2011. június 8., szerda

Zagsal - az Uri Aranyhárfa

Az Uri Aranyhárfa
(forrás: The Hindu)
A zagsal ősi sumér szó és hárfát jelent. Pontosabban a hárfa egyik fajtáját jelölte, merthogy ismert volt egy olyan változat is, amit meg zaggal-nak hívtak. A kettő közötti különbség az, hogy az előbbinél a rezonátortest alul, a hangszer talpán, utóbbinál pedig feljebb helyezkedett el.

Már ez a finom nyelvi distinkció is jelzi, hogy a Tigris és Eufrátesz közén létrejött ősi civilizációk milyen fejlett kultúrával rendelkeztek. Mi, hétköznapi emberek mégis meglehetősen keveset tudunk arról, hogy a kézművesség és a művészet miféle szépségeket is hozott itt létre. Egy ilyen ismert, kivételes csoda az egykori Ur városban talált aranyozott hangszer, amelyen tulajdonosa utoljára 4500 évvel ezelőtt játszott. De mielőtt az ismertetésébe fognánk, meg kell világítani egy kissé a történelmi hátteret is.

Mezopotámia, Babilónia, Perzsa Birodalom, Asszíria

Civilizációnk bölcsője a mai Irak területén található. Itt emelték az első épületeket és építették az első csatornákat, itt jöttek létre az első városok és államalakulatok, s itt fejlődött ki az írás, a matematikai gondolkodás, a csillagászat vagy az időszámítás rendszere. Az egymás mellett vagy egymást követően élő sumérok, akkádok, babilóniak, hettiták és asszírok fejlett kereskedelemmel és jogrendszerrel, vallással és iskolarendszerrel rendelkeztek. Kultúrájuk nyomai még a mai modern civilizációban is megtalálhatók. Ilyen például az időmérésben vagy a szögmérésben használt 60-as számrendszer. Jellemző adat, hogy amikor az Uri Aranyhárfa használatban volt úgy 4500 évvel ezelőtt, akkor a történelem már kétezer éves múltra tekintett itt vissza, jóval megelőzve a görög, a perzsa és a római civilizációkat.

Az Uri hárfák

A Királynő Hárfája
(forrás: British Museum)
Az Uri hárfák (vagy Uri lírák) a ránk maradt legrégebbi húros hangszerek a világon. Sajnos a különböző források meglehetősen lazán, sokszor szinonimaként kezelik a hárfa és líra szavakat, és emiatt bizonytalanság van, hogy minek is nevezhetők valójában e hangszerek. Az alábbiakban néhány megbízható forrás alapján próbáljuk leírni őket.

Az Uri hárfák elnevezés tehát négy, különböző korokból és tulajdonosoktól származó hárfaszerű hangszert jelöl, melyeket Leonard Woolley (1880-1960) angol régész talált meg. Ő az Uri Királyi Temetőben vezetett ásatásokat 1922 és 1934 között, és a modern régészet egyik első képviselőjének tartják. Állítólag jól beszélt magyarul is. Nem látványos, nagy leletekre vágyott. Arra törekedett, hogy minden részletet pontosan rögzítsen, és minél többet megtudjon a kutatott kultúráról. A feltárások során ezért számos jegyzetet, rajzot és fényképfelvételt készített egyrészt a helyszínről, másrészt a megtalált tárgyakról. A temetőt az i. e. 2600-2400 közötti időkben használták, és mintegy kétezer embert temettek ide. Persze nem mind király volt. A sírok egy része magánembereket fogadott be, Woolley összesen 16 királysírt talált.

Sir Leonard Woolley egy éppen
megtalált hangszerrel
(forrás: Science Daily)

A négy hangszert az ásatásokban részt vevő, azt finanszírozó múzeumok között osztották meg. Kettő később még nevet is kapott. A múzeumi fényképeken látható eszközök azonban inkább rekonstrukciók, mivel a faanyag a napvilágra kerülést követően tönkrement. Közös jellemzőjük a dús, aranyozott díszítés, a kék színű lazúrköves berakások és a geometrikus minták, sőt némelyiket az erőt és hatalmat szimbolizáló bikafejek is ékesítik.

A Királynő Hárfája nevű a londoni British Museum-é lett. Nevét onnan kapta, hogy egy másikkal együtt Pu-Abi (Shub-Ad) királynő sírjából került elő. A királynő időszámításunk előtt 2600 körül élt. A tudósok egy mellette talált pecsétnyomó alapján azonosították, a vizsgálatok szerint kb. 40 éves korában halt meg. Ismert akkád és sumér nevei azt bizonyítják, hogy az akkori népek között magas szinten épültek kapcsolatok. Pu-Abi magyarul annyit tesz, hogy „Atyám szava”.

Az uralkodónő sírjából, amit szerencsére a sírrablók ügyetlenül elkerültek, számtalan tárgy került elő érintetlenül. Többek között pazar arany fejéke, gazdagon díszített gyászkocsijának gyeplőtartó ezüstgyűrűi arany kulán-szobrocskával, ruhaládája, arany és ezüst edények, kelyhek és tálak, továbbá többféle hangszer is, például fuvolák, cintányérok, dobok, lantok és hárfák. A sírból előkerült egy különös tárgy is, amelynek rendeltetését máig nem sikerült egyértelműen tisztázni. Az „Uri Standard”-nak nevezett „valami” külön érdekessége a szépségén túl, hogy a történelem egyik legelső hárfás ábrázolása található rajta.

Az Uri Standard ún. béke-oldala.
A hárfás a jobb felső sarokban látható.
(forrás: Wikipédia)

További két hárfát a Pennsylvania-i Antropológiai és Régészeti Múzeum kapott meg. Az egyik egy csónak alakú, ezüstözött, a másik egy arany bikafejes hárfa, amelyen az állat szakállát kék lazúrkővel díszítették.

A Bagdadi Nemzeti Múzeumba a mind közül legszebbnek tartott Uri Aranyhárfa (más néven: Bikafejes Hárfa) került. Ez a 2003-as iraki háború egyik bombázásában sajnos elpusztult, más vélemények szerint a fosztogatások során „elveszett”. Akárhogy is, 2005-ben a Liverpool-i Egyetem mérnökei másolatban újra elkészítették - a munkához szükséges nem kevés aranyat egy dél-afrikai bányavállalat biztosította ingyen.

A rekonstrukcióról van egy érdekes videó szép zenével. Anélkül, hogy politizálni akarnánk, megjegyezzük, hogy az angol tudósok talán semmit sem bánnak jobban, mint a szövetséges erők iraki beavatkozása utáni értelmetlen öldöklést, pusztítást és rablást, és ez talán a videóból is kitűnik. Szép idea egy olyan korban, amikor a tudomány olyan kevésszer képviseli a béke érdekeit!


A hárfákról (vagy lírákról) szóló fenti leírás az angol Wikipédia cikke alapján készült. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapján található egy könyv számos színes ábrával, a címe Ókori és keleti művészet. A Mezopotámia művészetéről szóló részt Dezső Tamás írta. Ebből is idézünk, bár az előzőhöz képest másképp csoportosít. Ha a szövegben említett képek nem jelennek meg, az eredeti helyükön azért megtekinthetők:


Több lant és hárfa is előkerült Leonard Wolley-nak ókori sumer Ur városában 1927—28-ban végzett sírfeltárásai során. Ezek a magán- és királysírok a korai dinasztikus IIIA (Kr.e. 2650—2550) periódusra keltezhetők.

Uri hárfa, a szövegben
1. kép-ként említik
(forrás: ELTE)
Hárfák. Két hárfa került elő az ásatások során: az egyik Sub-ad királyné sírjából (1—2. kép) ásatási száma U.10412) és egy másik nagyon töredékes példány egy magánsírból (PG 1130). A hárfák jellemzője, hogy állatfejben végződő hangdobozzal rendelkeznek. A hárfa karja a hangdoboz végéből ível magasra. A húrok hangolására szolgáló kulcsok rekonstrukciója szerint 11 húrja volt. A húrok magából a hangdobozból indultak el. A hárfa elejét gyönyörű arany bikafej díszítette, amelyen az állat „haját és szakállát”, valamint szemét sötétkék lazúrkő berakással készítették el (2. kép). A hárfa hangdobozának pereme mentén kagylóhéjból és lazúrból készült geometrikus mozaiksáv fut körbe. A doboz elülső felületét négy regiszterben mitológiai állatalakokat ábrázoló jelenetek díszítették (2. kép).

Uri lant, a szövegben
3. kép-ként említik
(forrás: ELTE)
Lantok. Az Uri királyi temetőben több lant is előkerült: egy aranylant (U.12353) a PG 1237-as sírból (3—4. kép), egy ezüstlant ugyanebből a sírból, valamint több töredékes példány, amelyek közül a legszebb egy arany bikafej (U.10556) a PG 789-es sírból (5. kép). Az aranylant (3—4. kép) egy hangdobozból, a lant két szárából és egy húrrögzítő keresztrúdból állt. E keresztrúd és a hangdoboz között voltak kifeszítve a húrok. A hangdoboz oldalát a pereme mentén a már tárgyalt hárfához hasonló geometrikus mozaikberakás díszítette. Mindkét szárat aranypántok, valamint kagyló és lazúrberakásos fogazás díszítette. A lant legszebb dísze ennek ellenére az arany bikafej volt, amelynek lazúrberakásos szemén kívül minden elemét aranyból domborították (4. kép). A lantok díszei közül azonban talán az U.10556-os bikafej (5. kép) a legismertebb. Ez a bikafej is hasonlít az előzőhöz, de szarvának hegyét, „haját és szakállát”, valamint szemét is lazúrberakással oldotta meg a művész.


Okoskodás

Ahogy látható, a tudományban tényleg nincs közmegegyezés abban, hogy hárfák vagy lírák az Ur-ban megtalált hangszerek. Az igazsághoz legközelebb talán Dezső Tamás jár, már ha eltekintünk attól, hogy líra helyett lantot ír.

Kétségtelen, hogy az 1. kép hárfát ábrázol: ez a tipikus formája az ókori, csónak alakú ún. nyitott hárfáknak. A 3. kép azonban továbbra is bizonytalanságot kelt. Ugyanis annak eldöntésénél, hogy hárfát vagy lírát látunk, nem a zárt keret a döntő. A modern hárfák is ilyennel rendelkeznek a szerkezet erősítése érdekében.

A döntő az lehetne, ha pontosan tudnánk, hogy a húrok az eredeti hangszerek tetején vagy oldalán voltak rögzítve. Ha a tetején, akkor a húrok a rezonánssal merőlegesek, és akkor hárfáról beszélhetünk. Ha viszont az oldalán, akkor a húrok párhuzamosak a rezonánssal, ebben az esetben meg líra a hangszer.

A probléma az, hogy egyes rekonstrukciók így, mások meg amúgy készültek, és innen a számítógép mellől ez nem eldönthető kérdés. Az igazsághoz azonban még hozzátartozik az is, hogy Darvas Gábor az Évezredek hangszerei című könyve 59-60. oldalain nagyjából a magyar szerzővel azonos besorolási elvekre jut:


A mezopotámiai műemlékek és régészeti leletek meglepően gazdag képet nyújtanak a hárfa ókori elődjeiről. A húrok függőlegesen, vagy vízszintesen feszültek, a hangszer alakja három- vagy négyszögletes volt, vagy esetleg vadászíj formájára hajlított — számos változat volt tehát használatos, s ehhez járult még a játékmód sokfélesége. Igen tanulságos egy asszír domborműre vésett hárfa-együttes, amelynek hét tagja szemmel láthatóan két-két húrt penget; az is megállapítható, hogy a hárfások különböző húrokat pengetnek, tehát nyilván szétosztják a hangokat egymás közt.

(…)

A líra gömbölyded, kétkarú keretből, a két kart összekötő rúdból és függőlegesen kifeszített húrokból áll. Hatalmas méretű, ezüst- vagy fakeretes, 8-11 húros sumer lírák kerültek elő a mezopotámiai ásatásoknál. A húrokat a keresztrúdon átvetve csomóra kötötték és puszta kézzel vagy plektrummal pengették.



Pu-abi hárfása

Leonard Woolley az adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy Pu-abi temetésekor valószínűleg rituális gyilkosságok történtek, ugyanis a királynő mellett 74 más személy maradványaira és rengeteg használati tárgyra bukkant. A hangszerek alapján úgy gondolta, hogy a személyek egy része egy zenekar tagjai lehettek. A gyilkosságra (vagy öngyilkosságra) abból következtetett, hogy minden holttest mellett találtak egy-egy üvegcsét, amiben méreg lehetett.

Feljegyezett ugyanakkor egy igen különös körülményt is, ami egy gyönyörű történet alapja is lehetne. Úgy vélte, hogy a királynővel együtt eltemetett hárfás lány a halála pillanatában is muzsikált: ujjai éppen ott voltak, ahol valamikor a közben elporladt húrok feszültek.

Korabeli muzsika

Valószínűleg kevesen tudják, hogy az ékírásos agyagtáblák alapján – szemben például a görög zenével – rekonstruálni lehetett a korabeli ősi dallamokat, és ezeket az interneten meg is lehet hallgatni. Az Uri Aranyhárfa 2005-ös rekonstruált változatával koncerteket is adnak. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor nem a limuzinból kiszálló művész, hanem a páncélautóból előszedett hangszer és a dal a fő attrakció. Azért ideírjuk a művész nevét is: Bill Taylor a neve.