2011. november 18., péntek

Középkori hárfás - egy német fametszet

Az alábbi kép különlegesség. Egy középkori vers illusztrálására szolgált, mutatva, hogy a hárfa már évszázadokkal ezelőtt is fontos szimbólum és dísz volt.

A kép Mészáros Istvánnak a Szalkai-kódexről szóló tudományos könyvébe is bekerült, mi itt akadtunk rá. A Szalkai-kódex tankönyv volt a XV. században, a sárospataki diákok oktatásánál használták. A költészettől és zenétől kezdve a jogi ismereteken át a matematikáig sok mindennel foglalkozott.

Bár magában a Szalkai-kódexben is vannak képek – például szemléltető ábrák, térképek, sőt még kották, „tan-dallamok” is –, a hárfás kép azonban nem ebből való. Csupán díszíti és magyarázza Mészáros könyvét, ami a kódex tartalmi ismertetése mellett a reneszánsz világról és a korabeli iskolákról, nevelésről is szólni akart.

A kép eredeti lelőhelye tehát egy német Theodolus-nyomtatvány, ami 1492-ben Lipcsében jelent meg, s ami ma a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában áll. A gyönyörű középkori rajzon egy fiatalasszony hárfázik a szabadban, többek társaságában:


A kép első ránézésre szó szerint idilli. A szív alakú levelecskék, a dús füvecskét legelésző báránykák vagy a vidáman csörgedező patak harmóniát és derűt áraszt, ahogy a gondos és szorgalmatos emberi munkára utaló itató is.

Ám ha jobban megnézzük a képet, a nyugodt hangulat és bukolikus báj mögött bizony kemény sorsokba és nagy szenvedésekbe láthatunk. A férfi szája legörbül. A legeltető gazdasszony vagy szolgáló hosszú pálcával próbálja kordában tartani az állatokat. A hárfás jobb szeme pedig csukva van, ami betegségre és vakságra utal. Valószínű tehát, hogy koldusok, de legalábbis vándorok láthatók rajta, akiket az elemeken kívül számos testi baj is gyötört, s akiknek a mindennapi betevőért mások kegyelmességét kellett keresniük. A pásztortól mindenesetre nem sok adományra számíthattak.

Theodolusról nem sok adat található magyar nyelven az interneten. Még az is bizonytalan, hogy melyik évszázadban élhetett, a legtöbben ezt a 9. századra teszik. Verset sem sikerült találni tőle, pedig a Mészáros-könyvből kiderül, hogy a középkor végén, a humanizmus terjedésekor rendkívül népszerű szerző volt. A Szalkai-kódexben az egyik eklogáját részletesen elemezték mind verstani, mind a mondanivaló szempontjából. Ez a verselemzés ma fontos bizonyíték arra, hogy a humanizmus már a XV. században is mennyire áthatotta a magyar közgondolkodást.

Ebből ered a kép egy további fontos kultúrtörténeti érdekessége. Köztudomású, hogy az Itáliából indult reneszánsz magyar közvetítéssel került Lengyelországba (a lengyelek még ma is legnagyobb királyaik között emlegetik Báthori Istvánt), illetve hogy csak jóval Mátyás uralkodása után terjedt el Németországban, Franciaországban és Angliában. Ezen az 1492-ben publikált képen a reneszánsznak még a nyomát sem látni. Hiányzik a perspektivikus ábrázolás, a város képe és az öltözetek a középkort idézik, s maga a hárfa is gótikus stílusú. Amikor Lipcsében ez a kép készült, bizony Magyarország már egy lépéssel előrébb járt...

Mindez azért is fontos, mert ma bizonytalan, hogy a hárfa német vagy olasz közvetítéssel került hozzánk. A szó maga germán eredetű, és a németeknek valóban nagy szerepe volt abban, hogy a kelták és írek hangszere elterjedt a kontinensen. Ugyanakkor tudjuk, hogy Mátyás idején az udvarban megfordultak olasz hárfások, évtizedekkel megelőzve az ország három részre szakadását és a Habsburg-uralom kialakulását - azaz a németek idetelepülését és befolyásuk megnövekedését.

Akárhogy is, a hazánkba került német Theodolus-nyomtatvány jó reklámként hívhatta fel a figyelmet a hárfára.

Forrás:
  • Mészáros István: A Szalkai-kódex és a XV. század végi sárospataki iskola. Akadémiai Kiadó, 1972. 340. o. (A hárfás kép a 119. oldalon található)