2012. január 22., vasárnap

A hársfaágak csendes árnyán (Walther von der Vogelweide)

Ma van A magyar kultúra napja, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Korábban közöltünk már egy korabeli, félig-meddig magyar hárfás verset. Most azonban egy még régebbi hagyomány következik.

Előljáróban annyit, hogy a francia trubadúrok és jongleur-ök, a német minnesängek és egyetemi diákok, vagy éppen Nagy Lajos király lovagjainak egyik kedvelt hangszere a hárfa volt. Bár a felsoroltak a történelmi adatok bizonysága szerint mind a gyilkolászásban, mind a részegeskedésben igencsak jeleskedtek, művészetüket mégis a báj, a frissesség és a vidámság, végső soron a szeretet és az életigenlés hatotta át. Akárcsak Walther von der Vogelweide alábbi költeményét is, ami korai tavaszköszöntőnek is beillik. A verset Babits Mihály fordította magyarra.

A hársfaágak csendes árnyán

A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!

Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe! –
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.

S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.

Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyelném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.



(Forrás: Bábel Webantólógia)


A zenéhez kétféle videót is ajánlunk. Az elsőben érdekes fantáziaképek láthatók:


...és ha valaki esetleg túlságosan is elrugaszkodottnak, netán giccsesnek találta volna a fenti képeket, annak itt van egy valóságközelibb, archaikusabb zene:





Tényleg tavasz van. A kertben hóvírágok nyíltak!