2011. március 10., csütörtök

Készül a Hárfázó nő

„Kapuvár, 1963. június 12. Hárfás nőt ábrázoló szobrot készít Kamotsay István szobrászművész a kapuvári művelődési otthon elé. MTI Fotó.”

A hárfa az egyik legősibb hangszer, melynek a legkülönfélébb helyeken és korokon átívelő sok ezer éves múltja mély nyomokat hagyott az irodalomban és a képzőművészetben, de még az építészetben is. Az interneten rengeteg mai szobor, híd és épület képe található, ami valamiképpen a hárfával kapcsolatos.

Nálunk, ki tudja, miért, napjainkban kevésbé ismert és használt szimbólum, szemben mondjuk a 19. sz-i költészetünkkel. Ezt a legjobban az jelzi, hogy utcáinkon alig-alig találni hárfás köztéri szobrokat.

A ritka kivételek közé tartozik Kamotsay Kapuváron található alkotása. Az alábbi képen ő látható munka közben:

Fotós neve: Bojár Sándor
Jogtulajdonos: MTI Zrt.

Izgalmas fotó, hiszen egy csaknem fél évszázaddal ezelőtti pillanatot ragadott meg. Tudjuk, hogy az egyik szereplő, a művész már nem él. Ő hetvenegy éves korában, 1994-ben hunyt el. Nem tudjuk viszont, ki lehetett a modell, és mi lett a sorsa. Talán gyermekei születtek s ma boldog nagymama. Mindenesetre azon kevesek közé tartozik, akiknek alakját szobor őrzi.

Hogy a művészet milyen különös dolog, azt az is jelzi, hogy a hárfás alak ruhát visel, a modell viszont nem. A szobrász részéről nyilván nem kevés fantázia és erőfeszítés kellett, hogy a csinos nőre odaképzelje a korszak által jogilag is megkövetelt, lágyan omló ruharedőket...

A szobor napjainkban a SzoborLap.hu oldalon.

Maga a szobor egy meglehetősen furcsa alkotás. Sokan az ilyen egyszerű, letisztult korabeli alkotásokat nemes egyszerűséggel csak „szocreálnak” nevezik. Megfeledkeznek róla, hogy a 20. sz-i képzőművészet tudatosan fordult részben a primitív népek és gyermekek művészete, részben a meseszerű formák felé. De a furcsaságot nem is a stílus adja. Természetellenes módon a hárfa láb nélkül önmaga is megáll, a játékos nem ad a vállán támasztékot neki. Maga a hárfás is lehetetlen pózban látható. Szinte elbújik a hangszer mögé, kinyújtott keze és lába a játékot lehetetlenné teszi.

Persze az is lehet, hogy csak egy utolsó pillanatot kívánt megörökíteni a szobrász. Befejeződött a darab, a zenész éppen tompítja az utolsó akkordokat, teste pedig lassan elernyed.

Ki tudja? Mindenesetre szerencsés, hogy a fémből készült mű még ma is a helyén található!