Lyon & Healy, a francia Camac, a japán Aoyama és a szintén chicagói Venus cégek jeleskednek leginkább a pedálos hárfa építésében, szerkezetének továbbfejlesztésében.

2011. március 3., csütörtök

Munka után

„Budapest, 1961. október 7. A Hárfa vendéglőben. A délutáni órákban, 2-től kezdve, folyamatosan megváltozik az utca képe. A délelőtti műszak véget ért, az emberek zöme pihenni tér, a vonatokhoz, villamosokhoz siet, találkára vár, bevásárol, vagy sétál egy parkban és élvezi az őszi napsütést. MTI Fotó.”

Ezekkel a már-már lírai szavakkal írta le Lajos György fotós az MTI számára készített zsánerfotóját ötven évvel ezelőtt. Sajnos a hárfás neve nem maradt fenn, talán Wuchinger Gáspárt ábrázolja a kép.

Fotós neve: Lajos György
Jogtulajdonos: MTI Zrt.

A kompozíciót a gyér fényben rosszul megvilágított, részben árnyék fedte hárfa uralja. Szomorú, fáradt emberek ülik körbe az asztalt, olyanok, akár a hárfás maga. Talán csak egyikőjükben mocorog kevés kíváncsi vidámság, ám feltartott kezében jelzi a pohár, hogy benne is csak az alkohol dolgozik. A szereplők öt évvel vannak az 1956-os forradalom után, néhány nappal az októberi évforduló, és évekkel az 1963-as általános amnesztia előtt. Ami a számunkra csak feledni való múlt, az nekik még bizonytalan jövő, tele ismeretlennel és félelmekkel.

Persze ha jobban megfigyeljük a képet, akkor autóban pöffeszkedő, interneten szitkozódó világunkban némi irigykedni valót is találunk az alkalmi társaság meghitt, közös pillanatában. Volt idő, amikor még összejártak az emberek. A művész mindenesetre kötelességszerűen elkattintotta a gépét, és bezárt nekünk az ezüst-jodid szemcsék közé egy darabka történelmet.

2011. március 2., szerda

A walesi bárdok (Arany János)

Arany János.
Barabás Miklós metszete
Ellinger Ede fényképe alapján
Ma ünnepeljük Arany János születésének 194. évfordulóját, aki 1817. március 2–án született Nagyszalontán, és egy nagyon más világban, a már egyesült világvárosi Budapesten hunyt el 1882. október 22-én. Földművelő családba született és akadémikusként halt meg. Közte pedig úgy élt, hogy máig csodálja és szereti egy ország.

Egyik legismertebb verse hárfásokról, a walesi bárdokról szól. Kevesen tudják, hogy azon ritka magyar költemények közé tartozik ez a vers, amely középiskolai tananyag Nagy-Britanniában. Több fordítása is létezik, az egyik legismertebb a neves fordító, Watson Kirkconnell (1895. május 16. – 1977. február 26.) munkája.

Az interneten számos kép, szavalat és zenemű található, amelyek a költeményt illusztrálják vagy dolgozzák fel. Érdemes rákeresni ezekre, mert azt bizonyítják, hogy függetlenül a pártállásunktól, az életkorunktól vagy a lakóhelyünktől, azért vannak még közös értékeink.



Ami igazán érdekes, hogy mennyire mást jelent nekünk a ballada, mint az angolszász olvasónak. Már-már kötelességszerűen persze itt is, ott is közlik a legfontosabb tényeket, sőt maga Arany is fűzött megjegyzést a vershez. Az angol olvasónak ettől függetlenül sem Petőfi Sándor, sem Petőfi és Arany barátsága nem mond sokat, ahogy nyilván a magyar szabadság ügye sem. Mi pedig szinte észre sem vesszük, hogy hárfások a vers szereplői, nem tudjuk róluk, hogy maradi középkori kiváltságok birtokosai voltak, vagy hogy a véreskezű Edward is emberből volt, akinek boldog házasságából bizony huszonöt gyermek született...

Magyar megbízás alapján hamarosan bemutatják itthon a neves kortárs angol zeneszerző, a walesi születésű Karl Jenkins művét, ami a bárdokat dolgozza fel. A kétszáznál is több közreműködőt felvonultató nagyszabású kantáta világpremierjét a tervek szerint június 21-én tartják a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (MÜPA).

A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.[*]

(1856)

[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz
walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. - A. J.

Forrás: Arany János, Wikiforrás

2011. március 1., kedd

A hárfa (Pyrker János László)

Pyrker János László portréja
(Lieder Frigyes tusrajza,

1830-as évek)
Johann Ladislaus Pyrker von Felsö-Eör (magyarosan, de ez sem lesz sokkal rövidebb: felsőőri Pyrker János László) 1772. november 2-án Nagylángon született és 1847. december 2-án Bécsben hunyt el.

Bölcseletet, jogot és teológiát tanult, katona szeretett volna lenni. Ehelyett hivatalnokoskodott, majd volt apát, szepesi püspök, dalmát prímás, később velencei pátriárka is. 1827-ben az egri főegyházmegye érsekének nevezték ki. A városban rajziskolát és tanítóképzőt alapított, utat és fürdőt építtetett, és az ő nevéhez fűződik az Egri Bazilika megépítése is. Festményeit a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta annak alapításakor, az MTA pedig tiszteletbeli tagjává fogadta. Mára szinte elfelejtettük őt, holott a német nyelvű irodalom még ma is számon tartja. Alább olvasható hárfás versét nem kisebb személyiség, mint Kazinczy Ferenc ültette át magyarra.

A hárfa

S nékem az estalkony csöndében bánatot és jajt
Zengsz-e megint arany hurjaidon, szent hárfa, fülembe?
Oh, mi varázsol elő teknődből fájdalom hangját?
Orczámon végig hév könnyek hullnak; alélva
Hallgatom a szellők suhogásit, ha nem közelít-e
Egy mennybéli követ, könyörülő kegygyel, hogy engem
E bús mostanból a szebb multakba vezessen,
S szétoszlassa borúm, melly aggó lelkemet űli.
Mint mikor a deres ősz elején egyszerre riad fel
A tél fergetege; recseg a tölgy, ágai törnek,
Hull a zúzos eső, a hó pilléi repűlnek,
Éjjé vált a nap, s mindenszerte elhal az élet:
Úgy sietett megelőzve korát e gyászos időkben
Elgyengűlt vénségre hanyatlani az emberi nemzet.
Rémítő század! Legelőbb több frigyesek álltak
Szembe vele, a szörnyű gyötrővel, bajnok erőben
És egygyé.olvadt lélekkel; végre csak egy már,
Egyetlen egy! — De az ítélet réz kürtje miként a
Mindent összetörő villám dörgései, szólott,
S ím a fagy lehelésétől merevítve terűlt el
A csata vérmezején délczeg hada, s újra szabaddá
Tett a legragyogóbb diadal, s a pálma miénk lőn.
Elszédíte az öröm s jobb korral bíztata; jaj de
Mint a csillagos ég boltján, ha kilobban az álfény,
Szórja, szikrázza tüzét, szalad és — nincs! hirtelen elholt
Csalfa reménységünk. Önhittség, durva, szilaj gőg,
Félelem és kétségbe rogyás a földi szerencsén
Egymást váltogaták, s dúlák a szíveket. Ez vont,
Ez rántott el az istentől, ez szögze le földhöz,
Fényt hagya hajhászni, s mindennek nézni magunkat.
Nektek kellene most, szent férfiak, isteni Mózes,
Népednek tisztelt vezetője, és Sámuel, avvagy
Illyés, lángszekeren, s Elizéus, szállani közzénk,
Felmelegítni megint elhűlt sziveinket az úrnak
Szent törvényeihez. Most néked kellene közzénk
Jőni megint, Salamóne, dicső fiak anyja, dicsőebb
Tenmagad, hogy minket példád buzdítson az éltet
Kezdeni az istenben, ki erővel tölti be keblünk,
A nagyot, a szépet s a jót egyszerre követni.
S oh, ti dicsők, titeket nevezének-e ajkaim? Oh mint
Ömledezik szívem, mikor e dalt néktek ajánlom!
Hogy megrendűlvén, a tévedt népek az úrra
Függeszszék szemöket, s bátrabban járjanak útján.
Zengő hárfa, tehát le faladról! s öntsed igéző
Hangzatidat dalom hangja közé, s lángokra gyulaszd fel
Keblemet, és mind azt, ki reád felhallgat örömben.

(Forrás: Pyrker, Wikiforrás)

Frissítés: A portréfestő Lieder Frigyes unokája híres hárfás volt a reformkorban. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Lieder Friderika játéka ihlette Pyrkert a versírásban.