2011. június 12., vasárnap

Deborah Henson-Conant

Deborah Henson-Conant hárfás és zeneszerző 1953. november 11-én született egy kaliforniai kisvárosban, Stockton-ban. Világsztár, ennek ellenére (vagy éppen ezért) egyik kedves városa..., hát igen... Budapest. Ez a cikk a hihetetlen energiákkal és mérhetetlen szeretettel teli hárfás életútját mutatja be.

Deborah a 80-as években
(forrás: allmusic)
Deborah tizenkét éves korában kezdett el hárfázni. 1976 és 1979 között a Berkeley Egyetemen zeneszerzést tanult,  kiváló eredményeit Eisner-díjjal jutalmazták. Később a Bostoni és a San Francisco-i Szimfonikus Zenekar tagja lett, majd „vendéglátóiparozott” egy kicsit: csellista társával különféle szállodákban lépett fel.

1982-ben aztán belépett egy dzsessztrióba, amellyel eljutott a montreal-i, a pori-i és a Blue Note dzsessz-fesztiválokra, a Walesi Nemzetközi Hárfafesztiválra és a „Rencontres” Nemzetközi Keltahárfa Fesztiválra. Az együttessel belekóstolt a nemzetközi zenei életbe, ugyanakkor más kultúrákat és helyeket is megismert.

Első lemezét 1987-ben adta ki, az azóta megjelent tucatnyi albumán főképp a saját szerzeményeit játssza. Két-három évenként ad ki egy újabb albumot. Műsorait a humorra és a hárfás sztereotípiák tagadására építi, persze az izgalmas zenei kísérletezés és kalandozás, a kiváló hárfás technika és a közönség szórakoztatása sem szorul háttérbe nála. Az angol Wikipédia szerint az „angyali szőke nő hosszú estélyiben” képe ellen küzd. Hosszú hajába színes gyöngyöket fűz, egyes szerzeményeit pedig vadságot sugalló kelta viseletben adja elő. Aki először látja, mindenesetre meglepődik.


Nagyszabású koncertjein akusztikus és elektromos, pedálos és kampós hárfákon játszik. A Camac cég egyik reklámarca, mindazonáltal Lyon & Healy és régi Wurlitzer hangszert is használ. Az 1990-es évek elején együttműködött Joël Garnier hárfakészítővel. A Camac alapítója az ő kérésére és útmutatásai alapján készítette el 4-6 hónap alatt az elektronikus Baby Blue modell prototípusát.

Saját meghatározása szerint a crossover műfajában zenél, felhasználva a komolyzene, a dzsessz, a pop és a népzene elemeit, különösen a blues, a flamenco és a kelta zenét. Ezt a stílust „HipHarp”-nak nevezi.



Hosszabb-rövidebb szerzeményeit és dalait újabban szimfonikus zenekar kíséretében adja elő. Ez kíséri a kamarazenei, illetve a más stílusú részekben is, ami miatt igen egyedi a hangzásuk. Műsora közben a „stand-up comedy” műfaját követve hosszan beszél a közönséghez, és a zenekar tagjaival hosszabb-rövidebb tréfás színi jeleneteket ad elő. Ezek témája leggyakrabban a hárfa, a hárfás élete és általában a zene. Performanszaira gyakran nem zenész vendégeket is meghív, akikkel szintén beszélget és tréfálkozik. Sajátos humorára jellemző, hogy „cirka 1989-ben” megalapította az „Odakozmált Ételek Múzeumát”, amelynek napjainkban is a „főkurátora”.

1992-es albumának címe „Budapest”, erről egy másik cikkünk szól.

Mellőzve a sztárallűröket, Main-ben hárfás nyári tábort vezet gyerekeknek. Koncertturnéin pedig hívásra ellátogat a közeli iskolákba beszélgetni, ismerkedni.

A Wikipédia szerint jelenleg Arlington-ban (Massachusetts) él. Bár lehet, hogy ez is csak egy tréfa, ugyanis itt van az amerikai nemzeti temető...

Albumai:

* Invention and Alchemy (2006) (DVD & CD)
* Artists Proof Ltd Edition Version 2.1 (2004)
* The Frog Princess (2000)
* The Celtic Album (1998)
* Altered Ego (1998)
* Just For You (1995)
* The Gift (1995)
* 'Round the Corner (1993)
* Naked Music (1994)
* Budapest (1992)
* Talking Hands (1991)
* Caught in the Act (1990)
* On The Rise (1989)
* Songs My Mother Sang (1985)


Mivel a blogot nagymamák, kiscicák és én is olvasom, természetesen nem maradhat ki a The Nightingale sem: