2011. július 3., vasárnap

Madame de Genlis az irodalomban

Madame de Genlis a valaha élt egyik legnevesebb hárfás. Mélyről indult és nemcsak a 18. sz-i francia udvarba és főúri szalonokba jutott el, hiszen se szeri, se száma azoknak a világirodalmi alkotásoknak, amelyek alakját megörökítik.

Azt szerette, ha Stéphanie-nak szólítják, mondjuk volt miből válogatnia. Teljes leánykori neve Stéphanie Félicité du Crest de Saint-Aubin, házassága utáni nevei pedig Brûlart asszony, Genlis grófnő, illetve Sillery márkiné. 1746-ban született és 1830-ban halt meg. Nemcsak hárfával, de pedagógiával és szépírással is foglalkozott, mindemellett hercegkisasszonyok és kis hercegek nevelője is volt. Életrajzírói szerint 100 könyvet írt.

Ha a róla szóló magyar és külföldi cikkeket tekintjük, akkor leginkább a példátlanul gazdag életút rövid és szürke, nemritkán egyoldalú ismertetése tűnik fel. Ki a hárfaátiratait és hárfaiskoláját, ki a szépirodalmi műveit, ki pedig a pedagógiai-nevelési munkáit említi. Mintha nem is ugyanarról az emberről volna szó.

Bizonyos realizmusra törekedve most azt mutatjuk be, hogy milyen hírneve volt a hárfás írónak a maga korában, méghozzá más írók segítségével. Elöljáróban csak annyit, hogy a zseniális tanuló 16 éves korában ment férjhez Genlis grófhoz, későbbi márkihoz, és két gyermeket is szült szeretőjének, Chartres hercegének, a későbbi Égalité Fülöpnek…


Honoré de Balsac: Elveszett illúziók

Ez az a regény, amiben a modern nagyváros és kapitalizmus minden szennye elsőként megjelent, és ami nemzedékek óta sajnos alig-alig vesztett az aktualitásából. A kiragadott részletben hárfásunknak és férjének különös házasságára történik utalás, nem kevés huncutsággal. Mindazonáltal Balsac sajtóval kapcsolatos gondolata is időtálló.


„- Jaj azoknak, akiken az újság nem vitatkozik, s akiknek mindjárt kezdetben koszorúkat vág a fejéhez! Ezeket félreállítják egy fülkébe, mint egy szentet, s a kutya se ügyel rájuk többet - mondta Vernou.

- Azt mondják nekik, amit Champcenetz mondott Genlis márkinak, aki túlságos szerelmesen pislogott a feleségére: »Mehet, jó ember, maga már kapott« - szólt Blondet.”


Érdekházasság? Valószínűleg az volt, hiszen a férj 6000, az asszony pedig 4000 livre fizetést húzott a már említett Chartres hercegétől. Sajna, hárfásunk a francia forradalom idején mindkét jeles férfiút elvesztette, a vérpadon fejezték be életüket.


Lev Tolsztoj: Háború és béke

Nemrégiben írtunk már erről a csodálatos regényről a hárfa kapcsán. Következő részletében Madame de Genlis Európa-szerte ismert nevelési-erkölcsi tárgyú munkássága kerül szóba.


„Unalmas hallgatni - mondta Natasa sértődött, remegő hangon. - Mért kötekedik velem folyton? Te ezt sosem érted meg - fordult Verához - mert sose voltál szerelmes; neked nincs is szíved, te csak amolyan madame de Genlis vagy. (Ezt a gúnynevet, amelyet nagyon sértőnek tartottak, Nyikolaj adta Verának.) Csak abban telik örömed, hogy bosszúságot okozol másoknak. Felőlem kacérkodhatsz Berggel, amennyi jólesik - fejezte be gyorsan.

- Igen, de én nem fogok vendégek előtt szaladgálni egy fiatalember után...

- No, elérted, amit akartál! - szólt közbe Nyikolaj. - Elég sok kellemetlenséget mondtál mindenkinek, elrontottad mindőnk hangulatát. Gyertek a gyermekszobába.

Mint felriasztott madárcsapat, mind a négyen felálltak, és kifelé indultak.

- Ti mondtatok kellemetlenségeket nekem, én nem mondtam semmit senkinek - felelte Vera.

- Madame de Genlis! Madame de Genlis! - hallatszottak a kacagó hangok a másik szobából.”


Tolsztojnak tehát nem volt jó véleménye Madame de Genlis nagyívű erkölcsi munkásságáról. Mindenesetre ő is, akárcsak az orosz hercegi szalonok főrangú tagjai, ismerte azt.

A hárfás javára írandó viszont, hogy Angliában igen népszerű volt, Jane Austen is szerepeltette az Emma című regényében. Ismertsége, közkedveltsége egyrészt mély vallásosságából, másrészt a felvilágosodás eszméiből táplálkozott. Sőt egyes lexikonisták ma úgy tartják, hogy Rousseau nem kis mértékben éppen általa lett ismert és elismert a szigetországban.


Ráth-Végh István: Az emberi butaság

A hárfás előbb említett sajátos eszmerendszerének középpontjában a szegényekkel és elesettekkel szembeni könyörületesség állt. Persze hibát követ el, aki Madame de Genlis-ről és barátairól a jövőben azonnal Kalkuttai Boldog Teréz Anyára asszociál. Ahogy a katolikus hit és a házasságtörés, úgy az adakozókedv és a pazarló fényűzés is jól megfért egymás mellett a mindennapi életükben.

A ragyogó stílusú Ráth-Végh István büntetőbíró és hihetetlen műveltségű ember volt, nem mellékesen pedig Zipernovszky Mária hegedűművész férje. Szórakoztató írásai a fiataloknak különösen ajánlottak. Conti hercegének emberségéről és felvilágosodott politikájáról egy ízben már írtunk. Itt viszont egy nem túl okos cselekedetéről értesülhetünk.


„Madame Genlis mondja el emlékirataiban, hogy egy fiatal udvari dáma beszédbe elegyedett Conti herceggel, s megemlítette, mennyire szeretne miniatűr képet festetni kedves éneklő madaráról. Pár nap múlva kap a dáma a hercegtől egy teljesen egyszerű aranygyűrűt, közepén üveg, alatta madárnak remekbe készült parányi képe. Igen, de az üveg nem volt üveg, hanem laposra köszörült nagyértékű gyémánt.

Az asszonyság – DeBlot volt a neve – megköszönte a kedves figyelmet, de a gyémántot visszaküldte azzal, hogy ilyen drága holmit nem fogadhat el. A herceg válaszlevelében csak annyit írt, hogy mélységesen sajnálja a visszautasítást. Azonban a porzó, amelyet szárítás végett a tintára hintett, a visszaküldött és összezúzott gyémántnak a pora volt.”


Butaság volna ideírni, hogy mi is volt a „butasággal” Conti herceg célja.


„Gróf Dessewffy József bizodalmas levelezése Kazinczy Ferenczczel”

Ebben a levélrészletben Kazinczy Ferenc tesz említést Madame de Genlis irodalmi munkájáról Dessewffy Józsefnek. Neki sincs túl jó véleménye az asszonyról, számunkra mégis szerencsés, hogy nyilvánvaló népszerűsége miatt nem ment el szó nélkül mellette.

A levélnek különösen a régi, ma már mókásnak tűnő nyelvezete az érdekes, illetve, hogy Rousseau-t is említi: na most vagy a mai lexikonok tévednek Genlis asszony és Rousseau szellemi rokonságával kapcsolatban (lásd fentebb a Tolsztoj-írás utáni részt), vagy nagy költőnk olvasás közben egyszerűen bealudt és a filozófust Voltaire-rel keveri (aki heves egyházellenessége miatt valóban szemben állt vele).

Persze az is lehet, hogy Kazinczy - ellentétben a lexikonszerzőkkel - tényleg olvasott néhány könyvet Madame de Genlis-től...


„Január, 21-dikén.

Eddig múlatván itt a levél, még felbontom hogy egy epigrammát vethessek belé.

…Ismered-e Nouveaux Contes Moraux pár Mád. de Genlis? — Feleségem falja ezeket a regéket, s reá vett, hogy néhányat én is elolvassak, vagy végig hallgassam, midőn ő fenszóval olvas. — Az a nőstény író szép tónussal bír, de kiismerni, hogy nőstény író, s oh ha tudná szegény, hogy én (kinek szüfrázsával tudom keveset fogna gondolni) mint gyönyörködöm azokban az ő acharnírt emigránsi declamátióiban a philosophusok s encyclopaedisták ellen! Az a theologiai szelídség rendes szelídség. Ez a nőstényke, asszony és buzgó keresztyén lévén is, Rousseau-nak akasztófát méltóztatik adjudicálni, hogy lokaj korában egy pántlikát ellopott és Mariottra fogta, hogy azt ettől kapta ajándékban.”


Madame de Genlis egyik nagy hibája tehát merev gondolkodásmódja volt, ezenkívül meg, hogy más szemében a szálkát igen könnyen észre tudta venni...

Hogy ne essünk ugyanebbe a hibába, rögtön jelezzük, műveltsége egyáltalán nem volt felszínes. Még mint tehetséges és szorgalmas kanonissza komoly enciklopédikus tudásra tett szert. Ha mégis rossz következtetésekre jutott az írásaiban, az nem a félműveltség, hanem a gazdag élettapasztalatok miatt lehetett.

Victor Hugo: A nyomorultak

Ha bármi kétségünk lenne, hogy Madame de Genlis bonyolult személyiség volt, akkor ez a részlet biztos eloszlatja.


1820 vagy 1821 táján madame de Genlis, aki ebben az idő tájban kis időszaki folyóiratot szerkesztett Intrépide címen, engedélyt kért, hogy mint lakó beléphessen a Kis Picpus zárdába. Az orléans-i herceg őfensége ajánlotta. A kaptár felzúgott; a szavazó anyák csak úgy reszkettek; mert madame de Genlis regényeket írt. De kijelentette, hogy elsősorban ő maga kárhoztatja ezeket, és hogy most már elérkezett a rideg jámborság fejlődési fokára. Istennek és a hercegnek a segítségével bejutott. Hat-nyolc hónap múlva azonban távozott és azt vetette ürügyül, hogy a kert nem eléggé árnyékos. Az apácák boldogok voltak. Ámbár nagyon idős hölgy volt, még mindig hárfázott, mégpedig kitűnően.
Távozóban otthagyta a nyomát a cellájában. Madame de Genlis babonás és latinos műveltségű volt. Ez a két vonás eléggé jól jellemzi. Néhány évvel ezelőtt még látható volt cellája egyik kis szekrényének a belsejében, ahová pénzét és ékszereit szokta bezárni, ez az öt latin verssor, amelyeket saját kezűleg írt vörös tintával sárga papirosra, és amelyeknek, meggyőződése szerint, megvan az az erejük, hogy elriasztják a tolvajokat:

Három test, nem egyenlőn bűnös, függ a kereszten:
Dismas és Gesmas, s középütt a hatalmas egy Isten;
A pokolé nyomorult Gesmas, Dismas jut a mennyben.
Éltünk s javaink oltalma az egy igaz Isten.
Mondd csak e verseket, hogy tolvaj tőled sose csenjen.


Victor Hugo igen finom humorral jelzi a kritikát, s a hárfás mentségére legyen mondva, hogy ő még a könnyebb esetek közé tartozott.


Surányi Miklós: Egyedül vagyunk

A Wikipédián Madame de Genlis képeit nézegetve láthatjuk, hogyan lesz az egykori életerős és életvidám szépségből szikkadt csúfság, a rendkívüli energiájú fiatalból megkeseredett vénség. Úgy tűnik, hogy a közös emberi sors még a legnagyobbakkal is kegyetlenül el tud bánni. Erről szól Surányi Miklós következő regényrészlete.


„A szomszéd pavilonban Chateaubriand már azzal mulattatta Berry hercegnőt, hogy az orléans-i herceg apjának, Égalité Fülöpnek és Mme de Genlis-nak, a hercegi gyerekek nevelőnőjének szerelméről beszélt el intim részleteket.

- Az a vén sárkány volt a szeretője?
- Akkor még fiatal volt és szép.
- És most?
- Most rút, öreg és gazdag, de húszéves ifjúval jár jegyben.”



Jacques-Antoine-Marie Lemoine (1751-1824):
Madame de Genlis portréja
Olaj, vászon
64,6 x 53,3 cm

Adélaïde Labille-Guiard (1749–1803):
Madame de Genlis portréja
1790
Olaj, vászon
74 x 60 cm

Comtesse de Genlis
(n. a.)

(A képek forrása: Wikipédia)