2011. szeptember 9., péntek

A Csónakos – egy 18. századi hárfa Holtzmann műhelyéből

Hazánkban ma még nincs igazi hangszermúzeum. Ez persze nem jelenti azt, hogy a közgyűjteményekben ne lennének csodálatos régi hangszerek, köztük hárfák is. Egyet korábban már bemutattunk: a Nemzeti Múzeumban őrzött, Cousineau készítette Aranyhárfát. Most egy ezzel egykorú, közel 240 éves Holtzmann-hangszert mutatunk be, ami gondos restaurálásának köszönhetően újra eredeti pompájában tündököl. A „Csónakos” nevet mi adtuk neki, hogy miért, az a cikkből kiderül.


A Holtzmann-műhely


A Holtzmann-hárfa a
Zenetörténeti Múzeum kapujában
A 18. századi Párizsban működő Holtzmann (más írásmóddal: Holtzman vagy Hollzmann) hárfakészítő-műhely hangszereiből szerencsére még most is megtalálható néhány különféle múzeumokban, pl. Bécsben, Berlinben, Koppenhágában, Stockholmban vagy Bostonban. A német eredetű Holtzmann-családról azonban keveset tudunk. A fennmaradt hárfák mesterjegyei alapján valószínűsítik, hogy ketten voltak: Gottfried (Godefroy) Holtzmann és H. Holtzmann, aki talán az elsőnek a fia volt.

Hárfáik a maguk idején nem tartoztak a legelőkelőbb és legdrágább hangszerek közé. Talán azért, mert a nevükhöz nem fűződtek különösebb technikai vagy művészi újítások. Ugyanakkor jó minőségű és szép hangszereket készítettek, melyek a kor élvonalába tartoztak. A mai szakkönyvek viszont már a legnevesebb Lajos-korabeli hárfakészítők (Hochbrucker, Salomon, Cousineau, Nadermann, Érard) között említik őket, hárfáik pedig a gyűjtemények nagy becsben tartott darabjai. Hasonló replikákat Beat Wolf készít napjainkban.

Spira mirabilis: tölgyfaleveles és makkos
csigavonallal díszített fej.

Hazánkban két Holtzmann-hárfa található. Az egyik az MTA Zenetörténeti Múzeum hangszergyűjteményében (leltári száma: 72.14.1), a másik az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményében (ltsz: 19.760). Mindkettő mint 18. századi luxuscikk korábban magyar nemesi tulajdonban volt. Most az előbbiről hangszerről lesz szó, az utóbbira egy másik cikkben fogunk visszatérni.

Hárfa a Zenetörténeti Múzeumban

A restaurált fej és nyak.
Az alsó két húr nem hangolható, hiányoznak a kampók.
A húrok különböző távolságának az az oka,
hogy nem feszesek a húrok.
A hangszer 164 cm magas és 34 cm széles, mélysége 72 cm. Rokokó díszítésű és egyszeres pedál-mechanizmussal látták el. A rezonánslap fenyőből, a többi rész jávorfából készült. A pedálok száma 7.

Eredetileg 36 húrja volt, később 4 újabb (2 magas és 2 mély) húrt szereltek rá. Ezek azonban nincsenek kapcsolatban a pedálokkal, játék közben tehát nem áthangolhatók. A hárfa hangterjedelme a később rászerelt húrokkal együtt C-g4. Kizárólag bélhúrok találhatók rajta, és a szokásnak megfelelően a C húrok pirosak, az F húrok kékek.

A hangszer világos pácolású, nem festett vagy aranyozott. Természetes hatású, mint a ránk maradt Holtzmann-hárfák legtöbbje. A rezonánstestet 7 bordából alakították ki. Keresztmetszete sokszögű, nem félkörív, az utóbbi Sébastien Érard későbbi újítása.

Gyümölcsös kosár és ásóka az oszlopon.

A hangszer jobb és bal oldalán 3-3, összesen 6 hanglyuk található. Elől, a rezonánslapon kaptak helyet. A lyukak nem egyetlen nagy kivágások, hanem körben fúrt pici lyukak, melyeket kézi festéssel igyekeztek elrejteni. A rezonánslapra különféle klasszicista motívumokat (vázát, füstölőt, gyöngysort, fáklyát, kartust) festettek. Alsó részére pedig egy nagyobb, mediterrán hangulatú tájképet, melyen kőfal, diadalív, híd és egy tó látható. A tavon egy csónakos ifjú, a kép hátterében lovas és gyalogos vándorok szerepelnek.

A festett rezonánslap. Alul tájkép,
feljebb gyöngysor.

Az oszlopot, a fejet és a lábazatot dúsan faragták. Tölgyfalevéllel, makkokkal, kisásóval és gereblyével, valamint egy apró gyümölcsös kosárkával díszítették. Mindezek azt jelzik, hogy a hárfa késő rokokó stílusban készült, előre vetítve a klasszicista divat elemeit.

A hárfa története

A hárfa Pécsi József (1886-1957) fotóművész hagyatékából került a Zenetörténeti Múzeum tulajdonába. A múzeum az özvegytől vásárolta 1972-ben. Pécsi nemzetközi hírű műgyűjtő volt, a zeneművészet és a 18. századi francia kultúra szerelmese, aki számtalan képző-, ipar- és bútorművészeti remeket gyűjtött a korszakból. Két hárfával is rendelkezett. Az egyik a most ismertetett Holtzmann-, a másik egy Nadermann-hárfa (ltsz: 55.5065.1) volt. (Nadermann hangszerét az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg, alkalomadtán erről is fogunk írni.)

A nyak egy részlete: a Cousineau és Érard által kifejlesztett dupla
hangolótárcsák és tüskék helyett
még hangoló kampók láthatók.

A hangszer keletkezéséről és történetéről csak keveset tudni. Ez részben annak tudható be, hogy Holtzmann a mesterjegyre csak kevés adatot rögzített.

Pécsi özvegyének tudomása szerint a hárfa az Erdődy család tulajdonában állt. A família jobbágysorból emelkedett fel, Mátyás királytól kaptak nemességet. Azt már viszont nem tudta megmondani, hogy a család melyik ágáé vagy tagjáé lehetett. Mivel korábbi tulajdonosokról sincs adat, vélelmezhető, hogy az egyik Erdődy közvetlenül a hárfakészítőtől vagy egy kereskedelmi képviselőjüktől vásárolta. Ez rendkívüli eset volna, hiszen a főúri családokban inkább a vonós- és a billentyűs hangszerek (asztalzongora, fortepiano, virginál) voltak Magyarországon divatosak.

Az sem biztosan ismert, hogy pontosan melyik mestertől származik a hárfa. Valószínű, hogy a műhelyalapító idősebb hangszerész, Gottfried készítette. Erre a feltevésre a mestercímke ad alapot, melyen kopottas tussal a „Holtz...ann a Par...”, azaz a „Holtzmann á Paris” felirat olvasható.

A mesterjegy sajnos nem tartalmazza azt sem, hogy Holtzmann mikor készítette a hárfát. A korabeli bútorstílus, pontosabban a klasszicista elemek alapján az feltételezhető, hogy ez 1775-1780 között történt.

A hárfát 1975-76-ban és 2008-ban restaurálták. 1984-ig a fertődi Esterházy-kastélyban volt kiállítva, ezt követően az MTA Zenetörténeti Múzeum régi állandó kiállításán volt látható. Jelenleg a múzeum kapujában, egy üvegszekrényben van elhelyezve.

Magányosan áll, és semmilyen kép vagy felirat sem tartozik hozzá.

Szögletes bordázat és
egyszeres pedál-mechanizmus.

*

Pécsi hagyatékát a Magyar Fotótörténeti Múzeum kapta meg. Próbáltunk tőlük Pécsi által készített képeket szerezni a hárfákról, de nincs ilyen a birtokukban. Pótlásként itt egy másik Holtzmann-hárfa mesterjegye. Érdekessége, hogy Lajos korában kötelezővé tették a használatát, talán hamisították a hangszereket...


« HOLTZMAN, Maître Luthier - Facteur de Harpes, demeure dans la grande rue du Fauxbourg Saint Antoine, chez un Marchand de Vin, au Roi de Siam, près celle de Saint Nicolas, au fecond; il vend & fournit des Cordes de Naples & autres. A PARIS. »


„HOLTZMAN, hangszerkészítő - hárfakészítő, műhelye a Saint Antoine kerületben a Grand rue-n található a Sziámi Királyhoz címzett borkereskedés mellett, a Saint Nicolas-hoz címzett fogadó közelében, a második emeleten; elad és szállít Nápolyban készült húrokat és még sok minden mást. Párizsban”


Forrás: