2011. április 17., vasárnap

Tamara de Lempicka – nő ecsettel, Bugattival

A közelmúltban jelent meg cikkünk Vera Dulováról, a 20. század egyik legragyogóbb női hárfásáról. Néhány olyan fotót is közöltünk róla, amelyek az 1920-30-as években készültek, s amelyeken a fiatal Dulova az akkoriban divatos bubifrizurával tündököl. Látva ezeket a képeket, lehetetlen, hogy ne szóljunk Tamara de Lempicka lengyel festőről is, minden idők legeredetibb és legelismertebb női festőművészéről.


Önarckép zöld Bugattival
Tamara de Lempicka nem tudott hárfázni, legalábbis életrajzírói semmi ilyesmit nem jegyeztek fel róla. Látszólag tehát nincs köze sem a hárfához, sem a hárfazenéhez. Mindazonáltal életútja és művészete értékes tanulságokkal szolgálhat minden mai hárfásnak - arról nem is beszélve, hogy egyik fő műve mégiscsak a zenéléssel kapcsolatos.

Élete

Tamara 1898. május 16-án született Varsóban egy előkelő és gazdag család tagjaként. Eredeti neve Maria Górska volt. Apja ügyvédeskedett, anyja elismert társasági hölgy volt. Kiskori tanulmányait egy bentlakásos iskolában végezte a svájci Lausanne-ban. Vakációit pedig rendszerint nagyanyjával Olaszországban és a francia Riviérán töltötte.

Szülei 1912-ben elváltak. A kislány ekkor édesanyjával Oroszországba, Szentpétervárra került. Mindössze 17-18 éves volt, amikor hozzáadták a hozományvadász Tadeusz Łempicki ügyvédhez. Ám alig egy év múlva, 1917-ben kitört a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, és Tadeuszt letartoztatták, majd szabadon engedése után menekülniük kellett az országból.

A francia fővárosba, Párizsba emigráltak. Kezdetben a családi ékszerek eladogatásából éltek, Tadeusz ugyanis itt sem talált magának megfelelő munkát. Hamarosan megszületett gyermekük, a számos festményen megörökített és halhatatlanná tett Kizette.

Azt nem tudni, hogy Tamara hogyan és miért kezdett el festeni. Talán Párizs akkori légköre és a nincstelenségtől való félelem terelte a művészi munka felé. Mindenesetre nagyon gyorsan haladt a tanulmányaiban, és hamarosan európai hírű művésszé képezte magát. Munkáiban az akkoriban divatos art déco stílust ötvözte a Braque és Picasso által fémjelzett kubizmussal, valamint a futurizmussal és a Bauhaus-szal. Képein az arisztokraták csillogó világát, a nagypolgári jólétet és életstílust örökítette meg úgy, hogy általában gazdag fiatalokat ábrázolt elegáns, drága ruhákban és környezetben. Egyik első sikere az Önarckép zöld Bugattival című festmény volt. Ez nagyjából elárulja, hogy Tamara milyen életet ismert és élt, bár kritikusai közül számosan úgy tartják, hogy a mű sokkal inkább önirónia és kritika, semmint valamilyen magasztalt idea.

Rendfőnöknő

Ennek némileg ellentmond, hogy a húszas évek közepétől Tamara egyre inkább elhanyagolta a családját. Viharos társasági életet élt és leszbikus kapcsolatai alakultak ki. Lánya nevelésével nem törődött, végül 1928-ban férjétől is elvált. 1929-ben Amerikába utazott, ahonnan megüzente Kizette-nek, hogy nem tér vissza többé Európába. Az USA-ban kezdetben sok pénzt keresett, amit a Nagy Világgazdasági Válság miatt gyorsan el is veszített. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy folytassa bohém, minden átlagosat megvető nagyvilági életét. 1933-ban feleségül ment a kiváló üzletemberhez, a hatalmas vagyonnal rendelkező Kuffner báróhoz. Bár ebben az időben már királyok is vásároltak tőle, és gyűjtői között neves múzeumok is voltak, igazi sikereit azonban az hozta, hogy a kor nagy hollywoodi csillagai között is divatos lett. Ekkoriban ragasztották rá a „baronesz ecsettel” nevet. Hollywoodba egyébként a magyar gyökerekkel rendelkező világhírű King Vidor filmrendező vezette be.

A harmincas évek közepétől Łempicka művészete változni kezdett, egyes festményein menekültek és katolikus szentek is megjelentek. A nemcsak kiváló üzleti érzékkel, hanem politikai és történelmi éleslátással is rendelkező férjével gyakran ellátogattak Európába, többek között Magyarországra is, s nemcsak a híres fürdőinket keresték fel. Félve a készülődő háborútól, itt lévő ingatlanvagyonukat felszámolták, és igyekeztek a magyar menekültek emigrálását is szervezni. 1943-ban New York-ban az East 57. utcában lévő lakosztályukat a magyarországi birtokról kivitt antikvitásokkal rendezték be.


A II. világháború után Tamara népszerűsége gyorsan csökkent. Ugyan megpróbálkozott a Dalí-féle szürrealizmussal és az amerikai absztrakt expresszionizmussal is, sőt újabb festőtechnikákat is kipróbált, ám elmaradt a várt siker. Férje 1962-ben meghalt. Ekkor Texasba, Kizette-hez költözött. Lánya a menedzsere lett, személyes viszonyuk azonban Tamara zsörtölődései és zsarnokoskodása miatt nem javult. Az 1970-es években már nemcsak az újabb festőanyagokra panaszkodott, de úgy tartotta, hogy az akkori emberek már nem olyan érzékenyek a művészetre, mint amilyenek a háború előttiek voltak. Maga az öregedés, egykori szépségének elvesztése is nyomasztotta.

1978-ban Mexikóba, Cuernavaca városba költözött. Itt fiatalokat próbált maga köré gyűjteni. Nyolcvankét évnyi hosszú élet és három hónapi haldoklás után itt halt meg 1980. március 18-án. Hamvait kívánságára Giovanni Agusta gróf a Popocatépetl vulkánba szórta. Górska, azaz „hegyi”, még halálában, utolsó kívánságával is dekadens istenét szolgálta, átírva a Bibliát: Tűzből vétettél, mert Tűz vagy te, s ismét Tűzzé leszel.

Bár élete utolsó évtizedeiben mintha megkeseredett volna, azonban a siker ekkor sem kerülte el. Ahogy az avantgárdot és például Kassákot is, úgy őt is újra felfedezték a hatvanas években. 1966-ban Párizsban a Musée des Arts Decoratifs emlékkiállítást szentelt neki, ami újra divatba hozta New York-ban és másutt is az art déco-t. Még megérhette, hogy kalandos, nagyvilági életéről színdarabok és regények, műveiből könyvek készüljenek. Talán tényleg örök életre és örök ifjúságra vágyott. Paradox módon a halhatatlanságot azonban mégiscsak a munka adta meg neki.

*

Ma Tamarát tartják minden idők legsikeresebb női festőjének. Legnagyobb rajongója Madonna, aki dalokat, sőt egész koncertturnékat épített a művészetére. Sikerének egyik titka, hogy nemcsak értette kora „izmusait”, de igazán eredeti módon alakította is azokat. Itthon, Magyarországon mégis megdöbbentően keveset tudunk róla, dacára a magyar vonatkozásoknak és annak, hogy nem messze Krakkóban városi szuvenírként utcán is vásárolhatók filléres nyomatai.

Egyik fő műve egy gitáros-lantos nőalak. A témát többször is megfestette másféle lányokkal és másféle zeneszerszámokkal – a hárfa kivételével. A képen minden megvan, amiért Lempicka-t szeretik. Szabályos mértani idomokra, háromszögekre bontott látvány; csak az emberre jellemző geometriai absztrakciók; hideg kolorit; a selyem fényes anyagszerűsége; bubifrizura és angyalokat idéző barokkos kéz- és testtartás; tüzes és érzéki száj; már-már butának tűnő élveteg tekintet; felhőkarcolók és magány; városi szmog és luxusanyagok. Csupa-csupa ellentét rengeteg szomorúsággal, mégis harmóniába rendezve.

Zenész kékben (La Musicienne)


*

Frissítés: A fenti képet 2009-ben ellopták fegyveresek a hollandiai Scheringa Múzeumból. Most az a hír jött, hogy 7 év után visszajuttatták a tulajdonosnak. Talán hamarosan mi is láthatjuk, mivel úgy hírlik, hogy a felújított Szépművészeti Múzeum első kiállítása Tamara életművét mutatja majd be.

Tamara de Lempicka
portréja
Források: