2011. július 5., kedd

Sébastien Érard: egy új weblap

Sébastien Érard a 19. század elejének egyik legnevesebb hárfakészítője volt. Életével és munkásságával már több cikkben is foglalkoztunk. Személyének most az ad aktualitást, hogy nem régiben weblapot indítottak, mely az emléke előtt tiszteleg.

Sébastien Erard
(forrás: Le Centre Sébastien Erard)
Hasonlóan Elias Parish Alvars-hoz vagy Nicolas-Charles Bochsa-hoz, egy-két adakozó kedvű szponzor segítségével az egykori újító és üzletember saját weblapot kapott. Isten tudja miért, de nálunk ez a stílus és műfaj nem elterjedt. Talán a szponzor kevés, mert egykor élt neves emberből és múzeumi tárgyakból itt sem volna hiány...

Akárhogy is, a francia és angol nyelvű weblapot Franciaországban létrehozták, és levelek, üzleti feljegyzések, csodaszép színes tervrajzok és hangszerek képei találhatók meg rajta. Például az első ismert, az 1786-1791 közötti évekből származó Érard-hárfa fényképe is, ami egy egyszeres mechanikájú pedálos hangszer prototípusa volt. De látható az Érard cég utolsó, 1959-ben készített hárfája is.

A weblap létrehozása azzal kapcsolatos, hogy éppen 200 éve indult útjára az Érard által tökéletesített és ma is használatos pedálhárfa. Érdekesség, hogy az idén ünnepelt Liszt Ferenc, Érard fiatal barátja és támogatottja meg éppen 200 éve született.

Mindezzel párhuzamosan kiállítás-sorozat is kezdődött Franciaországban, melyen a régi, restaurált hangszereket mutatják be több nagyvárosban. És itt sajnos megint dohogni kell egy kicsit, hiszen köztudott, hogy az egy szem Aranyhárfán kívül a mi múzeumainkban őrzött hárfákat közönséges halandóknak nem mutatják meg...

Camac Elysée: „a perfect harmony
of excellence and passion”
(Forrás: Camac)
Az éles szemű olvasónak talán már feltűnt, hogy mi rendre Érard-ot írunk, ez a weblap azonban Erard-ot. Annak idején, amikor az írásmód kérdése először felvetődött, úgy döntöttünk, hogy az angol és francia Wikipédia szerinti írást követjük, tekintve, hogy igen nagy a változatosság az irodalomban. Lehet, hogy ez nem helyes (a hangszereken mintha Erard lenne), és idővel mi is javítani fogunk.

Végül még egy érdekesség. Tavaly a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában Erard-napot tartottak a Camac támogatásával.

Nos, a hárfagyár egyik modelljét szintén a nagy újító ihlette, ez az Elysée. A 47 húros hangszer 187 cm magas és 39 kg súlyú. Rózsafából, illetve a rezonánslapja lucfenyőből készül, a felület pedig sipo mahagóni, ami a nevével ellentétben nem igazi mahagóni, hanem egy azt helyettesítő, az afrikai esőerdőkből származó meglehetősen kényes fafajta. A koncerthárfa aranyozott bronz ornamentikájával a Napóleon idején kifejlődött Empire stílust idézi. Az ára meglehetősen magas, ez idő szerint úgy 7 és fél millió forint.